Sport

Szegedi sporttörténelem: bajnoki elődöntőben a Szedeák

Szegedi sporttörténelem: bajnoki elődöntőben a Szedeák

2021. április 23., péntek
Szegedi sporttörténelem: bajnoki elődöntőben a Szedeák

A három győzelemig tartó Szedeák-Atomerőmű csatában a szegediek a hazai győzelem után idegenben is nyertek és az erőviszonyokat nézve a harmadik, hazai meccsen a továbbjutás teljesíthető célnak tűnt.

Nem is cáfolt rá erre a Szedeák, a félidőben már kényelmes, 10 pontos előnyben voltak. A paksiak azonban nem adták olcsón a továbbjutást, a záró negyed előtt visszajöttek 1 pontra.

Hatalmas küzdelem volt a győzelemért, ahol a vendégekeknek is esélyük volt a győzelemre, de végül a szegedieknek sikerült megnyerniük a klasszikus "egylabdás" meccset.

A Szedeák története során először játszhat éremért a magyar bajnokságban!

Az elődöntőben a Falco vár a Szedeákra, az elődöntőben a szombathelyiek lesznek a pályaválasztók.

Szrecsko Szekulovics: Gratulálok a Paksnak a tisztes helytálláshoz! A győzelem volt a fontos ezen a mérkőzésen, de ez volt a leggyengébb meccsünk a párharcban. Kicsit görcsösek és fáradtak voltunk, hiszen hat nap alatt a harmadik meccsünket játszottuk, de sikerült nyernünk. Büszke vagyok a csapatomra, és hogy sikerült történelmet írnunk, hiszen a Szedeák sosem jutott még a legjobb négy csapat közé. Megpróbálunk meglepetést okozni az elődöntőben, és remélem, hogy a szurkolók is visszatérhetnek a csarnokba, sokat segíthetnek nekünk!

Kerpel-Fronius Gáspár:  Érződött rajtunk, hogy ezen a meccsen lezárhatjuk a párharcot. Gratulálok a Paksnak, hiszen az előző két meccs után egy jó mérkőzést játszottak, azonban úgy gondolom, megérdemelt győzelmet arattunk. Örülök, hogy sikerült lezárni a párharcot, és ott vagyunk az elődöntőben!

Jan Pavlik:  Gratulálok a Szegednek a győzelemhez és a továbbjutáshoz! Sajnálom, hogy legalább egy meccset nem nyertünk a párharcban. Részben sikerült megvalósítanunk új dolgokat az előző meccsekhez képest, de ilyen találkozókon általában az apró hibák döntenek, ezekből pedig mi ma többet követtünk el, mint a Szedeák.

Naturtex-SZTE-Szedeák–Paks 96–94 (23–22, 27–18, 19–28, 27–26)
Tippmix férfi NB I./A csoport, negyeddöntő, 3. mérkőzés. Szeged, újszegedi sportcsarnok, zárt kapuk mögött. Vezette: Kapitány, Ádám, Fodor.
Naturtex-SZTE-Szedeák: Kerpel-Fronius G. 7/3, GOVENS 29/18, Brown 10/3, Dzeletovics 13/6, DICKEY 16. Csere: Bognár 15/9, Kerpel-Fronius B. 6, Keller. Vezetőedző: Szrecsko Szekulovics.
Paks: KOVÁCS Á. 19/12, Capers 10/3, PAIGE 32/15, Lóránt P. 6, Jackson 19/12. Csere: Valerio-Bodon 4, Shepard 4, Eilingsfeld, Gulyás. Vezetőedző: Jan Pavlik.
Kipontozódott: Dickey (40.), ill. Capers (40.).
Az egyik csapat három nyert meccsig tartó párharc végeredménye: 3-0 a Szedeáknak

Fotó: Sándor Judit

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.