Sport

Nüánszokon múlhat Nagy Péter kvótája

Nüánszokon múlhat Nagy Péter kvótája

2021. április 23., péntek
Nüánszokon múlhat Nagy Péter kvótája

– Abszolút elégedett vagyok, hiszen az edzésen nem tudtam ekkorát emelni, ugyanakkor a tervezett 410 kg elmaradt, de ezzel együtt pozitívan értékelem az Eb-t – összegezte teljesítményét a hazatérését követően a szegedi óriás, aki 404 kilogrammal zárt összetettben.

Pengeélen táncol

Az olimpiai kvótaszerzés szempontjából is fontos volt, hogy Nagy jól szerepeljen a kontinensviadalon. A súlyemelő úgy látja, nagyjából 50 százalék esélye van arra, hogy részt vegyen a tokiói ötkarikás játékokon.

– Pengeélen táncolok: vagy éppen kicsúszok, vagy pont beférek a mezőnybe. Még csak most jön a többi kontinensbajnokság – már ahol megtartják –, és azok nagyban befolyásolhatják a kvótaszerzést – mondta Szeged legerősebb olimpikonja. Hozzátette, az olimpiai kvalifikációról a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség dönt majd várhatóan május végén, de legkésőbb június elején, addig pedig marad a bizonytalanság és a várakozás.

Nem befolyásolta a csúszás

A 35 éves súlyemelő úgy véli, ha tavaly nem halasztják el az olimpiát, nagyjából ugyanekkora esélye lett volna a kvalifikációra. Kitért arra is, hogy 2019-ben magasabb edzettségi szintről lépett át a 2020- as idénybe, mint egy évvel később, ezért is nagy szó, hogy sikerült hasonló teljesítményt produkálnia.

Nincs megállás

Nagy Péter lapunknak elmondta, az Eb-t követően továbbra is gőzerővel készül nap mint nap, hogy formában tartsa magát. Szombaton csapatbajnokságon vesz részt Spanyolországban, azt követően pedig a magyar csapatviadalon méretteti meg magát.

Három a magyar igazság!

Nagy Péter hazánkat egyedüli emelőként képviselte a 2012-es londoni és a 2016-os riói olimpián. A rendkívül erős mezőnyben első nekifutásra 416 kg-os eredménnyel a 11. helyet szerezte meg, majd négy évvel később javított egy pozíciót és 420 kg-mal a 10. lett. Most gőzerővel készül Szegeden, hogy a harmadik olimpiáján is részt vehessen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.