Sport

57 ország biztosan részt vesz a szegedi kajak-kenu versenyen

57 ország biztosan részt vesz a szegedi kajak-kenu versenyen

2021. április 8., csütörtök
57 ország biztosan részt vesz a szegedi kajak-kenu versenyen

A magyar szövetség (MKKSZ) csütörtöki hírlevelében emlékeztet: március 24-én volt egy éve annak, hogy kiderült, a 2020-as, tokiói olimpiát elhalasztják. Erre reagálva a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) tavaly tavasszal úgy döntött, hogy a 2021-es szezon első világkupaversenye mellett az európai olimpiai és paralimpiai pótkvalifikációs viadalt is Magyarország rendezheti meg idén májusban.

Tulajdonképpen a magyar szervezőbizottság az előkészületeket már tavaly megkezdte azzal, hogy megrendezte 2020 egyetlen felnőtt gyorsasági versenyét, a szeptemberi világkupát. Szegeden már akkor olyan járványügyi protokollt állítottunk fel, amely garantálta a versenyre érkező csapatok és vendégek biztonságát.

mondta Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke, a szervezőbizottság vezetője.

A jelenlegi helyzetben a magyar szervezők „szintet lépnek”, és az ICF-fel közösen idén még szigorúbb szabályokat vezetnek be, amelyeknek betartását ellenőrizni fogják a résztvevők egészségének védelme érdekében.

Schmindt Gábor elmondta: "A májusi versenyünkre eddig 57 ország jelezte részvételi szándékát, de vannak további érdeklődők, így valószínűleg napokon belül átlépjük a 60-at, ebből 35 nemzet lesz ott a pótkvalifikációs viadalon is. Az utazási nehézségek ellenére ez a magas szám nem meglepő, hiszen azoknak az élversenyzőknek is fontos, hogy néhány hónappal az olimpia és a paralimpia előtt a felkészültségüket ellenőrizzék, akik már szereztek kvótát Tokióra. Bízunk benne, hogy méltó házigazdái lehetünk ennek a kiemelt jelentőségű eseménynek"

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.