Sport

Több ezer embert várnak a Maty-érre

Több ezer embert várnak a Maty-érre

2021. február 1., hétfő
Több ezer embert várnak a Maty-érre

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár a sajtóeseményen kiemelte, hogy egy nehéz év után mindenki az újratervezés időszakát éli. Elmondta, hogy tavaly mintegy 150 nemzetközi sportesemény lett volna Magyarországon, ezek kétharmada a koronavírus-járvány miatt nem valósulhatott meg.

"Nagy öröm viszont, hogy a világkupa végül kvalifikációs eseménnyé változott, amely nagy lehetőség a sportolóink számára. Az elmúlt időszakban sikeresnek mondható intézkedéseket hoztunk, a sportolók érzékelhették, hogy nem maradtak egyedül" - fogalmazott Szabó Tünde, hangsúlyozva, hogy a kormány oldaláról támogatják a célok megvalósítását, és szeretnék, ha a riói sikerek Tokióban is megismétlődnének.

Székely Dávid, az M4 Sport csatornaigazgatója arról beszélt, hogy a 2021-es érdekes és fontos év lesz, "olyan, amilyenre tavaly is készültünk". A csatorna közvetíti majd a májusi kvalifikációs viadalt és a világkupát, s hogy a tavalyi halasztások nyomán milyen rövid időre kell sok eseményt besűríteni, azt az is jól mutatja, hogy azon a hétvégén többek között a Tour de Hongrie-ról és az úszó Európa-bajnokság versenyeiről is beszámol majd az M4 Sport. A csatornaigazgató hozzátette: a tervek szerint az Eb-ről és az olimpia után sorra kerülő világbajnokságról is közvetítenek idén a kajak-kenu sportban.

"A Sporthíradóban pedig időről időre beszámolunk majd az ötkarikás játékokra készülő versenyzőink felkészüléséről" - mondta, hangsúlyozva, hogy a közvetítésdömping egyik kiemelt része a nyári labdarúgó Európa-bajnokság lesz, amelynek minden mérkőzését, így a négy budapestit is sugározza majd a közmédia.

Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke úgy fogalmazott, hogy 2020 az újratervezés éve volt, de szerinte a sportáguk ezt az akadályt is jól vette, a vezetőség pedig mindent elkövetett annak érdekében, hogy a versenyzők formáját átmentse az idei esztendőre.

"Idén 80 éves a Magyar Kajak-Kenu Szövetség, és eddig pontosan 80 olimpiai érmet szereztünk. Tokióban is szeretnénk a sportág hagyományaihoz méltóan szerepelni, a felkészülés zökkenőmentesen halad" - jelentette ki Schmidt Gábor, aki kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy a májusi, Maty-éri dupla verseny költségvetése 250 millió forint, a két regattára pedig óriási az érdeklődés a világ minden részéről, az előzetes számítások szerint ezer felett lesz a résztvevők száma.

"Mondhatjuk, hogy Szegedre már hazajár a világ. Az olimpia előtt ez lesz az utolsó nagy megmérettetés, ezért érthető, hogy nagyon nagy az érdeklődés. Erős mezőny várható, de mi készen állunk, és reménykedünk a további kvótaszerzésben" - tette hozzá.

A magyar válogatott a 2019-es, ugyancsak szegedi világbajnokságon 13 tokiói indulási jogot gyűjtött.

"Még öt kvótát szerezhetünk, ezek közül szerintem négyre van reális esélyünk - fogalmazott Hüttner Csaba, szövetségi kapitány. A szakember elárulta, hogy a válogatott tagjai között is akadtak koronavírusosak, de jelenleg nincs fertőzött a sportolók között. Az edzőtáborokban - Dél-Afrikában, Portugáliában, Horvátországban - a versenyzők szeparáltan készülnek, és a vezetőség mindent elkövet azért, hogy biztosítsa a megfelelő körülményeket.

Weisz Róbert, a parakenu válogatott szövetségi kapitánya kiemelte, hogy kevés olyan sportág van, amelyben az épek és a fogyatékkal élők közös sajtótájékoztatón számolhatnak be a helyzetükről, szerinte az MKKSZ követendő példa lehet ezen a téren. A szakág számára a sikeres paralimpiai szereplés a legfontosabb idén, jelenleg három kvótájuk van, de bíznak abban, hogy Szegeden továbbiakat - egyet vagy kettőt - tudnak gyűjteni.

A felnőtt gyorsasági szakág idei programja:
május 4-6. I. olimpiai válogató (női kajak, férfi K-1 1000 méter tájékoztató), Szeged
május 5-6. pótkvalifikációs válogatóverseny, Szeged
május 12-16. Európai pótkvalifikációs verseny és I. világkupa, Szeged
május 20-23. II. világkupa, Barnaul
május 28-30. II. olimpiai válogató
június 3-6. Európa-bajnokság, Duisburg
augusztus 2-7. olimpiai kajak-kenu regatta, Tokió
augusztus 20-22. magyar bajnokság, Szeged
szeptember 15-19. világbajnokság, Koppenhága

(MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.