Sport

Belgrádi klinikán gyógyulnak a Szeged-Csanád GA sérültjei

Belgrádi klinikán gyógyulnak a Szeged-Csanád GA sérültjei

2021. január 12., kedd
Belgrádi klinikán gyógyulnak a Szeged-Csanád GA sérültjei

Dobos Barna, a Szeged-Csanád GA korábbi vezetőedzője az őszi szezon folyamán többször is hangsúlyozta, hogy a sérülések komolyan hátráltatják a csapatot. Nos, jó hír a kék-feketék háza tájáról, hogy Aleksandar Jovanovics felépült és újra teljes értékű edzésmunkát végez, ráadásul nagyon motiváltan várja az előtte álló időszakot.

 – A bajnoki rajtig összeáll a csapat, biztos vagyok abban, hogy jobban fogunk szerepelni az eddigieknél. Sajnos rossz most a tabellára nézni, de hiszem és tudom, hogy mi ennél többre vagyunk képesek. Összefogva, csapatként működve tavasszal elkezdünk előrébb lépkedni majd a tabellán, úgy gondolom eredményes szezon vár majd ránk – fogalmazott a középpályás, aki ősszel tizenöt alkalommal lépett pályára a csapatban.

Elégedett a mester

– Elégedett vagyok az elvégzett munkával. A játékosok jól dolgoztak egész héten, amit kértem tőlük azt becsületesen elvégezték. Szerencsére elkerültek minket a sérülések is, így akik elkezdték velünk a felkészülést, azok mind a rendelkezésemre állnak. Jó úton haladunk, a játékosok partnerek a kemény munkában. Ezt az utat járva biztos vagyok abban, hogy szép tavasz vár majd ránk, sok örömet tudunk majd okozni lelkes szurkolóinknak – nyilatkozta a klub honlapjának Dragan Vukmir, a szegediek vezetőedzője.

Jovanovicson kívül két fontos láncszem is harcképtelenné vált a szezon első felében. Szilvási Péternek a bal térde sérült meg, míg Kóródi Nándor a combjával bajlódik hónapok óta. Jelenleg mindkét játékos egy világszínvonalú belgrádi klinikán végez rehabilitációs munkát. A klub honlapjának beszámolója szerint a támadó előrébb tart a felépülésben és már a napokban visszatérhet Szegedre, ugyanakkor Szilvási is rövidesen hadra fogható állapotba kerülhet.

– Örömmel mondhatom, hogy én is jól haladok a teljes felépülés felé. Jelen helyzet szerint még két hétig leszek Belgrádban, aztán otthon folytatom a munkát. Az orvosok szerint három hét múlva már a csapattal edzhetek – idézi a klub honlapja a 26 esztendős belső védőt.

A Tisza-partiak a hét hátralévő részében még hatszor tréningeznek, majd szombaton az Újpest otthonában játszanak felkészülési mérkőzést.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.