Sport

Kaposváron folytatja a Szedeák

Kaposváron folytatja a Szedeák

2020. október 21., szerda
Kaposváron folytatja a Szedeák

A Somogy megyei együttes a Szedeákhoz hasonlóan eddig három meccset játszott a szezonban: az első találkozón hosszabbítást követően maradt alul Kecskeméten, majd hazai környezetben legyőzte a Jászberényt, legutóbb pedig vereséget szenvedett a Körmend otthonában.

Fekete Ádám csapatában három olyan játékos is szerepel, akik korábban a Tisza-partiakat erősítették. A szegedi nevelésű Révész Ádám mellett Milos Miliszavjlevics és Morris Curry is már a somogyiaknál játszik az új szezonban.

Kerpel-Fronius Balázs, a szegediek játékosa a klub honlapjának elmondta, a felkészülés szempontjából előnyükre vált, hogy közelről ismerik az ellenfél néhány kosarasát.

– Mót és Milost ismerjük a Kaposvárból, belőlük könnyebb lesz felkészülni. A Kaposvár általában hazai pályán veszélyesebb, mint idegenben, és biztos vagyok benne, hogy jobban játszanak majd, mint vasárnap, viszont ha mi is úgy teljesítünk, mint legutóbb, akkor van esélyünk nyerni – nyilatkozta a mérkőzést megelőzően Kerpel-Fronius Balázs.

A szerdán 18 órakor kezdődő mérkőzést ITT lehet online követni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.