Sport

Átadták a Vértó körüli futópályát

Átadták a Vértó körüli futópályát

2020. október 8., csütörtök
Átadták a Vértó körüli futópályát

Bár már többen kipróbálták az elmúlt napokban, hivatalosan ma adták át a Vértó körül épített futókört. A pálya annak a 450 millió forintos állami sportcsomag részeként épült, amelynek keretében 10 városban és 2 fővárosi kerületben épül futókör országszerte.

A 110 millió forintos beruházás 45 millió forintos kormányzati támogatás mellett 65 millió forint önkormányzati önrészből valósult meg. Világítás egyelőre nem épült a futópályához, de rövidesen - a Zöld Város projektben - ez is megvalósul, így éjszaka is használható lesz a terület.

A pályát Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester, Kozma József önkormányzati képviselő és Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos adta át. A politikus a Rókusi II. számú Általános Iskola diákjaival ki is próbálta a pályát.

– A kutatások szerint, ha egy ember hetente 2,5 órát sportol, akkor az egészségben eltöltött élettartama 4,2 évvel növekszik.

Ha itt, ezen a nagy lakótelepen csak száz embert ösztönöz arra a futókör, hogy mozogjon, akkor már összesen 400 évvel tovább élnek az itt lakók. De bízunk benne, hogy legalább 2-300 ember kap kedvet a sportoláshoz, így több ezer évet nyújthatunk pluszban a szegedieknek

– emelte ki Révész Máriusz.

Egy kilométer hosszú, 120 centiméter széles, rekortán borítású pályát alakítottak ki, a munkálatokat a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetsége felügyelte. Kiderült, a szegedi önkormányzat a programban azt is vállalta, hogy évente négy sporteseményt szervez a futókörhöz kapcsolódva.

Nagy Sándor alpolgármester közölte, ahogyan a ligetben, úgy a Vértónál is a Zöld város projektben tervezték megépíteni a futópályát, azonban

megjelent közben a Miniszterelnökség kiírása, amire pályáztak és nyertek, így az uniós finanszírozású projektből kiemelték a futókört, külön programként valósították meg. Így hamarabb kaptak rekortán pályát a szegediek,

viszont világítást majd a Zöld Város projektben építenek ki a körhöz.

A körzet önkormányzati képviselője, Kozma József elmondta, ennél jobb célra nem igazán lehetett volna elkölteni 110 millió forintot, hiszen rövid idő alatt sok egészséges évvé válik az összeg. A képviselő azt kívánta a szegedieknek, hogy használják egészséggel a kört.

(via Délmagyar)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.