Vereséggel kezdett az SZVSE az NB III-ban


Hiába vezetett már az első percben a Szegedi VSE, a második félidőben fordított és végül nagyarányú győzelmet aratott a Hódmezővásárhelyi FC az NB III-as megyei rangadón.
Szegedi szempontból álomszerűen indult a derbi, ugyanis az első percben egy szögletet követően Dóra Donát közvetlen közelről a vásárhelyi kapuba juttatta a labdát. A vasutasok előnye egészen a második félidő elejéig kitartott, akkor azonban egy jobboldali szabadrúgás után Pleszkán fejesgóljával egalizált a vendéglátó. Egy óra telt el a mérkőzésből, amikor a HFC Tapiska találatával megfordította a mérkőzés állását. A hajrában több kockázatot vállalva támadott az egyenlítésért az SZVSE, ezt a hazaiak Bódai és Pleszkán kontragóljaival megbüntették, így alakult ki a 4-1-es végeredmény.
NB III Közép csoport, 1. forduló
Hódmezővásárhelyi FC - Szegedi VSE 4-1 (0-1)
Hódmezővásárhelyi Városi Stadion, vezette: Takács Tamás (Belicza, László).
Hódmezővásárhelyi FC:
Weszelovszky - Huszár (Tóth J., 81.), Bódai, Bata, Koncz (Tapiska, a szünetben), Mezei, Orosz, Ludánszki, Katona (Povázsai, a szünetben), Forró, Pleszkán.
Vezetőedző:
Szűcs Róbert.
Szegedi VSE:
Leindler - Kormányos, Pócs D. (Göncző, 81.), Ondrejó (Papp Á., 60.), Beretka, Busa, Csamangó, Zana, Dóra, Tóth I., Fülöp (Hatvani, 60.).
Vezetőedző:
Vágó Attila.
Gól:
Pleszkán (49., 91.), Tapiska (60.), Bódai (90.), ill. Dóra (1.).
Sárga lap:
Forró (46.), ill. Tóth I. (32.), Zana (39.), Csamangó (77.), Hatvani (87.).
(Kiemelt képünk archív)