Nyári Sándor: A bajnoki cím örökre összeköt bennünket

Nyári Sándor neve egybeforrt a szegedi röplabdával. 1980-ban érkezett Szegedre, majd tizenöt év alatt a város első labdás bajnokcsapatát építette. Ahogy mondja, ennek örök az emléke, ugyanúgy, ahogy az elmúlt negyedszázad sikerei és kudarcai is nyomot hagytak benne. Évek óta Budapesten él, ott elevenítettük fel a múltat a bajnokcsapat 25 éves évfordulóján.

— Negyedszázad vagy 25 év. Akárhogy mondjuk soknak tűnik. Az emlék és az élmény örök?

— Különösen úgy sok, hogy akkor voltam negyvenvalahány, most meg hetvenen túl vagyok. Sok dolog történt ebben a 25 évben, siker és kudarc egyaránt, de az a bajnoki cím örök, egy és elvehetetlen, játékosnak, edzőnek, stábtagnak és szurkolónak egyaránt. Nyertünk még utána egy bajnoki címet a Szegeddel, majd nyertem a BSE női csapatával is két bajnoki aranyat, de az már nem volt olyan. Az első az igazi.

— Az első bajnoki címben 15 éves munkád volt, ráadásul az 1995-ös siker előtt már többször ott voltatok a kapuban. Így utólag visszagondolva nehéz volt az út a csúcsra?

— A DÉLÉP 1980-ban a nevére vette ezt a csapatot és a lehetőségéhez mérten felkarolta a röplabdát. Az NB II. hetedik helyén vettem át a fiúkat, két év múlva az élvonalban voltunk, 1986-ban bronzérmet szereztünk. A DÉLÉP ameddig tudott támogatott, majd Körtvélyessy Péter állt mögénk és két évig Építők néven szerepeltünk. Jött a Papiron korszak, Nádor Viktor, a Piért igazgatója vette szárnyai alá a klubot. Abban az öt évben voltak nagy botladozásaink. Nem volt akkora a cég, hogy egy bajnokesélyes csapatot életben tartson. Akkor előfordult, hogy mi vezetők saját pénzből dobtuk össze a játékosok fizetését. Annak ellenére nem panaszkodom, hogy nehéz időszak volt, mert ez kellett ahhoz, hogy a Pálmai Antal vezette Medikémia támogatásával ne csak esélyesek, de bajnokok is legyünk. Új fejezetet nyitottunk Szeged sportjában, mert mi voltunk labdás sportágban a város első bajnokcsapata. Ez nem jöhetett volna létre nélkülük.

1995. június 9-én, este fél 8 körül lendült a magasba a bajnoki serleg az Újszegedi Sportcsarnokban.

— A szegedi utánpótlásra épült a csapat, melléjük igazoltatok kitűnő magyar játékosokat és két ukrán légióst. Ez a csapat pedig 1995. június 9-én a csúcsra ért. Mi az, ami mindig eszedbe jut arról az évről és a bajnoki döntőről?

— Nagyon sok gondolatot ébresztesz bennem. Persze elsősorban a szépre emlékszik az ember, de követtem el hibát is. Egy várat építettünk nulláról, ami sok hibával is jár, és én sem voltam hibátlan. Az alapszakaszban egyértelmű volt a fölényünk, a döntőben a két bolgár világklasszissal, Arsovval és Konstantinovval felálló Csepellel találkoztunk. Már a negyedik meccsen bajnokok lehettünk volna a fővárosban, de ott nem tudtuk nyerni, az ötödik, mindent eldöntő meccsen már 2-0-ra vezettünk, de a csepeliek egyenlítettek. Az ötödik szettben Rácz Laci szerzett pontot 12-11-nél, Oláh János kollégám időt kért. Így 25 év távlatából talán dicsérhetem magam annyira, hogy akkor azt mondtam a fiúknak: csak Arsovot, befele szűken. Így történt, a bolgár ütött, és be is takarta a blokk. Ott dőlt el a bajnoki cím. Még 1-1 pont volt mindkét oldalon, majd újra Arsov, belépett a hármas vonalon belülre. Nusser Öcsi kollégám eszmélt legelőször, ifjabb Kiss Lajos játékvezető befújta a pontot és jött a futás a pálya közepe felé 3000 szurkolóval a hátam mögött. Minden játékost levetkőztettek a szurkolók, az utolsó zokniból is relikvia lett, így az aranyérmet alsónadrágban vette át a csapat. Másfél órát ünnepeltünk a csarnokban, majd hajnalig a Ligetben folytattuk. Feledhetetlen este volt.

Breitner János és Koós János is slágerre vitte Rocco Granata Marina című dalát Harsányi Béla és Hadai Győző magyar fordításában, aminek 1995. június 8-án újabb virágkora kezdődött Szegeden. Aki ott volt a Ligetben, az aranyünnepen, az biztosan Nyári Sándor hangján idézi fel a slágert. "A Marina mellett néhány Presser- és Illés-sláger is elhangzott akkor a színpadon. A srácokkal együtt énekeltünk, a Dollár Boys zenekar kísért bennünket. Néhány évig zenéltem fiatalon, így nem voltam lámpalázas, amikor mondták, hogy énekeljek. Félórás volt a rögtönzött koncert, nagyon szép emlék. Azóta, ha a szurkolókkal találkozom, rendszeresen megemlítik, hogy ott a Ligetben együtt énekeltük a Marinát.

— Egy évvel később újabb bajnoki címet nyertetek, majd nagy célokat fogalmaztatok meg, nemzetközi szinten is meghatározó csapatot terveztél, ami nem jött össze. Van benned hiányérzet?

— Hiányérzet és keserűség is van, mert ott követtem és követtük el vezetőtársaimmal a nagy hibát, amikor nem elégedtünk meg azzal az állapottal, ami van. Nem tudtuk meddig nyújtózkodjunk, bár a takaró még ért volna. Azt mondtuk, ha lúd, akkor legyen kövér és mivel a magyar mezőnyben nem voltak az akkori csapathoz mérten jobb játékosok, hoztunk még külföldieket. Pedig, ahogy említetted, a csapat igazi ereje abban rejlett, hogy hét szegedi nevelésű játékos volt a keretben és játszott meghatározó szerepet. Olyan útra léptem, amin előtte még nem jártam és jártunk, a magyar sikerek után nemzetközi sikereket szerettünk volna elérni, tehát a jóból még jobbat faragni. De nem volt tapasztalatunk, saját kútfőből csináltunk mindent. Ha már dollárezrekért igazoltunk külföldieket, akkor játszattuk őket. A magyarok közül, akik a bajnoki címeket hozták, okkal és joggal többen megsértődtek, és bár sajnáltam a játékosokat, meg is keseredtem kicsit, de akkor sem mondhattam nekik, hogy ti játszotok, a jobb és drágább külföldiek a padra ülnek. Nehéz volt ezt pedagógiailag feldolgozni. Hibáztam, mert belementem abba a darálóba, hogy még jobbat, még többet, még erősebbet építsünk.

Nyári Sándor 2020-ban. Edzőként kétszer nyert bajnoki címet a Medikémia Szegeddel és kétszer a BSE nőicsapatával.

— Pedig néhány ponton múlt csak, hogy másképp alakuljon a sorsotok.

— A Bajnokcsapatok Európa Kupájában a bécsiek ellen idegenben a bírók elcsalták a meccsünket és kikaptunk 3-0-ra. Itthon hiába nyertünk mi 3-0-ra, két ponttal az osztrákok mentek tovább. Onnan jött a vesszőfutásunk, ami ugyan örök dobogót jelentett a magyar mezőnyben, de az már nem volt az igazi.

— Budapestre költöztél, és aki nem követte a folyamatosan a pályafutásodat, meglepődhetett, amikor néhány éve a BSE nőicsapatával is bajnoki címet nyertél kétszer. Váratlan volt ez a siker számodra is?

— Egy újságíró csinált velem interjút, amikor a BSE padjára kerültem. Minden második kérdése az volt: hogy veszem én a bátorságot magamnak, hogy négy éve nem edzősködöm és kesergek a tönkrement csapatomon és mégis egy magyar éllovas nőicsapat padjára ülök. Számon kérte, hogy fiatal, naprakész edzők vannak munka nélkül, én meg már a múltból kapirgálom a tudásomat. Felhúztam a szemöldököm, és azt mondtam neki, hogy hívtak, jöttem, megpróbálom. Tudtam, hogy a lányokkal másképp kell beszélni, de azt is tudtam, hogyha a fiúkkal elvégzett munka kétharmadát megcsináljuk, akkor dobogón végzünk. Aztán amikor bajnokok lettünk azt írta, hogy bocsánatkérésképpen egy szem negrót adok Nyári Sanyinak. Nagy kihívás volt, sokan megmosolyogtak, amikor elvállaltam, de a lányok és a klub vezetése bíztak bennem, és ennek két bajnoki cím lett az eredménye.

Nyári Sándor ma már nagypapaként éli mindennapjait, igaz szakkomentátorként még találkozhatunk vele röplabdameccseken.

— Budapesten beszélgetünk, itt élsz évek óta, bár a neved egybeforrt Szegeddel. Mikor jártál utoljára a városban?

— Februárban. Nagyon sok orvos barátom van a városban, kivizsgálásra mentem, mert a szívem rakoncátlankodik, és ha gyógyulni akarok, akkor mindig odamegyek. Ilyenkor találkozom a barátokkal, vacsorázunk, beszélgetünk, bejárom Szegedet. Szerencsére mindig van kit felhívni és mindig van kivel találkozni. De az életem már Budapesthez köt. A feleségemmel a fővárosba költöztünk, Levente fiam évek óta Angliában él, vele ritkábban találkozunk, de Emese lányom a szomszédunkban lakik. Az unokáim rendszeresen jönnek hozzánk, én pedig élvezem nagypapák életét. A röplabdával sem szakadt meg a kapcsolatom, az M4 Sportnál szakkomentátorkodom.

— Öt évvel ezelőtt Szegeden, a sportcsarnokban találkozott a bajnokcsapat, most a koronavírus miatt ez várat magára a negyedszázados évfordulón. Tartod a kapcsolatot a játékosokkal?

— Legutóbb Petheő Gabival beszéltem telefonon, Schildkraut Krisztiánnal, aki az MTK edzője, sűrűbben összefutok a szakkomentátori munkám miatt. De találkoztam Polgár Gabival is, vagy éppen Urfi Csabival Kaposváron, Demeter Gyuri búcsúmeccsén. Van velük kapcsolatom, de csak annyi, amennyi így 25 év távlatában normális. A bajnoki cím összeköt örökre bennünket és azt gondolom, hogy hibáinkat és erényeinket elismerve, de mindenki értékes és emlékezetes munkát végzett a csapatban és a klubban. Szeretem őket és remélem ők is jó emlékükben őriznek.

A Medikémia Szeged 1995-ös bajnokcsapata Álló sor balról: Dr Csiszér Előd (csapatorvos), Petheő Gábor, Jurij Melnyicsuk, Csíkos Gábor, Nyári Sándor (vezetőedző), Polgár Gábor, Somodi István, Oleg Belik, Nusser Elemér (másodedző) Guggolnak: Rácz László, Torma Péter, Urfi Csaba, Schildkraut Krisztián, Kása Róbert, Rácz László (a képről hiányzik: Jónás László gyúró)

Így emlékszik Nyári Sándor a bajnoki döntő utolsó perceire:

https://www.facebook.com/szegedma/videos/2296702367302850