Sport

Tavaszra érhet össze az SZRSE

Tavaszra érhet össze az SZRSE

2019. augusztus 7., szerda
Tavaszra érhet össze az SZRSE

Elkezdte a felkészülést a Szegedi RSE NB I-es férfi-röplabdacsapata. Nusser Elemér, a narancs-feketék vezetőedzője a klub honlapjának adott interjújában elmondta, ősszel várhatóan még tanulófázisban lesz a csapat, tavasszal lehet reális esélyük meccseket nyerni.

– A sportág fizikális szempontból nagyon sokat fejlődött, megfelelő felkészültség és izomtömeg nélkül ezt már nem lehet csinálni. Így felkészülés során az az elsődleges célunk, hogy augusztusban megfelelő erőnléti állapotba kerüljünk – nyilatkozta Nusser Elemér, az SZRSE vezetőedzője

a klub honlapjának.

A bajnokságra vonatkozó célokat illetően óvatosan, ugyanakkor reálisan fogalmazott a tréner. – Értelmes célokat kell kitűznünk, például, hogy szettenként legalább 20 pontot szerezzünk. Próbáljuk az ellenfeleket nagy erőbedobásra késztetni, szeretnénk úgy játszani, hogy ne nagyon tudjanak cserélni – fogalmazott. Nusser elmondta, a Kecskemét és a Kazincbarcika kiemelkedik a mezőnyből, a többi együttes viszont hasonló képességű, mint az SZRSE. – A tavalyi keretünkkel vágunk neki az élvonalnak, bízom benne, hogy megálljuk a helyünket. Az őszi szezon első felében még várhatóan tanulófázisban leszünk, tavasszal lehet reális esélyünk meccseket nyerni – summázta elvárásait. Hangsúlyozta, erősebb lesz az NB I., mint tavaly, hiszen egyre több külföldi játékos szerepel a csapatokban, de ezzel együtt bízik benne, hogy ha az élcsapatokkal nem is, de az ellenfelek 60 százalékával fel tudják venni a versenyt. A teljes interjút

ITT

olvashatja. (Kiemelt kép: SZRSE)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.