Csányi Sándor lett a FIFA alelnöke


Az UEFA hétfői pozsonyi kongresszusán Csányi Sándort, az MLSZ elnökét választotta meg a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) új alelnökévé.
Az eddigi alelnököt, a spanyolÁngel María Villart korrupció miatt letartóztatták, ezért
tavaly nyáron lemondott tisztségéről.
Csányi beiktatásához szavazás sem volt szükséges, hiszen nem indult más a pozícióért. A FIFA-nál Csányi egyelőre egy évre tölti be a tisztséget. Az MLSZ közleménye úgy fogalmaz: elnöke révén „példátlan sportdiplomáciai eredményt ért el a magyar labdarúgás”. Csányit megelőzően Fischer Mór töltött be hasonlóan magas pozíciót a nemzetközi szövetségnél, őt 1927-ben választották meg szintén alelnöknek, míg 1972-ben Barcs Sándor lett a FIFA alelnöke, ő megbízott UEFA-elnökként automatikusan megkapta az alelnöki pozíciót is a nemzetközi szövetségnél.Megválasztása előtt Csányi Sándor így nyilatkozott az
:
„Fontos, hogy a tendencia – mely szerint a nagyok még nagyobbá válhatnak, a kisebbek pedig aránytalanul lemaradnak klub- és válogatott szinten is –, megforduljon. Azért is dolgozni fogok, hogy a jó szabályozás eredményeként a fiatal játékosok több lehetőséghez jussanak, és hogy a szabadidős és a női futball erősödjön a világ minden táján”– mondta Csányi.
Az eljárás alapján a jelölés után a FIFA jogosultsági eljárást indított, amely mindent rendben lévőnek talált Csányi Sándor személyét illetően, így a nemzetközi szövetség nyári, moszkvai kongresszusán hivatalosan is kinevezheti a FIFA alelnökének a magyar sportvezetőt. A végrehajtó bizottsági és a FIFA-tanács tagság mellett Csányi – aki első magyarként választás után tölti majd be az alelnöki tisztséget – vezeti az UEFA Nemzeti válogatottak versenyeztetési bizottságát, és tagja az UEFA pénzügyi bizottságnak is. Villarnak a végrehajtó bizottságban megüresedő posztját Alexander Ceferin elnök döntése értelmében a spanyol szövetség új elnöke, Juan Luis Larrea tölti be. (nso.hu)