Labdarúgás: bevált a HFC taktikája a Kozármisleny ellen



Kezdi megtalálni az összhangot Szűcs Róbert és a Hódmezővásárhelyi FC. A Kozármisleny ellen második győzelmét aratta a bajnokságban a vásárhelyi alakulat.
Bár nem sikerült jól a múlt heti, iváncsai kirándulás a Hódmezővásárhelyi FC-nek, előtte hazai pályán sikerült megszereznie első győzelmét a csapatnak, s ezt szerették volna megismételni a Kozármisleny ellen is. Az első húsz percben nem igazán alakult ki komoly lehetőség, de a HFC megfojtotta a vendégek játékát, nagyon sok előre ívelésre kényszerítve ellenfelét. Egy szögletet követően aztán
Bartyik Norbert
kísérletét fejelték ki a kozármislenyi védők, azonban pont
Faggyas Milán
elé került a labda, aki köszönte szépen, bevarrta a hálóba, ezzel megszerezte a vezetést a hazai együttes. A szünet előtt megduplázhatta volna előnyét a HFC,
Kökény Tamás
és
Varga Bence
játszottak össze, utóbbi fél fordulatból, gyönyörűen tűzte rá a labdát a Kozármisleny kapujára,
Ivancsics Alexnek
nagy bravúrt kellett bemutatnia. A fordulás után előbb egy kavarodást követően szerezte meg majdnem a második találatot a hazai együttes, majd az 55. percben Faggyas és Varga összjátékát követően tolta meg hosszan előbbi, így a vendégek kapusa lelopta a labdát a lábáról. A 61. minutumban aztán már semmi sem menthette meg a Kozármislenyt a következő bekapott góltól, Faggyas és
Ablonczy Gerjén
kettő az egyben fejezhettek be egy akciót, Faggyas önzetlenül tálalt a társ elé, aki könnyed mozdulattal emelt át Ivancsics kapus fölött, 2-0. A 70. percben Bartyik Norbert kishíján eldöntötte végleg a három pont sorsát, de kisodródott helyzetből tudta csak a mislenyi kapura irányítani lövését, ezzel együtt Ivancsicsnak bravúrral kellett hárítania. Az i-re a pontot
Prasler Thomas
tette fel, nem is akárhogy. Egy labdaszerzést követően, saját térfeléről, mintegy 60 méterről vette célba a kozármislenyi kaput, Ivancsics nagyon kitáncolt saját tizenhatosáról, s hiába iszkolt vissza, már nem menthette meg a gólba tartó bombát. Bár a szél is megsegítette a vásárhelyi középpályást, mit sem von le ez a szépségdíjas találat értékéből, amivel beállította a 3-0-s végeredményt. Győzelmével a HFC megelőzte a tabellán a Mórahalmot, legközelebb pedig a listavezető Tiszakécskéhez látogat.
Labdarúgó NB III. Közép csoport 13. forduló
Hódmezővásárhelyi FC – Kozármisleny FC 3-0 (1-0)
Hódmezővásárhely, Hódmezővásárhely Városi Stadion. Vezette: Takács Tamás (Flinta Zoltán, Pogonyi Ferenc).
HFC:
Bordás – Kökény, Pataki, Mezei, Huszár, Szilágyi, Faggyas (Tóth J., 90’), Ablonczy (Marton, 89’), Bartyik N., Prasler, Varga B. (Szabó M., 72’).
Vezetőedző:
Szűcs Róbert.
Kozármisleny:
Ivancsics – Udvardi (Petrovics, 80’), Horvát (Márkvárt, 62’), Kocsis, Racskó, Müllerlei (Németh Á., 72’), Tóth M., Hleba, Városi, Kiss D., Lantos.
Vezetőedző:
Kovács Zoltán.
Gól:
Faggyas (20’), Ablonczy (60’), Prasler (83’).
Sárga lap:
Bartyik N. (23’), Faggyas (55’) ill. Kiss D. (30’), Udvardi (34’), Városi (83’). Szűcs Róbert:
"Jó csapattal találkoztunk, de nagyon jól felkészültünk belőlük taktikailag. Nagyon szervezetten futballoztunk, most érzem először azt, hogy komolyan összeálltunk. A szünetben arra kértem a srácokat, hogy nyomjuk meg még jobban és döntsük el gyorsan a találkozót. Végig kitartott a koncentráció, így jó hangulatban utazhatunk Tiszakécskére."