Labdarúgás: a kornerek okozták a Makó vesztét



Hetedik mérkőzésén is nyeretlen maradt a Makói FC az NB III-ban, a hagymavárosiak a bajnokság egyik kiemelkedő csapata, a Tiszakécske ellen szenvedtek vereséget saját közönségük előtt.
A szintén újonc, de egészen más lehetőségekkel bíró Tiszakécske ellen próbált meg javítani a Makói FC. Alig tíz perc elteltével azonban megszerezték a vezetést a vendégek: egy szöglet után Kardos Norbertnek nem volt nehéz dolga, hiszen közvetlenül a gólvonal elől stukkolta be a labdát, kihasználva ezzel a makói védelmi hibát, 0-1. Nem sokkal később a lendületesen futballozó Makó előtt adódott ziccer, de Gémes Bence nem tudta gólra váltani azt a kapussal szemben - ez pedig csak nem sokkal később fájt igazán, amikor egy újabb sarokrúgás után volt eredményes a Tiszakécske, e szituáció előtt pedig egy tizenegyest is számon kérhettek Dolnegó Bálint játékvezetőn a hazaiak - ehhez képest kétgólos vendég előnnyel fordulhattak a csapatok. A szünet után sem változott érdemben a játék, a Tiszakécske nem tudott kidolgozni kimondott ziccert, a Makó viszont nem tudott élni adódó lehetőségeivel - majd jött egy harmadik szöglet, amit megint góllal fejezett be a Bács megyei együttes, ezzel végleg eldöntve a mérkőzést. Joggal bosszankodhat a Makó, mert játékban nem múlta felül az esélyesebb vendég együttes Tóth Imrééket, mégis három ponttal térhetett haza, miután három szögletnél is kihasználta a makói védekezési hibákat. Így továbbra is három döntetlennel szerzett három ponttal áll a tabella utolsó helyén a Makói FC. Gémes Bencéék számára jövő szombaton a Rákosmente lesz a következő ellenfél.
Labdarúgó NB III Közép csoport, 7. forduló
Makói FC - Duna Aszfalt Tiszakécske 0-3 (0-2)
Makó, 400 néző. Vezette: Dolnegó Bálint (Csóra Szabolcs, Pipicz Norbert).
Makó:
Garamvölgyi - Sirokmán, Rakonczai, Tóth I. (Takács, 75'), Csupity (Bánóczki, 64'), Lipták, Varga R., Vajna (István, 71'), Patai, Babolek, Gémes. Vezetőedző: Méhes Tibor.
Tiszakécske:
Helesfay - Oláh M., Zámbori, Csáki, Juhász, Tölgyesi, Puskás (Annus, 76'), Kirchner, Szabó L. (Markó - a szünetben), Kardos, Kocsis (Bartucz, 57'). Vezetőedző: Szabó István.
Gól:
Kardos N. (12', 75'), Csáki (38')
Sárga lap:
Vajna (52'), Gémes (60') ill. Markó (70'). Méhes Tibor:
"Hoztuk a szokásos formánkat, olyan hibákat követtünk el, amit nem hogy NB III-ban, de megye III-ban sem lehet. Akciógólt nem lőtt a Tiszakécske. Nincs gond a játékunkkal, de mindig hibázunk hátra, az adódó kevés lehetőségünket nem tudjuk kihasználni, gól nélkül nagyon nehéz lesz."