Kosárlabda: először hazai pályán a Kosársuli



Először lép pályára hazai környezetben a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Keleti csoportjában.
A szezonban először szerepel hazai pályán szerda este 18.30-kor a Vásárhelyi Kosársuli.
Utasi Gábor
csapata javítani szeretne az első két fordulóban elszenvedett vereséget követően a Hódtói Sportcsarnokban. Úgy tűnik azonban, hogy nem lesz könnyű dolguk, mivel holnap este az eddig még veretlen MEAFC látogat majd az alföldi városba. A miskolciakat nem kell bemutatni a hódmezővásárhelyi közönségnek, hiszen a két együttes tavasszal vérre menő ütközetet vívott a Hódtóiban, ahonnan végül a
Drahos Gábort
is soraiban tudó borsodiak távoztak egy pontos diadallal. Az NB I/B keleti csoportjának akkori élcsapatai közül a Miskolc ott folytatta, ahol tavaly abbahagyta: előbb a PVSK-Kronosz Kiadó ellen, majd Nagykőrösön hagyták el sikerrel a parkettet.
Galló
, a vásárhelyi nevelésű Szögi, Máté, és az örök ifjú, korábbi kosársulis kedvenc, Drahos Gábor pörgött igencsak jó ritmusban. A kvartett a gárda eddig szerzett 167 pontjából 135-öt szorgoskodott össze. A Hódmezővásárhelynél viszont sokat változott a képlet, a két elvesztett meccsen eddig mindössze
Varga Zalán
nyújtott stabil teljesítményt. A kék-sárgák távolról is bátran tüzelő kosarasa 40 pontot termelt eddigi két riválisuk kárára. Ez azonban édes kevésnek bizonyult, mivel nem igazán talált társakra az ellenfelek életének megkeserítésében. A második mérkőzésen biztató volt, hogy a szezonnyitón betliző
Szabó Péter
már tavalyi önmagát idézte, és hogy az együttes tekintélyes hátrányból tudott majdnem fordítani. Mindez azonban kevés lehet az az üdvözséghez, ahhoz ugyanis még további 3-4 vezért kellene találnia a Kosársulinak. És hogy sikerülhet-e mindez? Az majd szeptember 27-én szerdán este 18.30-kor derül ki a Hódtói Sportcsarnokban, ahová a belépés ezúttal is ingyenes lesz.