Labdarúgás: nem született gól a Mórahalom vecsési vendégjátékán



Nem sikerült bevennie az újonc kapuját a Mórahalomnak, igaz gólt sem kaptak, ezzel második döntetlenjüket játszották második mérkőzésükön az idei kiírásban.
A Paks II. elleni 1-1-s döntetlennel indította az új szezont a Mórahalom VSE, a második fordulóban pedig az újonc Vecséshez látogattak. Jól kezdte a mérkőzést a vendég gárda, sikerült is egy ziccert kialakítaniuk az ötödik percben, amit azonban bravúrral hárított a vecsési hálóőr. Ezután azonban sok párharcot veszítettek el
Magyar Györgyék
, nem sikerült érvényesíteni a játékukat, így az első félidő nem hozott gólt. Kettőt is cserélt a szünetben
Vojnic-Zelic Sasa
, ami némi változást hozott a játék képében, többet birtokolta a labdát a homokháti együttes, de komoly gólhelyzetet itt sem sikerült kialakítaniuk, így végül gól nélküli döntetlennel távozhattak Vecsésről. A következő fordulóban a Hódmezővásárhelyi FC látogat Mórahalomra, így tehát Csongrád megyei rangadón szerezheti meg első győzelmét a Mórahalom.
Labdarúgó NB III. Közép csoport, 2. forduló
Vecsési FC – Mórahalom VSE 0–0
Vecsés, Vecsési Városi Sporttelep. Vezette: Szabó Levente (Punyi Gyula, Köteles Csaba).
Vecsés:
Komora – Salem, Balázs B., Radnai, Farkas Á., Tóth A. (Tóth O. 74'), Rein, Szalai V., Lajer, Csiszár (Gényi, 87'), Márki (Borsi).
Vezetőedző:
Simon Antal.
Mórahalom VSE:
Krnács – Lászik, Puskás (Zsoldos - a szünetben), Szücs, Fodor, Bokányi, Podonyi (Szalma - a szünetben), Magyar, Zámbó (Pócs D., 54'), Busa, Fábián.
Vezetőedző:
Vojnic-Zelic Sasa.
Sárga lap:
Salem (55'), Csiszár (67'), Farkas Á. (92') ill. Busa (58'), Szücs (85'). Vojnic-Zelic Sasa:
"Az első félidőt jól kezdtük, az ötödik percben kihagytunk egy nagy ziccert, de utána úgy éreztem, hogy a Vecsés agresszívabban játszik, elveszítettük a párharcok elsősorban a levegőben, nem tetszett a csapat játéka az első negyvenöt percben. A szünetben kettőt is cseréltünk és valamelyest már jobban futballoztunk, a cserék jól szálltak be, sikerült jobban megtartani a labdát és támadásokat építeni hátulról, volt egy-két kisebb lehetőségünk, de a hazaiak is veszélyeztettek néha oldal szabadrúgásból vagy szögletből. Teljesen más Vecsést láttunk most, mint a Makó ellen, de azt gondolom reális döntetlen született, ugyanakkor szerettük volna megnyerni a mérkőzést. A játékkal nem vagyok elégedett, megint sok butaságot követtünk el, viszont az eredmény nem rossz."