Sport

Vízilabda: ha jól játszunk, a játék minden elemében felül tudjuk múlni a görögöket

Vízilabda: ha jól játszunk, a játék minden elemében felül tudjuk múlni a görögöket

2017. július 27., csütörtök
Vízilabda: ha jól játszunk, a játék minden elemében felül tudjuk múlni a görögöket
Vámos Márton; Bugajcsuk, Alekszej

Görögország ellen vívhatja ki a döntős szereplést a magyar férfi vízilabda válogatott a budapesti világbajnokságon. Märcz Tamás együttese meggyőző játékkal lépett át az oroszokon a negyeddöntőben és nagyon elszántan készül a csütörtök esti mérkőzésre.

Némi meglepetésre könnyebb találkozón jutott be a legjobb négy közé a magyar férfi vízilabda-válogatott a budapesti világbajnokságon, mint amire előzetesen számítani lehetett.

Märcz Tamás

együttese 5-0-s első negyeddel jelezte az oroszoknak, hogy ne is álmodjanak az elődöntőről, végül pazar gólokat szerezve, 14-5-re ütötte ki ellenfelét a magyar csapat. „Az oroszokat nemcsak a játékunk sokkolta, hanem a közönség által teremtett hangulat is. Ilyen közegben valószínűleg soha életükben nem játszottak, el lehet mondani a tapasztalatok alapján, hogy a közönség is hozzájárult ahhoz, hogy ellenfelünk lényegében már meccs közben feladja a küzdelmet” – utalt vissza a találkozóra a szövetségi kapitány, a válogatott szerdai sajtótájékoztatóján. A magyar csapat ellenfele az a Görögország lesz a legjobb négy között, amely viszonylag könnyedén búcsúztatta a megfiatalított montenegrói válogatottat. A görögök legeredményesebb játékosa Funtulisz volt négy góljával ezen a találkozón, de erejüket jól jelzi a tény, hogy nyolcan is be tudták venni a montenegrói kaput. „A görög válogatottról azt kell tudni, hogy azon csapatok egyike, amelyek csapatként igazán erősek. Nem emelnék ki egy-két pontot, amire, ha felkészülünk, akkor biztosak lehetünk a sikerben, hanem egy általános jó játékkép kell ellenük. Azt is lehet mondani, hogy a görögök célja általában az, hogy lelassítsák az ellenfél játékát. Mi arra készülünk, hogy ez fordítva történjen, hogy mi diktáljuk a tempót, adott esetben leforduljuk őket, de semmiképpen sem álmosodhatunk bele a meccsbe” – mondta Märcz Tamás a szerdai sajtótájékoztatón. A két csapat jó néhány kőkemény ütközetet vívott meg egymással a közelmúltban. Legutóbb majdnem pontosan egy hónappal ezelőtt csaptak össze a felek a Samartzidis Kupán, ahol nagyon fordulatos mérkőzésen 9-9-s döntetlen született. Legutóbb tétmeccsen tavaly nyáron találkozott a két gárda, a riói olimpia csoportkörében 8-8-s döntetlent játszott a görögökkel a Benedek-csapat, míg a belgrádi Európa-bajnokságon a bronzéremért csaptak össze a felek: ott három góllal bizonyultunk jobbnak és szereztük meg a kontinenstorna harmadik helyét Szerbia és Montenegró mögött. Annyi tehát bizonyos, hogy kőkemény csatára van kilátás csütörtök este is, a csapat azonban bizakodva tekint előre. „Én személy szerinte egy nagyon sok kiállításos meccsre számítok, a görögökkel általában ilyeneket szoktunk játszani. Egyrészt azért, mert mind a két csapatnak jó centerei vannak, másrészt a görögök inkább fel szokták vállalni, hogy hátrányt védekezzenek, mint hogy a centereink akciózzanak róluk. Amennyire vissza tudok emlékezni, az elmúlt években eléggé sok kiállításos meccseket játszottunk velük, amiből azért javarészt mi jöttünk ki jobban” – mondta

Erdélyi Balázs

, a magyar válogatott centere a csapat szerdai sajtótájékoztatóján. „Amit még kiemelnék velük kapcsolatban, az az, hogy nagyon jól játsszák az emberelőnyt. Amennyire szeretnénk gyorsítani a hat a hat elleni játékot, annyira szeretnénk tempót váltani és gyors, még azt is mondhatom, hogy kiszámíthatatlan passzokkal kisakkozni a játékot üres emberig és onnan értékesíteni a helyzetet. Én azt hiszem, erre, mivel a görögökkel nyáron is volt alkalmunk játszani, meg korábban is, fel vagyunk készülve és képesek vagyunk megverni őket holnap” – tette hozzá

Varga Dénes

, a magyar csapat kapitánya. Egy biztos, bárhogy is alakuljon a csütörtöki elődöntő, Märcz Tamás csapata szombaton mindenképpen éremért játszhat, a fiúk pedig mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy a legfényesebb érmet akasszák nyakukba a fantasztikus szurkolótábor előtt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.