Strandfoci: bebiztosította Final Fouros részvételét az FC Junior Sport



Miután legyőzte a Jászfényszarut, biztossá vált a Final Four-ban való részvétele az FC Junior Sportnak.
Kulcsmeccs várt szombati második találkozóján az FC Junior Sportra, amely a listavezető Jászfényszaruval nézett farkasszemet - az már a találkozó előtt biztos volt, hogy az ellenfél ott lesz a négyes döntőben, ez a szegediek számára ugyanakkor csak a meccs után dőlhetett el. Ugyan pillanatok alatt egyenlíteni tudott a listavezető Rutai Balázs vezető találata után, de az első harmad végére kettővel, majd a második játékrész kezdetére már három góllal is meglépett a szegedi együttes. Mindez azonban az utolsó játékrész hajrájára eltűnt, Vernyik Dávid egyenlített három perccel a vége előtt, innentől pedig őrült hajrá következett: a Szeged egy percen belül kétszer is betalált, Vernyik vezérletével pedig tartotta magát a Jászfényszaru, de az utolsó pillanatokban a Tisza-partiak két japán légiósa, Suzuki Masato és Iino Tomoyuki is eredményes volt, így végül egy őrült csatában 9-7-re nyert a Junior Sport, és függetlenül a vasárnap rá váró két meccstől, már biztosan ott lesz a Final Fourban. A vasárnapi két, Bodon Péter FC és DEAC elleni meccsek tétje az lesz: hanyadik helyen zárja az alapszakaszt Paulo Marcelo Rocha csapata, és így kivel találkozhat majd a négyes döntőben.
Nemzeti Strandlabdarúgó Liga, 4. forduló
Jászfényszaru GWP Cserry - FC Junior Sport 7-9 (1-3, 3-2, 3-4)
Siófok, MLSZ Beach Aréna. Vezette: Takács Ryan Lee, Horváth Patrik (Baghy Csaba).
Jászfényszaru:
Szacskó - Fekete, Ughy, Schranz, Vernyik (4). Csere: Szalánczi, Abbas, Besenyei, Maciuca (3), Simonyi. Vezetőedző: Csomós Tamás.
Junior Sport:
Lipők - Deák, Szentes Bíró (1), Rutai (5), Bullás (1). Csere: Nagy G., Hatvani, Suzuki (1), Iino (1), Albert. Vezetőedző: Paulo Marcelo Rocha.
Korábban írtuk
A Bonyhád elleni remek fordítás után újabb nehéz feladat várt az FC Junior Sportra a Nemzeti Strandlabdarúgó Liga 4., záró fordulójának szombati játéknapján. A forduló előtt listavezető, Siófoki Bányásszal csaptak össze
Szentes Bíró Tamásék
, ám a vártnál könnyebben gyűjtötték be a három pontot. A gólgyártást a csapat gólfelelőse
Rutai Balázs
kezdte meg a hatodik percben, sőt egy perccel később megduplázta saját maga és csapata találatai számát is. Erre azonnal érkezett a siófoki válasz
Mohammad Mohammadi Ali
révén, de a második harmad végére gyakorlatilag eldöntötték a mérkőzést a szegediek: Hatvani, Bullás és Szentes Bíró is bevette a hazai kaput, így az utolsó játékrésznek 7-1-s Junior Sport előnnyel vághattak neki a felek.
Mester Gellért
duplájával két gólt faragott hátrányából a harmadik harmad elején a Siófok, de esélye sem volt a fordításra.
Paolo Marcelo Rocha
együttese 12-3-ra ütötte ki ellenfelét, így magabiztosan várhatja az esti, Jászfényszaru elleni újabb rangadót.
Nemzeti Strandlabdarúgó Liga, 4. forduló
Siófoki Bányász SE – FC Junior Sport 3-12 (1-4, 0-3, 2-5)
Siófok, MLSZ Beach Aréna. Vezette: Horváth Patrik (Bedi Tamás, Urgyán Antal).
Siófok:
Bagi – Lapos, Salem Waleed, Salem Ahmed, Szabó. Csere: Bocsev, Abdulla, Gergye, Ali, Mester.
Vezetőedző:
Mohamed Abbas Mohamed Bashir Almaazmi.
FC Junior Sport:
Lipők – Deák, Szentes Bíró, Rutai, Bullás. Csere: Nagy, Hatvani, Suzuki, Iino, Albert.
Vezetőedző:
Paolo Marcelo Rocha.
Gól:
Ali (9'), Mester (29',31') ill. Rutai (6',7',11',33') Hatvani (10',18',34') Bullás (17'), Szentes Bíró (24',32',34'), Albert (35').