Sport

Labdarúgás: egy hatost gurított a Mórahalom

Labdarúgás: egy hatost gurított a Mórahalom

2017. július 26., szerda
Labdarúgás: egy hatost gurított a Mórahalom
morahalom_vasarhely27_gs

A Mórahalom VSE a Jánoshalmi FC-t fogadta felkészülési mérkőzésen szerda délután és aratott magabiztos győzelmet.

Újabb felkészülési mérkőzést játszott szerdán a Mórahalom VSE, ahol pályára lépett az ifiből a felnőtt csapathoz felhozott

Rozs Ádám

is és akik nem bíztak semmi a véletlenre Bács-Kiskun megyei ellenfelükkel szemben. Az első félidő után 2-0-ra vezettek a homokhátiak, a végére pedig nagy különbség alakult ki,

Fábián

és

Busa

kétszer-kétszer volt eredményes, de betalált

Hrabovszki

is, aki új arc lehet a mórahalmi szurkolók számára, a végeredményt pedig

Busa

állította be. A Mórahalom VSE a Hódmezővásárhely ellen folytatja a felkészülési mérkőzések sorát szombaton. A találkozónak külön pikantériát ad, hogy a bajnokság harmadik fordulójában szintén összecsap majd a két Csongrád megyei rivális.

Felkészülési mérkőzés

Mórahalom VSE - Jánoshalmi FC 6-0 (2-0)

Mórahalom. Vezette: Dobai János.

Mórahalom VSE:

Révész (Krnács) - Bokányi (Pócs D.), Szücs, Lászik, Fodor Á. (Pócs T.), Zsoldos (Zámbó D.), Szalma, Rozs Á. (Juhász J.), Várda (Busa), Fábián (Hrabovszki). Vezetőedző: Vojnic-Zelic Sasa.

Gól:

Fábián (2), Busa (2), Hrabovszki, Zsoldos.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.