Sport

Labdarúgás: Germán duplája után győzelemmel rajtolt a Szeged-Grosics + FOTÓK

Labdarúgás: Germán duplája után győzelemmel rajtolt a Szeged-Grosics + FOTÓK

2017. július 30., vasárnap
Labdarúgás: Germán duplája után győzelemmel rajtolt a Szeged-Grosics + FOTÓK
SZS20170730_cegled_szeged2011_041

A csereként beálló Germán Tamás percek alatt duplázott, így a Szeged-Grosics fordított és nyerni tudott az albertirsai nyitányon a Cegléd ellen.

A Cegléd vendégeként kezdődött meg az NB II 2017-18-as idénye a Szeged 2011-Grosics Akadémia számára: az ellenfelet a csapat tavalyi edzője,

Klausz László

irányította, míg

Supka Attila

négy új igazolást vetett be a kezdőcsapatban. Aktívabban kezdett a Pest megyei együttes, a meleg nem nyomta rá a bélyegét a játékra, de kimaradtak a kezdeti lehetőségek. Tíz perc elteltével egy védelmi hibát használt ki a hazai együttes,

Sándor

szögletére teljesen üresen érkezett a hosszún

Nánási Balázs

, aki a kapuba fejelte a labdát, 1-0. Az ivószünet után fokozatosan vette át a játék irányítását a Szeged-Grosics, de sem

Nicorec

, sem

Farkas Márk

nem tudott betalálni, és a hazaiakkal ellentétben a pontrúgások sem hoztak eredményt. A fordulás után tíz percet vált első cseréjére Supka Attila, aki rögtön kettőt is cserélt. Többnyire csendesen telt a meccs, többnyire a kontrákra alapozott a Szeged, azonban ezeket rendre még időben lekapcsolta a hazai együttes. Az ivószünet ezúttal is változást hozott a meccsbe, és ugyan egy kis szerencsére is szüksége volt a Szeged-Grosicsnak, de a csereként beálló

Germán Tamás

megpattanó távoli lövése után bő tíz perccel a lefújás előtt sikerült az egyenlítés. Mi több, pár perccel később egy kezezés után büntetőt is lőhetett a Szeged-Grosics hetese, akinek nem remegett meg a lába, így percek alatt sikerült fordítania. A hajrában akár a győzelmét is bebiztosíthatta volna a Szeged-Grosics, de így is roppant értékes három ponttal térhetett haza Albertirsáról, már csak annak tükrében is, hogy bár mintegy hetven percen keresztül hátrányban volt, mégis győzni tudott. Supka Attila tehát győzelemmel debütált tétmérkőzésen a Szeged 2011-Grosics Akadémia kispadján, a csapatra a következő fordulóban a feljutásra pályázó Békéscsaba vár a gyulai Grosics Akadémián augusztus hatodikán, 17.30-tól.

Az első forduló többi mérkőzésén

Kisvárda - Mosonmagyaróvár 3-3 (1-1)

Gól: Misic M., Papucsek B., Hej V. ill. Izing M. (öngól), Bartos J., Zsirai M.

Budafok - Nyíregyháza 0-2 (0-1)

Gól: Dragoner F., Csilus T.

Szolnok - Dorog 2-2 (0-0)

Gól: Jasarevic M., Olasz D. ill. Mészáros Á., Simon A.

Vác - Soroksár 0-0

Budaörs - Gyirmót 1-1 (0-0)

Gól: Kékesi A. ill. Présinger Á.

Békéscsaba - Kazincbarcika 0-1 (0-0)

Gól: Sigér Á.

Csákvár - MTK 1-2 (0-2)

Gól: Jelena R. ill. Deutsch B., Takács R.

Siófok - Sopron 1-0 (0-0)

Gól: Elek B.

Albertirsa, 300 néző
2017. július 30., 18.00
Ceglédi VSE
Szeged 2011-Grosics Akadémia
Vége a mérkőzésnek.
Játékvezető: Nagy Róbert * Asszisztens: Punyi Gyula, Márkus Péter
1
-
2

Merkantil Bank Liga NB II. 1. forduló

Ceglédi VSE - Szeged 2011-Grosics Akadémia 1 - 2 (1-0)

Albertirsa, Ecsedi László sporttelep, 300 néző. Vezette: Nagy Róbert (Punyi Gyula, Márkus Péter).

Cegléd:

Mursits - Preklet, Nánási, Albert, Valkovszki, Sándor, Virág, Asztalos (Törtei, 61'), Farkas A., Farkas J. (Szilágyi, 63'), Damásdi (Fehér, 82'). Vezetőedző: Klausz László.

Szeged-Grosics:

Szántai - Causic, Farkas M., Jagodics, Katona, Szabó P., Molnár J. (Zabari, 55'), Coroian (Povázsai, 55'), Horváth A., Nicorec (Germán, 72'), Zádori.

Vezetőedző:

Supka Attila.

Gól:

Nánási (11') ill. Germán (78', 81' - a másodikat tizenegyesből).

Sárga lap:

Albert I. (21'), Preklet (48'), Asztalos (57') ill. Horváth A. (8'), Katona (25'). Supka Attila:

"Az első félidőben nem úgy játszottunk, ahogy megbeszéltük, mert a középpályán rengeteget hibáztunk. Ettől függetlenül végig éreztem, hogy a győzelmünk, amihez a cseréink nagyon sokat tettek hozzá, nem forog veszélyben."

(nso.hu)

Online közvetítésünk

VÉGE
90+6'
Még a jelzettnél is tovább tart a meccs, de ez már lényegtelen: a játékvezető lefújja, a csereként beálló Germán Tamás duplájával fordít, és győz a Szeged 2011-Grosics Akadémia a szezonnyitón, így három ponttal térhet haza Albertirsáról.
90+3'
Szabó Péter kap egy óriásit, ezekre nem lenne szükség. Nincs igazán lendület a hazai támadásokban, a Szeged-Grosics pedig taktikusan futballozik a hosszabbítás perceiben.
90'
Négy perc a ráadás a meccs végén: elkeseredetten próbálkozik a majd hetven percen át előnyben futballozó Cegléd, hogy legalább egy pontot otthon tartson.
85'
Majdnem ott a harmadik, ami el is dönthette volna! Horváth Attila és Povázsai Zsolt remek összjátéka után utóbbi került lövőhelyzetbe, de egy kicsit tévesztett, marad az 1-2.
82'
Jön a harmadik hazai csere, rögtön reagál Klausz László: Damásdi helyét Fehér Milán foglalja el.
81'
GÓÓÓÓL! Germán perceken belül duplázik, higgadtan értékesíti a büntetőt, így már csapatánál az előny, 1-2!
80'
TIZENEGYES! Micsoda fordulat! Egy belőtt labda után a ceglédi kezét éri a labda, Nagy Róbert pedig a mészpontra mutat, büntetőt rúghat a Szeged-Grosics!
78'
GÓÓÓÓÓL! Ott az egyenlítés! Germán távoli, életerős bombája megpattan, így a balra induló Mursits mozgásával ellentétes irányba vágódik a labda, a ceglédi kapus tehetetlen, 1-1!
72'
Kihasználja az utolsó cserelehetőségét a Szeged-Grosics mestere, Nicorecet Germán váltja.
71'
Jön az ivószünet a második félidőben is: az elsőben is hozott némi változást a játékban, hátha ez most is így lesz!
68'
Megint egy kontra, amiből többet is kihozhatott volna Supka Attila együttese, de Szabó Péter rágyorsítása után nem tudta már megjátszani a társat.
64'
Egy hazai szabadrúgás után Horváth szerez labdát és indulna meg, azonban letarolják őt, viszont ezért sincs komolyabb retorzió. Ezekben a gyors kontrákban lehetne lehetőség, de egyelőre nem tudja ezeket végigvinni a Szeged-Grosics.
63'
Újabb ceglédi csere: Farkas János jön le, Szilágyi érkezik a hazaiakhoz.
61'
Az első hazai változtatás: a besárgult Asztalos megy le, a helyét Törtei veszi át a meccs utolsó harmadára.
58'
Nicorec most nem passzol, inkább rátűzi kintről, de Mursits magához öleli a labdát.
57'
Asztalosé a meccs újabb sárgája. A meccs visszatért abba a kerékvágásba, ahogy az első félidőben abbamaradt: inkább a Szeged-Grosics próbálkozik, azonban nincs eredménye Szabó Péterék törekvéseinek.
55'
Kettős cserével próbál frissíteni Supka Attila: Coroian helyére Povázsai, míg Molnár János helyett Zabari érkezik a Szeged-Grosicsba.
48'
A negyedik sárga a meccsen, pedig nem durva meccsről van szó: Farkas Jánostől szerez labdát a Szeged-Grosics, így lehetősége nyílik kontrázni Supka Attila együttesének, de Preklet taktikai faultja után már nem.
46'
Elkezdődött a második félidő, a szünetben egyik mester sem változtatott csapatán.
SZÜNET
45+2'
Véget ér az első játékrész: a Cegléd sem mutatott sokat támadásban, de egyetlen szöglet utáni pici kihagyás elég volt ahhoz, hogy megszerezzék a vezetést a Pest megyeiek. Több kell a szünet után a Szeged-Grosicstól azért, hogy ne vereséggel rajtoljon.
45'
Kettő perc a hosszabbítás az első félidő végén.
41'
Erősödik a Szeged-Grosics mezőnyfölénye, ami most három egymás után elvégzett szögletben mutatkozik meg, de egyik korner sem hoz magával helyzetet. A második és a harmadik sarokrúgás között Katona sokadik nagy bedobással próbál veszélyeztetni, erre az előre húzódó Farkas Márk érkezik, aki félfordulatból próbálja egyből kapura tenni a labdát, de a blokkoló védőről kevéssel a kapu mellé csorog a labda.
39'
Nicorec ívelt balról egy szabadrúgást a tizenhatos bal sarkához, amit Farkas Márk próbált kissé akrobatikus mozdulattal kapura tenni, de ezt nem tudta erővel kivitelezni.
38'
Zádori esett el a tizenhatoson belül egy szabadrúgást követően, azonban ezekre a szituációkra jól láthatóan "nem vevő" Nagy Róbert.
34'
Az ivószünet némileg változtatott a játék képén: a kényszerszünet óta egyik kapusnak sem kellett játékba avatkoznia, nem tudják felépíteni támadásaikat a csapatok, marad az 1-0-s hazai vezetés.
26'
Ivószünetet rendel el Nagy Róbert, ami a nagy melegre való tekintettel teljesen érthető is: a két szakvezető persze ezt a rövid időt is kihasználja arra, hogy néhány utasítást adjon az övéinek.
25'
Katona is besárgul, ő is túlzottan határozott volt egy lendületes támadásnál.
21'
Albert követ el egy faultot a felezőnél, övé az első hazai sárga. Továbbra is magas iramú meccs zajlik a meleg ellenére, kérdés persze, hogy ezt meddig bírják majd a csapatok.
20'
Nicorec tör be agilisan a tizenhatoson belülre, de nem tudja már kapura tenni - ezekből az akciókból többet is kihozhat a Szeged-Grosics, de egyelőre a Cegléd védelme hiba nélkül játszik.
15'
Eltelik az első negyed óra, a gólig a Cegléd aktívabb volt valamelyest a kapu előtt, de Klausz László együttese vezetésének tudatában sem húzódik vissza a tizenhatosa elé, ezt a védekezést egyelőre nehezebben tudja feltörni a Szeged-Grosics.
11'
GÓL! Ez viszont bent van, Sándor szöglet száll át a hosszúra, ahol érkezik Nánási, és Szántai kapujába bólintja, 1-0!
10'
Ez gyanús volt! Zádori egy szöglet után, hiába került a földre a tizenhatoson belül a védője hathatós közreműködésével, ez nem ért tizenegyest a játékvezetőnél!
8'
Horváth Attiláé a meccs első sárgája, aki egy ceglédi kontrát akaszt meg.
6'
Magas iramban kezdődik a találkozó, mindkét oldalon akadnak lehetőségek, Damásdi kiugrott volna, de jól lépett ki a szegedi védelem, így les miatt már megakad az akció.
3'
Farkas Jánosé az első lehetőség, aki egy megcsúsztatott labdát lő a kapu fölé, egy pillanatra megfeledkeztek a tavalyi NB III-as Keleti csoport gólkirályáról, aki majdnem büntetett is.
1'
A kékben futballozó hazaiak kezdték a meccset, a Szeged-Grosics tiszta fehérben lép pályára a szezonnyitón. Tombol a kánikula, így ma nem csak egymással, hanem a meleggel is meg kell küzdeniük a feleknek.
17.56 - Ami a szegedi kispadot illeti, a kapus Molnár Péter mellett Germán Tamás, Balázs Richárd, Zabari Dávid, Ikonomou Konstantinos, Povázsai Zsolt és Balogh Gusztáv szállhat be a 90 perc során. 17.53 - Köszöntjük olvasóinkat, Albertirsán, a Cegléd ellen indul a Szeged 2011-Grosics Akadémia szezonja. Mindkét csapatnál voltak változások a nyáron, a hazaiaknál négy új szerzemény kapott helyet a kezdőben, míg Supka Attila a visszatérő Szabó Péter mellett Katona Mátét, Mihai Nicorecet és Andrej Causicot jelölte a kezdőbe a nyáron leigazolt labdarúgók közül, miközben az utánpótlásból felkerült Molnár János is ott van a kezdő sípszónál. A mérkőzés Nagy Róbert sípszavára 18 órakor kezdődik!

A találkozó elé

Beharangozó írásunk ide kattintva olvasható.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.