Tenisz: elveszítette veretlenségét az Agroázis Sportmánia-SZVTK



A másodosztályú férfi csapatbajnokság tavaszi fordulójának utolsó összecsapásán 5-4-s vereséget szenvedett a Gyulától az Agroázis Sportmánia-SZVTK.
Négy győzelemmel rajtolt az Agroázis Sportmánia-SZVTK csapata a férfi másodosztályú tenisz csapatbajnokság tavaszi fordulójában. A DMTK, a Kiskunfélegyháza, a Metro RSC és a Fővárosi Vízművek legyőzése után a Gyula csapata ellen szálltak harcba a tavaszi forduló utolsó mérkőzésén. Több tényező is hátráltatta ezúttal a szegedi teniszezőket, volt, aki sérülés miatt kényszerült kihagyni az utolsó fordulós összecsapást, volt, aki egyéb elfoglaltságok miatt nem tudott a csapat rendelkezésére állni. Ezzel együtt szoros mérkőzésekre kényszerítette ellenfelét az Agroázis Sportmánia-SZVTK, ám a győzelem most elmaradt: a Gyula 5-4-re győzte le
Hajnal Istvánékat
. „Sajnos nem sikerült a legerősebb összeállításunkban felállni, de így is megvolt a lehetőség a győzelemre, hiszen csak néhány ponton múlt a mindent eldöntő találkozó. Összességében elégedettek vagyunk, hiszen a második helyen állunk az őszi forduló előtt, pedig elsődleges célnak a bennmaradást tűztük ki” – mondta portálunknak Hajnal István. Hogy mennyire múlott kevésen a Gyula ellen győzelem, jól mutatja, hogy az első páros összecsapást tiebreakben veszítette el a szegedi együttes, hiába vezettek már 7-6-ra is, végül 7-10-el a gyulaiak húzták be. Az Agroázis Sportmánia-SZVTK győzelmeit ezúttal
Forgó Gábor
,
Thékes István
,
Maksimcuk Róbert
és a Thékes István/Maksimcuk Róbert páros szerezték. Az öt mérkőzés visszavágóit ősszel rendezik meg fordított pályaválasztással, majd a keleti és a nyugati csoport első helyezettje egy mérkőzésen dönti el a feljutást az első osztályba.