Labdarúgás: már nem Klausz László a Szeged-Grosics vezetőedzője



A klub hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint megköszönték az eddigi vezetőedző Klausz László munkáját és az utánpótlásban kínálnak fel neki egy pozíciót.
A szezon végén eldőlt, hogy a továbbiakban már nem
Klausz László
látja el a Szeged 2011-Grosics Akadémia NB II-es labdarúgócsapatának vezetőedzői feladatait -
írja a klub hivatalos honlapja
. A klub megköszönte a vezetőedző eddigi munkáját, egyben az utánpótlásnál ajánlanak fel számára pozíciót. Klausz László 2015 nyarán vette át a csapat irányítását, vezetésével az első szezonban az NB II 10. helyén zárt a gárda, idén pedig a kibővített másodosztályú bajnokságban a 11. helyen zártak. Az új szakvezető személyéről egy héten belül születhet döntés.