Sport

Labdarúgás: döntetlennel zárta a szezont a HFC

Labdarúgás: döntetlennel zárta a szezont a HFC

2017. június 4., vasárnap
Labdarúgás: döntetlennel zárta a szezont a HFC
hfc_morahalom04_gs

Kétszer is vezetést szerzett a Paks II. ellen a Hódmezővásárhely, ám a tolnaiak mindkétszer egyenlíteni tudtak, így 2-2-s döntetlennel az ötödik helyen zárta a szezont a HFC.

Az már az utolsó forduló előtt biztossá vált, hogy a Hódmezővásárhelyi FC a tavalyi bent maradás után idén a sokkal előkelőbb 5. helyen zárja az NB III Közép csoportjának 2016/2017-es küzdelmeit. Az utolsó fordulóban a tabellán közvetlenül mögötte helyet foglaló Paks II. együttesét fogadta a HFC és viszonylag hamar vezetést is szereztek a hazaiak, a 24. percben Pataki Zsolt talált be a paksi kapuba. Az első félidőben nem született újabb találat, így 1-0-s vásárhelyi előnnyel fordulhattak a csapatok. Nem kellett sokat várni a második negyvenöt perc első találatára sem, ezt azonban a Paks szerezte, az 51. percben Kesztyűs Máté egalizált. Negyed órával a találkozó vége előtt ismét megszerezte a vezetést Major László csapata, a cserként pályára lépő Szabó Mihály Dávid vette be Pámer kapuját, így úgy tűnt, győzelemmel zárja a szezont a hazai csapat. Simon Márk révén azonban tíz perccel később másodszor is kiegyenlített a Paks II., így pontosztozkodással végződött a felek számára az idei szezon. A Hódmezővásárhely az ötödik, a Paksi FC II. a hatodik helyen zárta a küzdelmeket.

NB III. Közép csoport 34. forduló

Hódmezővásárhelyi FC - Paksi FC II. 2-2 (1-0)

Hódmezővásárhely, Városi Stadion. Vezette: Tamási Patrik (Nyerges Zsolt, Vad Anita).

Hódmezővásárhely:

Szabó M. - Kormányos, Tóth J., Horváth B., Máté, Mezei, Pataki, Végh (Tóth A., 62'), Kökény (Oravecz, 62'), Huszár, Bartyik (Szabó M., 62').

Vezetőedző:

Major László.

Paks:

Pámer - Luczek (Pinczés - a szünetben), Kesztyűs (Kovács, 51'), Simon, Bognár, Pál (Reicheld, 74'), Rácz, Bagó, Nagy Á., Hanol, Vlasics.

Vezetőedző:

Osztermájer Gábor.

Gól:

Pataki (24'), Szabó M. (75') ill. Kesztyűs (51'), Simon (85')

Sárga lap:

Szabó M. (72'), Horváth B. (80') ill. Pámer (55'), Nagy Á. (80'), Reicheld (80') Major László:

"Gratulálok a játékosoknak, a vezetőknek és mindenkinek, aki szerepet vállalt abban, hogy a Hódmezővásárhely a tavalyi 15. helyezése után az ötödik pozícióban zárt egy megerősített NB III-ban. Köszönöm a szurkolók támogatását is, nagyon sikeres szezont tudhatunk magunk mögött, olyan csapatok előztek meg csak minket, akik teljesen más lehetőségekkel rendelkeznek. A mai mérkőzés lényegében egy tét nélküli összecsapás volt, ami sajnos meglátszott az iramon is."

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.