Labdarúgás: a Diósgyőrben folytatja Forgács Dávid



Mint azt csütörtökön a miskolci klub hivatalosan is bejelentette: szerződtette az Anconától hazatérő szegedi labdarúgót, Forgács Dávidot.
Forgács Dávid Szegeden született, és ott is tanulta a labdarúgás alapjait. Tehetségére a Tisza Volán túrája során Olaszországban is felfigyeltek, 15 évesen leigazolta az élvonalbeli Atalanta. Az utánpótlásban végigjárta a korosztályokat, a felnőttek között viszont már egy másik kék-fekete klub, a Gennaro Gattuso által edzett Pisa színeiben mutatkozott be. Az év végén feljutottak a Serie B-be, ő viszont kölcsönszerződésének lejárta után visszatért Bergamóba, de nem maradt ott, mert játékjogát az Anconának értékesítették. Forgács Dávid számára annak ellenére sikeresnek nevezhető az elmúlt idény - minden sorozatot egybevéve összesen 30 mérkőzésen lépett pályára -, hogy a pénzügyi és sportszakmai nehézségekkel küszködő Ancona a végén búcsúzott a harmadosztályból. - írja a
. A korosztályos válogatottak szövetségi edzői folyamatosan szemmel tartották Forgács Dávid fejlődését, és hívták a nemzeti csapatba. Részese volt a Bernd Storck vezette U20-as válogatott sikeres új-zélandi világbajnoki szereplésének (Észak-Korea ellen gólt is szerzett), ahol a későbbi ezüstérmes Brazília emberelőnyben is csak nehezen verte a magyar válogatottat a csoportban, majd a nyolcaddöntőben a későbbi győztes Szerbia egy utolsó perces góllal harcolta ki a hosszabbítást, és utána a ráadásban a továbbjutást. Az előző évben az U21-es válogatottban rendszeres játéklehetőséget kapott az Európa-bajnoki selejtezőkön. A szegedi játékossal készült legutóbbi interjúnkat
ide kattintvaolvashatja. "Már korábban is hívott a DVTK, de akkor még élő szerződésem volt Olaszországban, most viszont szabadon igazolhatóként el tudtam fogadni az ajánlatot - mondta el Forgács Dávid a klub honlapjának - Bódog Tamás határozottsága, eltökéltsége meggyőző volt számomra, ezen kívül nagy motivációt jelentett számomra a meglévő, és az alakuló infrastruktúra, valamint a szurkolók lelkesedése. Korábban is követtem a magyarországi eseményeket, de miután elkezdett érdeklődni utánam a DVTK, fokozottan figyeltem, hogyan szerepel a klub. Szeretném, hogy a következő idényben is izgalmas legyen a DVTK számára a bajnokság hajrája, azonban bízom benne, hogy más célokért harcolunk majd.