Sport

Kosárlabda: egyelőre nem lépne feljebb az alapszakasz-győztes SZKE

Kosárlabda: egyelőre nem lépne feljebb az alapszakasz-győztes SZKE

2017. április 5., szerda
Kosárlabda: egyelőre nem lépne feljebb az alapszakasz-győztes SZKE
szke_vasas_04_01

A Vasas elleni aratott sikerét követően eldőlt, hogy megnyerte a másodosztályú női bajnokság Keleti csoportját a Szegedi Kosárlabda Egylet: a Tisza-partiaknak nincs sok idejük az ünneplésre, csütörtökön már startol a rájátszás.

Öt év elteltével ismét alapszakasz-győztes lett a szegedi női kosárlabda csapat: a Szegedi Kosárlabda Egylet Keleti csoportban elért első helye a hétvégi, Vasas elleni győzelem után vált biztossá, így a húsz fordulóból álló alapszakaszt 17-3-as győzelem-vereség mutatóval zárta a csapat, ebben pedig nagy szerepe volt annak, hogy mind a tíz hazai mérkőzését megnyerte az SZKE. „Nem volt ilyen célkitűzésünk, hogy megszerezzük az alapszakasz első helyét. Az elsőrendű célunk az volt, hogy az első négyben végezzünk. Megnyertük az utolsó kilenc meccsünket, bár egyre nehezebb ellenfelekkel játszottunk, de ugyanígy erősödtünk, egységesebbek lettünk, és megéreztük, hogy megszerezhetjük az első helyet. Mindenkinek volt félnivalója, amikor mi hazai pályán játszottunk. Örülünk, hogy meccsről-meccsre egyre több néző látogatott ki a mérkőzéseinkre, és egyre jobb hangulatban is teltek a találkozók” – mondta el portálunknak a csapat edzője, Mészárosné Kovács Andrea. A szegediek kapták a Keleti csoport legkevesebb pontját, a húsz találkozón mindössze 1060 pontot dobtak az SZKE ellen: igaz, ennél a másodosztályban volt egy kedvezőbb adat, mert a Tatabánya csak 1027 pontot kapott, de mellé jóval kevesebb, 1313 pontot dobott, míg az SZKE 1437 dobott ponttal zárta az alapszakaszt. Mészárosné Kovács Andrea ezzel kapcsolatban elmondta, büszkék rá, hogy ők kapták a legkevesebb pontot a keleti csoportban, az év elején döntöttek úgy, hogy hangsúlyosabban foglalkoznak a védekezéssel, ennek pedig meg is lett az eredménye. „Bár több magas játékosunk van, de fizikálisan nem vagyunk a legerősebb csapat, így támadásban könnyen ki tudnának szorítani minket. Nekünk nem is fekszik a kényelmes játék, szeretjük a gyors, agresszív kosárlabdát, támadásban és védekezésben is. Tizenketten vagyunk, ez a csapat nem is szereti azokat a játékosokat, akik egyénieskedni akarnak, mindenki csapatban gondolkozik, így mindenki segíti is a másikat. Mindig van két-három olyan ember, aki kiemelkedőt tud hozni, így nem tudnak ránk készülni, mert nem mindig ugyanaz a két-három ember hozza ezt. Régen volt ilyen csapatunk” – fogalmazott az SZKE mestere, aki saját szerepéről kifejtette, tapasztalatának köszönhetően az ellenfeleket viszonylag jól ismeri, egyúttal tavaly egy olyan fajta támadójátékot kezdtek el játszani, ami nem divat a mai kosárlabdában: nincsenek megkötések támadásban. Védekezésben viszont szigorú tanítványaival az edző - számolják is azt, hogy kiről hány pontot kapnak, és mint szemléltette: hiába dob valaki húsz pontot, ha huszonkettőt kapnak róla, az a játékos kevesebb szerepet fog kapni. A szegediektől nagy hajrára volt szükség ahhoz, hogy megnyerjék az alapszakaszt: azonban mint szó is volt róla, a zsinórban aratott kilenc győzelem ebben sokat segített. „Februárban még kötelező győzelmeket kellett hozzunk, majd tudtuk, hogy három nehéz meccs vár ránk. A Nyíregyháza ellen kiváló formában voltunk, majd az egyetemi meccsek miatt kicsit kizökkentünk ebből, hiszen hét olyan játékosunk is van, akik egyetemre jártak. A DEAC ellen kivételesen jól védekeztek a lányok, ezt követően úgy voltunk vele, hogy most már a Vasast is le kell győznünk. Igaz, hogy nyolcan jöttek el, de abból hat az A-csoportos keret tagja volt” – emlékezett vissza Mészárosné Kovács Andrea. Csütörtökön már folytatódik is a szezon az SZKE számára: a kiírás értelmében a Nyugati csoport negyedik helyezettjével, az Ajkával játszik a csapat egy két nyert meccsig tartó párharcot, az első felvonásra az Etelka sori sportcsarnokban kerül sor. „Úgy tűnik, a Nyugati csoport mintha erősebb lenne, nagyon kell figyelnünk arra, hogy gazdálkodunk az erőnkkel. Csütörtökön már játszunk, közben az orvostanhallgatónknak Medikus-kupán kell részt vennie pénteken, jövő hétvégén pedig következik a visszavágó. Szeretnénk két győzelemmel abszolválni, de nagyon nehéz lesz, főleg úgy, hogy én a korosztályos válogatottnál leszek a hét közben három napot. Bízom a csapatban, és úgy gondolom, ha már eddig eljutottunk, akkor mindenki érzi ennek a jelentőségét, kár lenne elvesztegetni ezt azzal, hogy valaki kiengedni, de úgy látom, ez nincs benne a lányoknál, sokkal többet akarnak, mint a tavalyi évben” – tekintett a rájuk váró kihívásokra.

Még építenék csapatukat

Ilyenkor pedig természetesen felvetődik: vállalja-e egy csapat a magasabb osztályt? Ahhoz, hogy újra élvonalbeli női kosárlabda legyen Szegeden, az SZKE-nek meg kellene nyernie a play-off-ot is, azaz az Ajka elleni párharcot követően az elődöntőben majd a döntőben is sikerrel kell megvívnia a párharcot. „Pillanatnyilag nem látom ennek lehetőségét. Az elnökünkkel is tisztáztuk, hogy addig, amíg nincs nyolc szegedi, meghatározó játékos, aki alkalmas arra, hogy A csoportban játsszon, addig nem lépünk, igazolni pedig nincs értelme. Attól függetlenül, hogy csak hatodik éve vagyok Szegeden, könnyen lokálpatriótává válok, így azt mondom, ne vásároljunk zsoldosokat, igazi, szerethető női csapatot szeretnénk kialakítani. Jó úton járunk pillanatnyilag, a nézőszámot tekintve is. Az utánpótlással pillanatnyilag nem büszkélkedhetünk, de ezt illetően is jó úton vagyunk. Volt időszak, amikor sajnos kevés energiát, időt és pénzt szántak az utánpótlásra, ennek nyögjük még a hátrányát. Jelenleg hat kenguru és két gyerek csapatunk van, minden korosztályban tudtunk csapatot indítani, előbb-utóbb az utánpótlásban is eredményesek tudunk lenni” – válaszolta Mészárosné Kovács Andrea.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.