Sport

Labdarúgás: visszafizette az adósságot a Pénzügyőrnek a HFC

Labdarúgás: visszafizette az adósságot a Pénzügyőrnek a HFC

2017. március 5., vasárnap
Labdarúgás: visszafizette az adósságot a Pénzügyőrnek a HFC
hfc_pecs19_gs

Major László csapata jól futballozva, könnyed, háromgólos sikert aratott, így négy nyeretlen mérkőzés után tudott ismét nyerni.

Két döntetlennel indította a tavaszi hadjáratot a Hódmezővásárhelyi FC,

Major László

együttese előbb a jó erőkből álló Péccsel, majd a szintén kellemetlen ellenfél Dabas ellen szerzett egy-egy pontott, így várhatta a Pénzügyőr elleni összecsapást. A vendégek ősszel hazai környezetben legyőzték a HFC-t, így a hazaiak mindenképpen szerettek volna visszavágni azért a vereségért. Hamar egyértelműsítette a vásárhelyi alakulat, hogy mik a szándékai, már az első félidőben kétgólos előnyre tettek szert. Számos helyzetet dolgoztak ki a hazaiak, akár több gólt is szerezhettek volna. A vendégeknek gyakorlatilag momentumai sem voltak, helyzetig pedig el sem jutottak. A második félidőben aztán kicsit visszább kapcsolt a Hódmezővásárhely, de így is sikerült még egy gólt hozzátenni a vezetéshez,

Kormányos Kolos

duplázni tudott, de

Máté Péter

is betalált, így végül három góllal, magabiztos győzelmet aratott a hazai csapat, amely akár 6-7 góllal is megnyerhette volna az összecsapást, megszerezve zzel az első tavaszi sikert.

Férfi labdarúgó NB III Közép csoport, 21. forduló

Hódmezővásárhelyi FC - Pénzügyőr SE 3-0 (2-0)

Hódmezővásárhely, Városi Stadion. Vezette: Bálint Attila (Zahorecz Roland, Pogonyi Ferenc).

Gól:

Kormányos Kolos (2), Máté Péter. Major László:

"Az első félidőben különösen jól futballoztunk, a 3-0-s eredmény hízelgő a vendégekre nézve. Vizzafizettük a kölcsönt a Pénzügyőrnek az őszi vereségért, megérdemelt győzelmet arattunk."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.