Labdarúgás: az utolsó percekben vesztette el első edzőmeccsét a SZEOL


A szerb I. osztályú FK Spartak Szabadka ellen játszotta idei első felkészülési mérkőzését a SZEOL SC: Zoran Kuntic debütáló mérkőzésén ugyan vezetést szerzett csapata, de a legvégére fordítani tudott a tréner nevelőegyesülete.
Két próbajátékossal, a legutóbb a német ötödosztályban védő kapussal,
Nacsa Péterrel
, valamint a Diósgyőrben szerepelt, a klub saját nevelésű játékosával,
Lipták Ákossal
állt fel a SZEOL SC idei első felkészülési mérkőzésén: a decemberben kinevezett vezetőedző,
Zoran Kuntic
nevelőegyesülete, a szerb I. osztály jelenlegi nyolcadik helyén álló FK Spartak Szabadka ellen nyitotta a telet a SZEOL, egy, a tegnapi havazások ellenére remekül előkészített mórahalmi műfüves pályán. A tréner által ígért bátrabb játékból is láthattunk már jeleket a meccsen, a SZEOL kezdeményezőbben lépett fel ellenfeléhez képest, majd az első harminc perc után kisebb fölénybe került a Spartak Szabadka, de csak a kapufát találták el egy beadást követően. A félidő hajrája mégis szegedi gólt hozott:
Schrammel Ádám
vezette keresztbe a labdát a jobb szélről, majd okosan
Mendebaba Szása
elé tálalt, aki egy bokamozdulattal eltette a labdát a kapus mellett, így a szünetben vezetett a SZEOL 1-0-ra. A fordulást követően rögtön egyenlítettek a vendégek: a fiatal
Emil Abaz
egy hatalmas gólt ragasztott a szegediek kapujába a tizenhatos bal oldaláról. A gólt követően mezőnyjáték folyt a pályán, nem alakult sok lehetőség, majd ismét a végén pörögtek fel az események: Schrammel okos tekerése után nagyot védett a szerbek kapusa, majd be is tudta szorítani ellenfelét a SZEOL, de újabb gólt nem sikerült szereznie: ezt pedig csak igazán a kilencvenedik percben bánhatta, amikor egy védelmi megingást kihasználva,
Stamenkovic
az üres kapuba helyezett, ezzel megnyerte a meccset csapatának. A SZEOL SC legközelebb szerdán, a Hódmezővásárhelyi FC elleni, vásárhelyi meccsen lép pályára.
Felkészülési mérkőzésen
SZEOL SC - FK Spartak Szabadka 1-2 (1-0)
Mórahalom, műfű.
SZEOL:
Nacsa - Lipták, Gajág, Rácz, Schrammel, Forró, Buzási, Mendebaba, Grünvald, Tomisic, Péter. Csere: Leindler (kapus), Burány, Maksimovic, Harsányi, Beretka, Göncző, Papp, Rádi.
FK Spartak I. félidő:
Mirković, Stojković, Ćalasan, Radovanović, Bašanović, Anđić, Krmar, Glavčić, Torbica, Savković, Mudrinski.
II. félidő:
Ostojić, Gajić, Bjelobrk,Pejović, Parezanović, Mirosavljević, Matijević (Pantić), Medić, Petrović, Abaz, Đokić M. (Stamenković)
Gól:
Mendebaba, ill. Abaz, Stamenkovic. Zoran Kuntic:
"Az első félidő abszolút rendben volt, stabilak voltunk, megfelelő volt az agresszivitásunk is. A második félidő elején rögtön kaptunk egy gólt, amit ilyen szinten nem szabad kapni, utána nem voltam elégedett a teljesítményekkel. A végén mondhatom, hogy nevetséges góllal kaptunk ki, de azért vannak ezek a meccsek, hogy felmérjük, mire vagyunk képesek erős ellenfelek ellen. Az NB II-ben nem szabad elkövetni olyan hibákat, mint amiket ma, mert az végzetes lehet. Első naptól kezdve erről beszéltem, hogy többet kell támadnunk, örültem neki, hogy a játékosok ezt elfogadták, gólra törően játszottunk az első félidőben, annak ellenére, hogy az ellenfél erősebb, mint mi, hiszen egy stabil szerb első osztályú csapatról van szó. Ezen a téren, és védekezésben is kell még javulnunk."