Sport

Kajak-kenu: újabb lapáttal tenne rá az év ifjúsági női kenusa

Kajak-kenu: újabb lapáttal tenne rá az év ifjúsági női kenusa

2016. december 29., csütörtök
Kajak-kenu: újabb lapáttal tenne rá az év ifjúsági női kenusa
nagy_bianka_kajak_kenu

Az EDF Démász Szegedi VE versenyzőjét, Nagy Biankát választották az év ifjúsági női kenusának: a 16 éves sportoló számára minden úgy alakult idén, ahogy azt eltervezte – sőt, még talán ennél is jobban, azonban 2017-ben még ezt is fölözné.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség december 19-i gáláján díjazta 2016 legjobbjait: a szövetség az év ifjúsági női kenusának választotta az EDF Démász Szegedi VE versenyzőjét,

Nagy Biankát

, aki idén a Minszkben rendezett ifjúsági és U23-as világbajnokságon C1 500 méteren ezüst, míg C1 200 méteren bronzérmet szerzett. „Természetesen nagyon örültem, amikor odaértünk, akkor egyből szóltak, hogy előre üljek, mert díjazni fognak. Reménykedtem benne, mert idén olyan dolgokat értem el, amire igazán én sem számítottam, sikerült mindent úgy csinálnom az évben, ahogy azt terveztem, így büszke voltam az évemre. Nagyon jól esett, hogy engem díjaztak” - válaszolta az első élményekkel kapcsolatban Nagy Bianka. A világbajnokságon elért kiemelkedő eredményeiről elmondta,kiutazásukkor nem tudott konkrét célokat megfogalmazni magában, mindössze annyit szeretett volna, hogy tavalyhoz képest jobb eredményeket érjen el. „Nem tudtam reálisan, hogy mi az, amit elérhetek, majd az előfutamok megnyerése után, a döntők előtti este beszéltük az edzőmmel,

Kása Péterrel

, hogy akár mindkét számban reális cél lehet a dobogó. 500-on mindenképpen, de 200-on negyedik helyen kerültem be, így ahhoz egy bravúrra volt szükség, ezt sikerült is összehoznom – erre nagyon büszke voltam. Az 500 métert úgy tudtam felépíteni, mint idén soha, pedig itthon is sikerült megnyernem az összes egyes számomat, de a vb-n valami olyan 500-at mentem, amit még én sem értek, hogy hogyan sikerült” - tekintett vissza a Minszkben nyújtott teljesítményére 2016 legjobb ifjúsági női kenusa, akinek a vb-t követő magyar bajnokság befejeztével tudott pihenni, majd az olimpiai reménységek versenye után három napot tölthetett még sport nélkül - azóta belevágtak a téli munkába, a kajak-kenu pedig nem az a sportág, amelyiknél számít, hogy ünnepek vannak, ez nem jelent pihenőt. Persze december 23-án és 24-én kicsit játékos edzések voltak, de 27-étől ugyanúgy folytatódik a munka. A jövő évvel kapcsolatban Nagy Bianka elmondta, a figyelembe középpontjában ismét az ifjúsági világbajnokság lesz számára, oda két egyes számmal szeretne kijutni, illetve tervben van egy páros is 2017-re. „Majd jövő évben betérdelünk, és meglátjuk, hogy megy ez. Ebben is szeretnék nemzetközi versenyre kijutni, amit a szabályok fognak majd befolyásolni, mert elképzelhető, hogy aki vb résztvevő lesz, az mehet az Eb-re is, meglátjuk, ez hogy alakul. Az egyeseknél egyértelmű cél a vb, ahol megint csak jobbat szeretnék nyújtani, mint idén” - fogalmazta meg a következő évre vonatkozó céljait a kenus. Nem csak a vízen, hanem az iskolapadban is jól sikerült az év Nagy Bianka számára: mint fogalmazott, ugyan nem könnyű helytállni mindkét téren, de magántanuló státuszának köszönhetően nincs problémája a hiányzásokkal. „Megértőek a tanárok, majdnem mindenki tudja az eredményeimet is, figyelemmel kísérik az eredményeimet, mindig megkérdezik, hogy mikorra tudok felkészülni. Mondhatni minden rendben az iskolában is. Nem sokat vagyok együtt a családommal az edzések és az iskola miatt, ilyenkor tudunk egy kis időt együtt tölteni. Ez a két nap az, amikor fel lehet töltődni, így újult erővel lehet belevágni a munkába” - tért ki az ünnepi időszakra az EDF Démász Szegedi VE tehetsége.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.