Sport

Labdarúgás: megfizette a tanulópénzt a HFC

Labdarúgás: megfizette a tanulópénzt a HFC

2016. november 22., kedd
Labdarúgás: megfizette a tanulópénzt a HFC
hfc_morahalom48_gs

Hazai győzelemmel zárult a Csongrád megyei rangadó az NB III Közép csoportjában: a Hódmezővásárhelyi FC otthon tudta tartani a három pontot a Mórahalom ellen, ezzel tovább folytatódott remek sorozata. A meccs egyetlen gólját szerző Kökény Tamással beszéltünk.

Egyetlen gól döntött vasárnap az NB III-as megyei rangadón: a két jó formában lévő csapat közül ezt a Hódmezővásárhelyi FC szerezte, így Major László együttese egymás után a hetedik meccsét tudta megnyerni, és megszerezte tizedik sikerét az idei bajnokságban – tavaly összesen nyolc sikere volt a gárdának a harmadosztályban. „Ilyen meccsre számítottunk, biztosak voltunk benne, hogy nem lesz könnyű és közönségszórakoztató meccs. Szerencsénk volt a szabadrúgás után, ahol a lepattanót én tudtam elcsípni és becsúszva gólt tudtam rúgni. Küzdöttünk, a mezőnyben birkóztunk, nem forogtak veszélyben a kapuk. Próbáltunk föléjük nőni agresszivitásban, azt is beszéltük, hogy lehetőleg minél több párharcot nyerjünk meg, mert ekkor tudjuk azt játszani, amit mi is szeretnénk. Ez egy picit akadozott, lehet, hogy kicsit izgultunk is” – emlékezett vissza a vasárnapi mérkőzésre

Kökény Tamás

, a Hódmezővásárhelyi FC játékosa. A HFC a legjobb szériában lévő NB III-as együttes: a hét megnyert meccs mellett ráadásul utóbbi négy sikere alkalmával egyaránt érintetlen maradt

Bordás Dániel

hálója. „Elég kemény munkát végeztünk eddig, egy stabil védekezésből indulunk ki, ebből próbálunk építkezni. Tény, hogy mostanában jól összeállt a védelmünk, csak jelent valamit, hogy négy meccs óta nem kaptunk gólt. A Budafok elleni meccsen is azt éreztük, hogy bár eddig három védővel játszottak, most néggyel kezdtek, csak komolyan vették azt a meccset és bennünket is. A bajnokság előtt azt kiáltották ki, hogy a két Csongrád megyei csapat küzdhet a kiesésért, most erre szépen rácáfoltunk. Az már biztos, hogy nem olyan évünk lesz, mint a tavalyi, amikor remegni kellett minden meccsen, és győzelmi kényszer alatt kellett játszanunk. Az nagyon nehéz volt” – fogalmazott portálunknak a HFC labdarúgója.

hfc_sandorfalva64_gs_kokeny_tamas

Az előző idényben csak az utolsó fordulóban tudta bebiztosítani harmadosztályú tagságát a Hódmezővásárhelyi FC: egy év elteltével azonban nagyot fordult a világ, és a dobogó mindössze négy pontra van a vásárhelyiektől. Ezzel kapcsolatban Kökény Tamás kifejtette, nehéz volt a megyeegyből érkezve az NB III-ban játszaniuk, mivel a megyeegyet toronymagasan nyerték, általában nagy különbséggel győztek. Majd jött a harmadosztály, ahol próbálták ugyanazt játszani, de ezt már ez az osztály nem engedte. „Itt nincsenek gólzáporos meccsek, persze vannak kiugró eredmények, mint a Dabas-Gyón tízese, de ez teljesen más liga, nehéz volt felvenni a ritmusát. Egy év elteltével rutinosabbak, tapasztaltabbak lettünk, láttuk, hogy ez az NB III már nem az, ami volt az átszervezés előtt. Megfizettük a tanulópénzt, tudjuk, hogy mit kell játszani. Jó csapat jött most össze, tele vagyunk rutinos futballistákkal” – válaszolta a 31 éves futballista. Az idei NB III-ból a kiírás értelmében öt csapat, valamint a legrosszabb 13. helyezett is búcsúzik, így egy igen kiélezett szezon lesz a 2016/17-es. Egy ilyen ősz, mint amit a HFC produkál, remek alapot adhat arra, hogy ne kelljen izgulnia az együttesnek a tavaszi idényben ezt illetően. „Ad egy könnyebbséget, hogy elölről vagyunk ötödikek, nem hátulról, ez leveszi a terhet rólunk. Megjött az önbizalmunk is, hét meccset nyertünk egy huzamban, ez nem rossz érzés, főleg úgy, hogy nem kapunk gólt. A ki-ki meccseket is nullára tudtuk hozni, miközben nyertünk is. Komolyabb ez a liga, mint az átszervezés előtt volt, több jó csapat van és jobb játékosok is vannak NB III-ban, erősödött az osztály” – nyilatkozta Kökény Tamás. Még két forduló van hátra az NB III őszi szezonjából: a hátralévő két játéknapon a vásárhelyiek közvetlen riválisai éppen egymás ellen játszanak majd, így például a hétvégén Pécs-Pénzügyőr mérkőzést rendeznek, ahol bármilyen eredmény is szülessen, az jól jön majd a HFC-nek – már amennyiben Major László tanítványai ismét három pontot szereznek. „Ezt beszéltük tegnap, hogy bár hét meccset nyertünk, de nem tudunk előre mozdulni az ötödik helyről, mindig ott topogunk. Előbb-utóbb ennek valamikor csak ki kell jönnie, hogy mindig három pontot szerzünk, bízom benne, hogy most fog bekövetkezni az, hogy mi nyerünk, és az előttünk lévők botlanak. Jó lenne legalább egy helyet előrébb lépni a tabellán, és így zárhatnánk a tabellát, ez nagy fegyvertény lenne, mert ezt senki nem gondolta. Tudtuk, hogy a tavalyi szereplésnél jobb játékosok vagyunk, úgy beszéltük, hogy nekünk előrébb kell végeznünk, és nem azért kell hajtanunk, hogy megmeneküljünk a kieséstől. A középmezőny elején kell végeznünk ahhoz, hogy nyugodtak maradjunk, és stabil NB III-as csapat lehessünk jövőre is” – tette hozzá Kökény Tamás. A HFC-re két fiókcsapat vár még idén: előbb a paksi, majd a békéscsabai második számú alakulat ellen játszanak Szilágyi Norberték. A Csongrád megyei derbit eldöntő játékos elmondta, eredményességük attól is függ, hogy mennyi lejátszó lesz az első keretből a két csapatnál, ez nagymértékben befolyásolhatja a hétvégéjüket, de mindenképpen meg szeretnék nyerni ezt a két meccset. Az utolsó kört már decemberben rendezik: a hosszúra nyúlt ősz kapcsán Kökény Tamás úgy fogalmazott, itt a vége fele már egy kicsit nehézkes és küzdelmes a dolog, de már csak két hét van, így ezt már ki lehet bírni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.