Vízilabda: szegedi bravúriksz az OSC vendégeként



Végig ott tudott maradni az OSC nyakán a ContiTech Szeged Diapolo, amelynek a végén még esélye is volt a győzelemre, ám így is egy bravúros döntetlent ért el a bajnokság egyik legjobb csapatának vendégeként Varga Péter együttese.
A Szolnok elleni rangadót követően egy újabb kemény ellenfél várt a ContiTech Szeged Diapolóra, amely ezúttal az eddigi négy mérkőzését egyaránt megnyerő A-Híd OSC Újbuda vendégeként ugrott medencébe. Az ellenfélnél ott volt az a Lukas Seman, aki a nyáron éppen Szegedről szerződött az OSC-hez, valamint a partról a korábbi szegedi mester, Vincze Balázs irányította övéit.
Kiss Csaba
remek átlövésével indult a meccs, ám erre gyorsan válaszolt az OSC, a hazaiak fordítását követően is azonban összeszedetten, koncentráltan játszott a Szeged, amely a negyed végére ki tudott egyenlíteni. (3-3)
Juhász Zsolt
gólja után először vezetett kettővel az újbudai együttes, azonban a második nyolc perc második felében két nagyon gyorsan szerzett bombagóllal újból egált mutatott az eredményjelző. (6-6) A harmadik játékrész csak egy gólt hozott, ezt a hazaiak szerezték, így tovább folytatódott a Szeged futása az eredmény után, ám kettőnél nagyobb előnyt nem tudott kiépíteni az OSC - miközben
Meixner Marcell
is fontos védéseket tett a közösbe. A záró negyedre is maradt a szoros állás, mindig volt válasza Varga Péter együttesének a hazaik lépésére, majd
Manhercz Krisztián
értékesített ötméteresével már csak egy volt a különbség - ekkor, két perccel a vége előtt azonban nagy esélyt kapott a Szeged, miután 10-9-nél emberelőnybe került: Varga Péter időkérését követően
Nagy Márton
lőtte az addig remekül védő
Barabás Botond
hóna alatt a kapuba a labdát, ezzel kiegyenlítve, 10-10. A túloldalon Meixner mutatott be egy fontos hárítást, így az utolsó percben a vezetés megszerzéséért támadhatott a Szeged:
Ivan Basara
pedig egy újabb távoli lökettel már megfordította a meccset, így az első negyedet követően újra előnybe került a Tisza-parti együttes - Vincze Balázs rögtön időt is kért. Ezt
Salamon Ferenc
használta ki rögvest, így még egy kemény és izgalmas fél perc maradt a meccsből:
Gór Nagy Miklós
kiállítása után végig támadhatta a hátralévő időt a Szeged, de Basara lövését blokkolták, így maradt a 11-11, így az előzetesen esélyesebbnek tartott OSC otthonában egy remek döntetlent értek el Kiss Csabáék. A ContiTech Szeged Diapolo legközelebb szombaton 18.30-tól a KSI-t fogadja az újszegedi sportuszodában.
Férfi vízilabda OB I, A csoport, 4. forduló
A-Híd OSC Újbuda - ContiTech Szeged Diapolo (3-3, 4-3, 1-0, 3-5)
Budapest, Nyéki Imre Uszoda. Vezette: Vogel Gábor, Veilandics Zoltán.
OSC:
Bisztritsányi - BÁTORI 3, SALAMON 4, Hegedűs G. 1, Gór Nagy 1, Zalánki, Nikic. Csere: Barabás (kapus), Brguljan, Német, Kovács G. 1, Seman, Juhász 1, Bunschuh.
Vezetőedző:
Vincze Balázs.
Szeged:
MEIXNER - Pellei, Sedlmayer, Kiss Cs. 1, Manhercz K. 2, Chilkó, Sánta. Csere: Vukicevic 1, BASARA 3, Manhercz Á. 2, Illés, Nagy M. 2.
Vezetőedző:
Varga Péter.
Emberelőny:
5/12 ill. 2/11.
Ötméteres:
1/1 ill. 1/1.
Kipontozódott:
Gór Nagy ill. Pellei, Illés.
Kiállítva - cserével:
Sedlmayer. Varga Péter:
"Nagyon jól játszottunk, az OSC egy Bajnokok Ligája-résztvevő csapat. Nehéz szavakat találom, óriási védőmunkával visszajöttünk két gólról. Benne volt a győzelem lehetősége, bízom abban, hogy ebből is tanulunk, és tovább fogunk fejlődni és még jobban fogunk játszani. A mai vízilabdában a védekezésen múlik minden, ami az erőnkből tellett, azt ma megcsináltuk. Játékosaim mind a négy negyedben elhitték, hogy van keresnivalójuk ma."