Futsal: nem tudott pontot szerezni a címvédő otthonában a Szent Mihály



Ugyan vezetést szerzett a Gyula otthonában a Szent Mihály, azonban az előző kiírás aranyérmese fordított és végül bezsebelte a három pontot.
Jól kezdett a tavalyi bajnok otthonában a Szent Mihály, amely
Redetzky Andrea
találatát követően hamar vezetéshez jutott - ám ennek mindössze három percig örülhetett, és bár jól is tartotta magát a folytatásban
Hódi Zsuzsanna
együttese, végül az első játékrész hajrájában lőtt gólokkal a Gyula 4-1-re meglépett. A szünetet követően hamar négyre növelte előnyét a Békés megyei együttes, innen pedig már nem volt visszaút a Szent Mihály számára, amely ezzel második vereségét szenvedte el a bajnokságban. Varga Zsuzsáék legközelebb vasárnap a Gerjeni SK ellen lépnek pályára Faddon.
Női futsal NB II Keleti csoport, 3. forduló
Gyulai Amazonok - Szent Mihály 6-2 (4-1)
Gyula, városi tornacsarnok. Vezette: Telek András, Juhász Lajos (Zsótér Róbert)
Gyula:
Deák - Erdélyi, Perjési, Fülöp, Papp L. Csere: Csontos (kapus), Kurai, Molnár Á., Bálint R., Pilán, Balogh, Bálint K.
Vezetőedző:
Molnár Zoltánné.
Szent Mihály:
Horváth M. - Géczi, Varga, Redetzky, Szalai. Csere: Jankulár (kapus), Harcel, Koncz, Börcsög, Lipták.
Vezetőedző:
Hódi Zsuzsanna.
Gól:
Erdélyi (6', 13'), Bálint R. (13', 19'), Fülöp (23'), Bálint K. (34') ill. Redetzky (3'), Lipták (38').
Sárga lap:
Papp (33'), Bálint R. (39').