Futsal: megszerezte első győzelmét a Szent Mihály



Megszerezte első győzelmét a női futsal NB II-ben a Szent Mihály, amely a Berettyóújfaluval szemben örülhetett először három pontnak az idei pontvadászatban.
A nyitókörben vereséggel rajtolt a Szent Mihály a futsal NB II Keleti csoportjában, a tavalyi bronzérmes Hajdúböszörmény II. otthonában elszenvedett vereséget követően az első hazai, Deszken lejátszott mérkőzésén azonban már összejött a siker Fehér Zsuzsannáék számára. Bár korán megszerezte a vezetést a Szent Mihály, de ez nem roppantotta meg a vendégeket, akik a szünetet követően másodjára is egyenlíteni tudtak: ezt követően azonban rögvest újra előnybe került a Szent Mihály, innen pedig már nem engedte ki a kezéből a meccset a gárda, és végül 6-4-re behúzta azt. A harmadik fordulóban Hódi Zsuzsanna tanítványai október másodikán 18 órától Gyulán lépnek pályára.
Női futsal NB II, Keleti csoport, 2. forduló
Szent Mihály - MVFC Berettyóújfalu 6-4 (1-1)
Deszk, vezette: Túri Tamás (Minda Gábor Török Sándor)
Szent Mihály:
Horváth M. - Géczi, Varga Zs., Fehér Zs., Redetzky. Csere: Jankulár (kapus), Harcel, Szalai, Szabó E., Koncz, Börcsök, Lovászi.
Vezetőedző:
Hódi Zsuzsanna.
Berettyóújfalu:
Tóth R. - Tóth N., Tóth A., Petrik, Pozsgai. Csere: Tar, Donkó, Pozsgai.
Gól:
Fehér Zs. (3', 21', 22'), Szalai (27'), Géczi (32'), Varga Zs. (35'). ill. Pozsgai (11', 22'), Tar (33'), Donkó (35').
Sárga lap:
Lovászi (4'), Fehér Zs. (22'), Géczi (25') ill. Pozsgai (38').