Sport

Junior úszó Eb: Késely Ajna már három aranyéremnél tart

Junior úszó Eb: Késely Ajna már három aranyéremnél tart

2016. július 9., szombat
Junior úszó Eb: Késely Ajna már három aranyéremnél tart
junior_eb_hodmezovasarhely07_gs

Ahogy az első két napon, úgy a negyediken, szombaton is aranyérmet nyert Késely Ajna a hódmezővásárhelyi junior úszó Európa-bajnokságon.

A Kőbánya SC 15 éves versenyzője 800 és 400 méter gyors után ezúttal 200 méteren sem talált legyőzőre. "Ez fájt a legjobban, de ez a legkedvesebb a három közül. Minden álmomat felülmúlja, hogy 1:58-on belül tudtam úszni, bár

Turi Gyuri

bácsi ezt tűzte ki célként, de azért csak titokban reménykedtem, hogy sikerül. Most nagyon boldog vagyok" - mondta az eredményhirdetést követően

Késely

, aki a riói olimpián a magyar úszócsapat legfiatalabb tagjaként 200 és 400 méter gyorson indul, valamint a 4x200 méteres gyorsváltóban is szerepel. A magyar szövetség (MÚSZ) tájékoztatása szerint a nap másik magyar érmét a szintén 15 esztendős

Barócsai Petra

100 méter pillangón szerezte, aki másodikként csapott a célba. A további döntős magyarok közül

Szucsik Bence

50 méter háton negyedik, ahogyan a

Kovács Benedek, Miksi Richárd, Barócsai Petra, Késely Ajna

összeállítású 4x100 méteres vegyes vegyesváltó is. A magyarok eddig négy arany-, három ezüst- és egy bronzérmet gyűjtöttek a kontinensviadalon.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.