Sport

Labdarúgás: már négy gólnál jár a SZEOL védője

Labdarúgás: már négy gólnál jár a SZEOL védője

2016. március 8., kedd
Labdarúgás: már négy gólnál jár a SZEOL védője
szeol-szentlorinc017kf_gajag_gergo

Kijavította a Szentlőrinc elleni botlását az elmúlt fordulóban a SZEOL SC: Tóth Ákos együttese magabiztosan verte idegenben a sereghajtó Szekszárdot, a négygólos sikerből góllal vette ki a részét a gárda középhátvédje, Gajág Gergő.

Bosszantó vereséget szenvedett a Szentlőrinc ellen a SZEOL SC, így a második helyért küzdő szegedi együttes számára fontos volt, hogy sikerüljön javítania a Szekszárd otthonában. Nos, a kék-feketék terve remekül sikerült, mivel már igen korán sikerült megszerezniük a vezetést, végül pedig magabiztosan, 4-0-ra húzták be a bajnokit – a Dunaharaszti pontvesztésének köszönhetően pedig ugyan csak jobb gólkülönbségével, de fellépett a dobogó második fokára a SZEOL. „Talán még úgymond jókor is jött a pofon a Szentlőrinc ellen, mert ha valamit akarunk kezdeni, akkor nem fér bele egy olyan első félidő, mint amit a Lőrinc ellen produkáltunk, ott adtunk 45 perc előnyt, nincsenek olyan rossz csapatok, hogy ezt ne használják ki. Szerencsére most úgy mentünk bele a meccsbe, ahogy kell, hiszen a harmadik percben vezettünk. Jobb volt így elkezdeni a hetet, hogy egy jó csapat otthonában tudtunk nyerni 4-0-ra, hiszen hétvégén a Kozármisleny ellen játszunk” – mondta el portálunknak

Gajág Gergő

, a SZEOL SC játékosa. A védő második tavaszi mérkőzésén a második gólját szerezte, az első fordulót sérülés miatt kihagyta, viszont ezt követően betalált a Szentlőrincnek, hétvégén pedig a Szekszárd kapuját is bevette, összességében pedig ez már a negyedik találata volt az idényben. „Készültünk is erre, több gól volt bennem ősszel is, de akkor bennem maradt. Remélem, folytatódik a dolog tavasszal. Régebben csatár volt, onnan mentem hátra belső védőnek, de szerencsére megmaradt még néhány régi dolog, ami olykor előjön. Főleg a mai fociban szerintem jó dolog, hogy egy belső védő előre is tud játszani, ebben talán nagy előnyöm van” – összegezte jó góllövő formáját Gajág Gergő.

szeol-paksII06kf

Szombaton egy nagyon komoly mérkőzés vár a szegediekre, hiszen az a Kozármisleny érkezik a Felső Tisza-parti stadionba, amely veretlenül, 15 pontos előnnyel vezeti az NB III Közép csoportját, így toronymagas esélye az idei bajnoki címnek. „Egy jó erőfelmérő lesz számunkra, az biztos. Nekem különösen fontos meccs, hiszen tavaly még Mislenyben játszottam, nagyon szerettem ott, de szeretnénk nyerni a hétvégén. Ha pontot, pontokat tudnánk szerezni most hétvégén, az rettentően jó lenne, nem mellesleg a riválisokkal szemben is jól jöhet” – tekintett a hétvégi meccsre a SZEOL védője, aki hozzátette, régebb óta nagyon jó barátainak mondhatja a mislenyi csapatban játszó futballistákat, a keret 80%-át ismeri, velük pedig telefonon tartja a kapcsolatot azt követően is, hogy eligazolt a Kozármislenyből. „Mislenyben játszottam egy évet kölcsönben, a Pécsi MFC kölcsönjátékosa voltam. Vissza kellett térnem Pécsre, de akkor úgy volt, hogy a Pécs megszűnik, így szerződést bontottunk. Úgy volt, Sopronba igazolok, szerződést is ajánlottak, de végül a nevelési költségről nem tudott megegyezni a két klub. Kozármislenyben már megvolt a fizetési sapka, a csapat, így oda már nem akartam szerződni, viszont a SZEOL nagyon keresett, így végül ide szerződtem” – tért ki nyári, Szegedre szerződésének körülményeire Gajág Gergő.

szeol_bekescsaba08_gs_gajag_gergo

A védő úgy összegzett: egy pillanatig sem bánta meg, hogy a SZEOL-t választotta, hiszen abban a reményben jött ide, hogy sikerül feljutniuk az NB II-be, ezért is mindenképpen egy feljutásra esélyes csapatba akart igazolni a nyáron. „A fejlődésem szempontjából jó helyre kerültem, itt sokkal nagyobb rajtam a felelősség, többet várnak el tőlem, annak ellenére, hogy fiatal védő vagyok. Ha meg tudjuk koronázni a szezon végét egy feljutással, akkor mindenképpen elégedett leszek” – fogalmazott a SZEOL bekkje. A feljutást jelentő második hely elérésével kapcsolatban Gajág Gergő elmondta: úgy véli, van olyan csapatuk, amelyik a ki-ki meccsekből, mint majd a Dunaharaszti, a Dabas, vagy a Pénzügyőr elleni meccsek lesznek, jól tud majd kijönni. Meglátása szerint, ha ez a társaság éles meccset játszik, akkor jobb csapat, mint a közvetlen riválisok, így remélik, ez majd meg is mutatkozik a tavasz folyamán. A SZEOL hétvégi esélyeit talán növelheti, hogy várhatóan a Kozármisleny sem védekezni érkezik majd Szegedre, már pedig az ilyen csapatok ellen, amelyek felvállalják a bátrabb játékot, Puskás Csabáéknak is jobban szokott menni a játék. „Nagyjából erre is készültünk a felkészülés alatt, hiszen előrefele gyors játékosaink vannak. Ha kinyílnak egy kicsit ellenünk, akkor jól tudunk azokba a területekbe beérkezni. Amikor a télen NB II-es csapatokkal játszottunk, akkor ebből sok-sok lehetőséget alakítottunk ki. Még ha nem is úgy alakultak azok a meccsek, de azt lehetett látni, hogy az ilyen szituációkból veszélyesek tudunk lenni, próbáljuk ezt játszani” – válaszolta Gajág Gergő.

A Szekszárd-SZEOL SC mérkőzés góljai

https://www.youtube.com/watch?v=WHzPRBKTqog&feature=youtu.be

Negyedik gólját szerezte Gajág Gergő a hétvégén - a védő excsapata ellen játszhat szombaton.http://szegedma.hu/?p=615749

Közzétette: Szegedma Hírportál – 2016. március 8.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.