Sport

Kézilabda: nagy csatában győzte le a KSZSE a tavalyi bajnokot

Kézilabda: nagy csatában győzte le a KSZSE a tavalyi bajnokot

2016. február 15., hétfő
Kézilabda: nagy csatában győzte le a KSZSE a tavalyi bajnokot

Hazai pályán győzte le a hétvégén a KSZSE a 2014/2015-ös szezonban bajnok Gód csapatát a női NB I/B keleti csoport soros fordulójában.

Remek hangulatban kezdődött a mérkőzés a "B" közép hangos biztatása mellett. Felváltva estek a gólok, majd a félidő közepére háromgólos hazai vezetés alakult ki, ami aztán 5 perc alatt el is illant, így végül egygólos vendég vezetéssel zárult a félidő. A második játékrész első felében a

Hámori

által vezényelt Pest megyeiek négygólos előnyre tettek szert komoly küzdelemben. Sokszor kerültek emberelőnybe, ami jól használtak ki. A szegedi lányok sem adták fel,

Homoki

és

Mézes

góljaival felzárkóztak, az egyenlítés pedig a 22. percre sikerült. A vezetést a 27. percre tudták átvenni, majd a hátralévő időre is nagy izgalmak maradtak. Kimaradt két hazai ziccer, két vendég büntető, de végül a nagyon fontos két pont Szegeden maradt.

Női kézilabda NB I/B Keleti csoport, 15. forduló:

Kézilabda Szeged SE – Gödi SE 27-26 (14-15)

Szeged, Etelka sori sportcsarnok, 100 néző. Vezette: Pap Dávid, Tar Mihály.

KSZSE:

FODOR - Farkas 2, MÉZES 7/3, Török 3, LEHMANN-DOBÓ 3, HOMOKI 7/1, TÓTH 4.

Csere:

Kürti (kapus), Alföldi, Vér, Debreczeni, Huszka, Forgó, Ghiocel 1, Nyakó, Gercsó.

Vezetőedző:

Buchholcz-Huba Dóra.

Kiállítás:

18 perc, ill. 10 perc.

Hétméteres:

5/4, ill. 7/3. Buchholcz-Huba Dóra:

"Ezt a mérkőzést kétszer elvesztettük, de háromszor nyertük meg. Gratulálok a lányoknak!"

A juniorok mérkőzésén:

Kézilabda Szeged SE – Gödi SE 19-39 (7-20)

Szeged, Etelka sori sportcsarnok. Vezette: Hovány, Ubornyák.

KSZSE:

Kürti, Koncz, Jankó (kapusok), Kertész 4/1, Benák 1, Szathmári 1, Karácsonyi 2, Fejes, Bitó 2, Juhász 1, SZEPESI 6, Kutasi 2, Szabó, Kónya.

Kiállítás:

14 perc, ill. 4 perc.

Hétméteres:

2/1, ill. 5/5.

Szegedre került a Főnix Kupa

A KSZSE U10–es leány csapata részt vett a debreceni Főnix Kupán, amelyet végül el is hódított.

u10 főnix kszse

A sorsolás nem kedvezett a szegediek számára, hiszen az első csoportmérkőzésen máris a mindig esélyes Győri ETO KC csapatával kellett megütközniük. Nagy küzdelemben végül döntetlen lett az eredmény, indulhatott a számolgatás. Két nagy arányú győzelem után aztán csoportelsők lett a KSZSE, így a hármas döntőbe jutott, ahol két ismerős volt az ellenfél a Hódmezővásárhely és Orosháza személyében. Mind a két mérkőzésen biztosnak tűnő, de nagy csatában kivívott győzelmet arattak a szegedi lányok, így aranyéremmel térhettek haza

Répás Georgina

tanítványai.

A csoportbeli eredmények:

Győri ETO KC - KSZSE 11-11 KSZSE- Hajdúnánás 26-6 KSZSE - XVI. ker. BP 27-3 Győr - XVI. ker 17-5 Hajdúnánás - Győr 7-34 Hajdúnánás- XVI. ker. 8-8

A döntőben:

KSZSE - HLKC 21-18 KSZSE - Orosháza 16-11

Végeredmény:

1. Kézilabda Szeged SE 2. OXXO Orosházi NKC 3. Hódmezővásárhelyi LKC 4. Győri ETO KC 5. Debreceni SC-SI 6. Szombathelyi KK Akadémia 7. Fehérvár KC 8. XVI. Ker. Bp. 9. Balmazújváros Kalmár DSE 10. Tiszavasvári DSE 11. Angyalföldi SI 12. Hajdúnánás SC 13. Berettyó MSE

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.