Sport

Disznótorral nyitották az évet az ásotthalmi futballisták + FOTÓK

Disznótorral nyitották az évet az ásotthalmi futballisták + FOTÓK

2016. január 10., vasárnap
Disznótorral nyitották az évet az ásotthalmi futballisták + FOTÓK
disznovagas_asotthalmi_focicsapat14_gs

Január kilencedikén immáron második alkalommal találkoztak meglehetősen szokatlan időpontban az Ásotthalom II. labdarúgói: a homokháti együttes tagjai a tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is közösen dolgozták fel a reggel leszúrt sertést.

Kora reggel gyülekeztek a tavalyi megalakulásukat követően a megye IV-ben bajnoki címet szerzett Répássy Ferenc-tanítványok, akik egy év elteltével ismét közös, csapatépítő disznótort tartottak. A mintegy 130 kilós állat leszúrásánál ugyan kisebb segítséget vettek igénybe a labdarúgók, de a bátorító italok elfogyasztása után együtt láttak neki a malac feldolgozásának. A keret tagjai közül mindenki megkapta a maga szakfeladatát, ami által a termetes jószág egyre kisebb darabokra oszlott, miképp egyre közelebb került az ebéd ideje is. Ugyanakkor az ásotthalmiak gondoltak a tavaszi szezonra is, pontosabban a rájuk váró tavaszi kemény meccsek utáni időszakra is, hiszen nem minden húst használtak fel a disznótor napján, hanem a pörköltnek való falatokat eltették tavaszra, ami biztosan különösen jól fog esni a homokháti futballistáknak a tavaszi bajnoki mérkőzések után. A hagyományos magyar szokások minden elemét felvonultató, ezáltal garantált jókedvet hozó nap végén a munkától megfáradt csapattagok vendégül látták a klub szponzorait és segítőit egy vacsorára, ezzel is megköszönve mindazt, amit a csapatért tettek. Az Ásotthalom II. tavaszi felkészülése tehát ezzel megkezdődött, méghozzá mentálisan is, hiszen a bárd akkor is előkerült, amikor az esetlegesen kihagyott tizenegyesek kerültek beszédtémába a homokháti futballisták között, miközben a malac feldolgozásán munkálkodtak.

Disznótorral építette csapatát az Ásotthalom II. - KLIKK után fotóözön ITT: http://szegedma.hu/?p=600416

Közzétette: Szegedma Hírportál – 2016. január 9.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.