Több mint egymillió forint gyűlt össze az újszülött életmentő szolgálat javára a szegedi félmaratonon



December 6-án első alkalommal rendezte meg Szegedi Jótékonysági Félmaraton versenyét a Pulzus Szeged Futóklub SE.
A rendezvényen 10 km-es (Hózápor) és 21,1 km-es (Lavina) távokon lehetett futni Szeged belvárosában. A 2 távon összesen 600 fő mérette meg magát, sőt a gyerekek sem unatkoztak, hiszen ők a 2024 méteres (Hópihe) távon álltak rajthoz. A CSOMSZISZ (Csongrád Megyei Szabadidősport Szövetség) közreműködésével ismert szegedi olimpiai bajnokok látogattak el rendezvényre az újszegedi Ligetbe, köztük
Kárász Anna
, az EDF DÉMÁSZ Vizisport Egyesület kétszeres világbajnok kajakosa,
Molnár Tamás
háromszoros olimpiai vízilabdázó és
Kiss Csaba
Európa-bajnok vízilabdázó. A 2013 nyarán alapított egyesület célja, hogy minél több ember fedezze fel a futás örömét, akár egyedül, akár közösségben. Idei jótékonysági futásukkal 1,2 millió forinttal tudta támogatni Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítványt. A rendezvényen futók egy nagyon jó hangulatú versenyen vehettek részt, számos Mikulás futotta le a 10 és 21.1 km-es távokat, sőt a Suhanj! Alapítvány képviseletében is egy mozgássérült babakocsis gyerek is teljesítette a félmaratont az édesapja segítségével. A versenyt teljesítő futókat a versenyközpontban és rajtközpontban forró tea és zsíros kenyér várta a szokásos, megszokott frissítéseken túl. A támogatók és a közel 50 önkéntes segítő-szervező önzetlen összefogásának köszönhetően egy maradandó szegedi emlékkel és éremmel távoztak a futók. Sőt, az egyesület a rendezvény után megmaradt 40 kilogramm kenyeret egy szegedi hajléktalan szálló lakói között osztotta szét, ezzel is örömöt okozva a rászorulóknak és bizonyítva, hogy a versenyen túl is él a segítő szándék. A Pulzus Szeged Futóklub Sportegyesület célja, hogy hagyománnyá váljon egy hasonló nagyszabású futóesemény Szeged városában. Az egyesület számára kiemelt szempont a sport népszerűsítése mellett az adományozás is, hiszen az összefogás és futótársadalom ereje nem is ismer határokat.