Kék Mókus Kupa: a Varga Pince készen áll trónja visszahódítására a nyílt kategóriában



Zenitjéhez közeledik a XXIX. Kék Mókus Kupa, szombaton és vasárnap már a finálé felé vezető utat teszik meg a csapatok. A hajrá előtt Magyar Györggyel, a Varga Pince játékosával beszélgettünk.
A Mórahalom játékos-edzője az
előző kiírás+35-ös korosztályában meg sem állt a végső győzelemig csapatával, a nyílt kategóriában viszont címvédőként nem sikerült behúzniuk újabb elsőségüket a Fit World O’Neil ellenében. A hiány pótlására ugyanakkor idén adott a lehetőség, hiszen a Varga Pince is tagja annak a hat gárdának, amelyek vasárnap előbb az elődöntőért, majd a fináléért lépnek pályára az újszegedi sportcsarnokban. Sőt, habár a +35-ben még hátravan néhány meccs a selejtezőkből, Magyarék már ebben a korosztályban is biztos résztvevői a legjobb hat küzdelmeinek, azaz adott esetben akár a duplázás sem elképzelhetetlen. "Idén mindkét korosztályban bő a keretünk, egyedül
Halász Krisztián
és én szerepelünk mindkét névsorban. Ahogy nézegettem, jó erőkből áll a Zengő Alföld és Fit World is a mínuszos korosztályban. Mellettünk az összeszokottság szól talán, illetve a volános sor mind játékügyességben, mind a csapat forgathatóságában erősítést hozott. Összességében így több esélyt adok magunknak mindkét kategóriában a győzelemre" - árulta el portálunknak
Magyar György
, hozzátéve, mindenképpen szeretnének revánsot venni a tavalyi döntőbeli vereségért Hegyesi Zsoltékon. "Remélhetőleg 19-én a végelszámolásnál farkasszemet tudunk majd egymással nézni. Már most is egy csoportban vagyunk velük, de szeretnénk a fináléban visszavágni nekik. Ha ez nem is jönne össze, azért előtte még megpróbálunk borsot törni az orruk alá. Persze ez nem lesz egyszerű" - mondta.

A Varga Pince egy éve egyetlen cserével is legyőzte riválisát a +35-ös döntőben.
A Kék Mókus Kupa mezőnye az idei évben 36 csapatot vonultat fel, ami némi visszaesést jelent a korábbi évekhez képest, hiszen 2014-ben a női csapatokkal együtt még 48, azt megelőzően 2013-ban 44, 2012-ben 43, 2011-ben pedig 48 nevezést adtak le, sőt, 2010-ben még 51 gárda szállt harcba a kupáért a három korosztályban összesen. "Évek óta csökken a résztvevők száma, ami bizonyos részben idén a kaotikus szervezésnek is köszönhető. Úgy gondolom, nem kellett volna ennyi mérkőzést, ennyi csoportkört beiktatni. Emellett későn is fogtak neki a torna szervezésének, hiszen meghirdetni is csak az utolsó két hétben kezdték. Régen 40-50 csapat is indult a mínusz 35-ös kategóriában, idén már csak 16. A korábbi években mindig december elején kezdődött a kupa, az utolsó játéknap pedig december 30-ra esett. A finálé egy nagy családi rendezvény volt egy nappal szilveszter előtt, rendre meg is telt a sportcsarnok. Most viszont úgy indult az egész november 22-én, hogy közben még tartottak a nagypályás bajnokságok. Márpedig nyilván főként ugyanazok indulnak a Kék Mókuson, akik a megyei bajnokságokban is játszanak" - foglalt állást a kérdésben Magyar György. Kitért rá, mindeközben a megmérettetés nimbusza továbbra is él a megyei futballéletben. "Azt gondolom, a megyei labdarúgó társadalomban még mindig nívósnak számít ez a kupa, ennek megfelelően mindenki komolyan is veszi a játékot. Aki kiáll, tényleg nyerni akar. A bajnokság után ráadásul így nincs hirtelen leállás, hanem ez egy jó megoldás az év végi levezetésre. Az 5x2-es kapuk bevezetése hozott némi változást a torna jellegében, hiszen régen a döntőig kiskapura játszottunk. Persze az is igaz, hogy a Kék Mókus arról is szól, hogy szórakoztassa a kilátogató közönséget, akár már a csoportmeccsek alatt is" - fogalmazott a Varga Pince játékosa.
A Kék Mókus Kupa hétvégi programja:
December 12., szombat:
Etelka sor:
13.15: FITWORD-Gulyáscsárda - SZINDIKÁTUS
(+45)
14.00: EUROSWEET 1968 Szeged - Lanerossi
(+45)
14.45: FITWORD-Gulyáscsárda - PÁZSIT-SÁGVÁRI
(+45)
15.30: GEBI " Csantavér" - MAXX AUTO KFT.
(+35)
16.15: EUROSWEET 1968 Szeged - Sándorfalva
(+45)
17.00: Silstar - MAXX AUTO KFT.
(+35)
17.45: SZINDIKÁTUS - PÁZSIT-SÁGVÁRI
(+45)
18.30: FICAK-FK 1899 Szeged - Autóscsárda és Panzió
(+35)
19.15: RICOMA TEAM KFT. - ÖREG HONVÉD-GYUSZI FC
(+35)
20.00: Varga Pince - Autóscsárda és Panzió
(+35)
20.45: FICAK-FK 1899 Szeged - ÖREG HONVÉD-GYUSZI FC
(+35)
December 13., vasárnap:
Etelka sor:
9.30: LANEROSSI - Sándorfalva
(+45)
10.15-től: +35-ös csoportmérkőzések.
Sportcsarnok:
11.00: FITWORD-O'NEIL - FKSZ
(-35)
11.45: T.V.SC - HB Söröző
(-35)
12.30: Varga Pince - FKSZ
(-35)
13.15: Zengő Alföld - HB Söröző
(-35)
14.00: Varga Pince - FITWORD-O'NEIL
(-35)
14.45: Zengő Alföld - T.V.SC
(-35)
15.30: +45-ös első elődöntő. 16.15: +45-ös második elődöntő. 17.00: +35-ös első elődöntő. 17.45: +35-ös második elődöntő. 18.30: -35-ös első elődöntő. 19.15: -35-ös második elődöntő.
Készen áll a Varga Pince a revánsra - vasárnap már az elődöntőket rendezik a Kék Mókuson! KLIKK: http://szegedma.hu/?p=595654
Szerző: Szegedma Hírportál, 2015. december 11.