Sport

Tékvandó: kiválóan helytálltak az algyői fiatalok Mezőhegyesen

Tékvandó: kiválóan helytálltak az algyői fiatalok Mezőhegyesen

2015. november 24., kedd
Tékvandó: kiválóan helytálltak az algyői fiatalok Mezőhegyesen
WP_20151122_10_06_47_Pro

November 21-én, Mezőhegyesen rendezték meg a Fuji-Mae Kupa nevű nyílt Taekwon-do versenyt, ahova az ország minden tájáról érkeztek harcművészek.

Az összegyűlt mintegy 200 sportoló küzdelem versenyszámban mérhette össze tudását. A Taekwon-do-n kívül más stílusból is érkeztek versenyzők, így a Kick-box és Kyokushin Karate irányzat is képviseltette magát, ezzel is színesítve a mezőnyt. Az Algyői Sportkör ITF Taekwon-do Szakosztály részéről három versenyző,

Kiss Levente

,

Kovács Angelika

és

Grund Marcell

állt rajthoz. Kiss Levente fegyelmezett, taktikus küzdelemmel megérdemelten hozta el az aranyérmet, míg Kovács Angelika kiélezett, izgalmas mérkőzésen hajszállal maradt el a döntőbe jutástól, így bronzéremmel térhetett haza. Grund Marcell a legjobb nyolc között a későbbi győztes versenyzőtől szenvedett vereséget. Mindhárman versenyző biztató formát mutatva, kiválóan helytállt a színvonalas és erős mezőnyben. A versenyzőket felkészítette:

Zsarkó Dániel Péter

IV. Dan

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.