Sport

Norvég-magyar: Storck "feketén-fehéren" szeretné látni a játékosok állapotát

Norvég-magyar: Storck "feketén-fehéren" szeretné látni a játékosok állapotát

2015. november 2., hétfő
Norvég-magyar: Storck "feketén-fehéren" szeretné látni a játékosok állapotát
Storck, Bernd

A felkészülés első napjaiban a futballisták fizikai állapotáról szeretne átfogó képet kapni Bernd Storck, a norvégok elleni Európa-bajnoki pótselejtezős párharcra készülő magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

A német szakember - aki vasárnap a Magyarországon játszókkal megkezdte a felkészülést - a telki edzőközpontban tartott hétfői sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, kedden erőnléti felmérőn vesznek majd részt a játékosok. "Feketén-fehéren akarom most látni a játékosok állapotát, ez segít nekem egy koncepció kidolgozásában" - mondta

Storck

hozzátéve, hogy az egyik legfontosabb dolog a párharcban a két mérkőzés közti regeneráció lesz, éppen ezért a nemzeti csapat nem is utazik haza rögtön a jövő hét csütörtöki mérkőzést követően Oslóból. Storck hangsúlyozta, a fejében nagyjából már megvan a csapat. A sajtótájékoztatón részt vett a szövetségi kapitány új segítője, a játékosként világ- és Európa-bajnok, valamint Bajnokok Ligája-győztes

Andreas Möller

is, aki elmondta, jó alapanyagból dolgozhatnak profi körülmények között, izgalmas feladatok, komoly kihívás előtt állnak. A 85-szörös válogatott

Gera Zoltán

kiemelte, pályafutása legfontosabb két mérkőzésére készül. A 36 éves középpályás megjegyezte, karrierje végéhez közeledve tisztában van azzal, hogy nem lesz még egyszer ekkora esélye részt venni egy Európa-bajnokságon. Az ellenféllel kapcsolatban elmondta, a norvégok általában egyszerű erőfutballt játszanak. Hozzátette, nagyon fontos, hogy az első, oslói mérkőzésen olyan eredményt érjenek el, amely jó kiindulópont lehet a Groupama Arénában sorra kerülő visszavágóra. A Ferencváros veterán futballistája egyike azon aktív válogatott labdarúgóknak, akik játszottak már pályafutásuk során nagy jelentőségű nemzetközi mérkőzést, Gera 2010-ben a Fulham színeiben Európa Liga-döntőn szerepelt, igaz, csapata végül 2-1-es vereséget szenvedett az Atlético Madridtól. A zöld-fehérek kedvence megjegyezte, egy ilyen mérkőzés előtt azt tanácsolná csapattársainak, hogy függetlenítsék magukat a külvilágtól, kerüljék az újságokat és a szakírók véleményét, hiszen jobb, ha ilyenkor egy futballista magával foglalkozik. "Jobb, ha az ember nem húzza fel magát, ezért én is szándékosan, ha mondjuk híreket nézek, akkor is csak a közéleti dolgokkal foglalkozom. 36 éves vagyok, tudom mit csinálok rosszul, vagy jól és hogy miben kell fejlődnöm, nekem ez pont elég" - nyilatkozta Gera, aki 2006. szeptember 2-án büntetőből talált be a Megyeri úton a norvégokkal szemben 4-1-re elveszített Európa-bajnoki selejtezőn, ezzel ő a legutóbbi magyar gólszerző az északi rivális ellen. A két évvel ezelőtt még futsalosként szereplő

Nagy Ádám

mára a Ferencváros egyik meghatározó játékosa lett és a válogatottban is egyre nagyobb szerepet kap. A mindössze 20 esztendős játékos a telki edzőközpontban a norvég televíziónak angolul nyilatkozott a pótselejtezős párharcról. "Természetesen egy évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy itt fogok tartani. Tudom, mekkorát fordult körülöttem a világ, de ha most itt van előttem a lehetőség, akkor azt meg kell lovagolni és nem visszaélni vele" - mondta a nagy munkabírású játékos, aki hozzátette, sokszor megnézi, hogy a vele hasonló korú játékosok a nemzetközi futballban milyen sokat elértek már, ebből "táplálkozik", hogy van még hova fejlődnie. Példaként az Atlético Madrid 20 éves argentin középpályását, a két évvel ezelőtt szívműtéten átesett

Ángel Correát

említette. Nagy Ádám megjegyezte, nem játszott még norvég csapat ellen, de bízik benne, hogy ebben a tíz napban megfelelően felkészülnek majd az északi riválisból. Az Európa-bajnoki pótselejtező első felvonására jövő hét csütörtökön Oslóban kerül majd sor, míg a visszavágót három nappal később a Groupama Arénában rendezik. Mindkét összecsapás 20.45-kor kezdődik majd.

Möller izgalmas feladatról, Gera élete legfontosabb két meccséről beszélt a magyar válogatott mai sajtótájékoztatóján - KLIKK: http://szegedma.hu/?p=585680

Szerző: Szegedma Hírportál2015. november 2.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.