Női vízilabda: tízzel nyerte a Szentes a megyei presztízsmeccset



Magabiztos, tízgólos győzelemmel abszolválta a Szentes a Szeged elleni megyei rangadót a női vízilabda OB I 6. fordulójában.
Dalmády Szandra
révén a hazaiak szereztek vezetést emberelőnyből a 3. percben, ezt követően azonban a második negyed végéig bezárólag hétszer talált be a
Bujka Barbara
vezette Kurca-parti alakulat nulla ellenében. (1-7) A játékrészből hátralévő időben
Miklós Dóra
és
Lengyel Dominika
egy-egy góljával igyekezett kozmetikázni a Szeged, a túloldalról viszont
Mihály Kinga
és
Farkas Tamara
is eredményes tudott lenni, így a mérkőzés második felének hatgólos differenciáról vágtak neki a felek. (3-9) A harmadik játékrészt kettővel nyerték a vendégek, így az utolsó felvonás lényegében formalitássá vált. (5-13) A végére Dalmády Szandra foglalta keretbe a szegedi gólokat, az utolsó - három - szó azonban a Szentesé lett.
Tóth László
tanítványai a harmadik győzelmüket aratták az alapszakaszban, míg az SZNVE hatodik meccsén a hatodik vereségét szenvedte el az A csoportban.
Női vízilabda OB I A csoport, 6. forduló:
Szegedi Vízmű Taylor&Nash Szegedi Egyetem - Hungerit Szentes 6-16 (1-4, 2-5, 2-4, 1-3)
Szeged, SZUE. Vezette: Juhász Gábor, Kovács Soma.
Szeged:
Tóth - Árkosy, Miklós 1, Dalmády P. 1, Dalmády Sz. 3, Rudics, Lengyel Dom. 1.
Csere:
Szikora (kapus), Lengyel Dor., Vida, Lengyel A., O-Nagy.
Vezetőedző:
Barna Tamás.
Szentes:
Bolonyai - Hevesi 2, Miskolczi 1, Bujka 6, Kövér-Kis 2, Pengő 1, Gémes 1.
Csere:
Gundl (kapus), Lévai, Urvári, Farkas 1, Mihály 2, Kádár, Duhaj.
Vezetőedző:
Tóth László.
Emberelőny:
14/5, ill. 7/2.
Ötméteres:
-, ill. 0/1.
Kipontozódott:
Lévai (32').
Sima győzelmet aratott a Szentes a Szeged elleni megyei derbin - KLIKK: http://szegedma.hu/?p=587001
Szerző: Szegedma Hírportál, 2015. november 7.