Sport

Labdarúgás: egygólos előnyt szerzett a magyar válogatott Norvégiában

Labdarúgás: egygólos előnyt szerzett a magyar válogatott Norvégiában

2015. november 12., csütörtök
Labdarúgás: egygólos előnyt szerzett a magyar válogatott Norvégiában
Gera Zoltán

Az újonc Kleinheisler László góljával nyert a magyar labdarúgó-válogatott Oslóban a Norvégia elleni Eb-pótselejtezős párharc odavágóján.

A norvég válogatott nagy lendülettel kezdte a mérkőzést, a 100. válogatottságát ünneplő

Királynak

már a harmadik percben bravúrral kellett hárítania, majd az ezt követő szögletből szintén kimaradt egy hazai lehetőség. Eleinte kissé zavarodottnak tűnt a magyar csapat, a középpályán egyáltalán nem sikerült megszűrni az északiak akcióit. Alig tíz perc elteltével kiszabadult a szorításból

Bernd Storck

együttese, amely egy szép támadás végén az újonc létére bátran futballozó

Kleinheisler

révén veszélyeztetett. Ez figyelmeztető jel volt a norvégok számára, ugyanis visszavettek a tempóból, és kiegyenlítetté vált a találkozó. Kissé "leült" a mérkőzés, egy-egy magyar labdavesztésből többször veszélyesen megindultak a norvégok, azonban rendre rossz megoldásokat választottak a három a három, vagy a négy a négy elleni szituációkban. Ezt követően viszont szinte teljesen elnémult a stadion - a vendégszektort kivéve -, ugyanis egy szép magyar támadás végén Kleinheisler második próbálkozása már utat talált a kapuba, így a Puskás Akadémia 21 éves szélsője góllal debütált a válogatottban, s azonnal az őt beállító német szakvezetőhöz rohant, és a nyakába ugrott. A játékrészből hátralévő időben nagy fölényben futballozott Norvégia, néhányszor Királynak is közbe kellett avatkoznia, de igazán nagy ziccerük nem volt a hazaiaknak. Ugyanakkor az nyomasztó volt, hogy a magyarok a félpályát is alig lépték át, igaz, az egyik ilyen szórványos támadás végén

Elek

hagyott ki egy nagy helyzetet - a keresztléc fölé fejelt - Kleinheisler pontos beadása után. A folytatásban sem változott a játék képe, teljesen beszorult a magyar csapat. Szinte csak az volt a kérdés, meddig bírja a magyar védelem a nyomást. Azonban hiába záporoztak a beadások Király kapuja elé, hiába rohamoztak a norvégok, egyszerűen nem találtak rést a vendégek hátsó alakzatán, sőt az egész második félidő egyetlen magyar kontrájának végén Dzsudzsák ziccerben a kapusba lőtte a labdát. Ennek ellenére szinte "feltörte a kapu a magyarok hátát", egy ízben Fiola a gólvonalról mentett, de aztán kicsit enyhült a nyomás. Az utolsó tíz percre aztán minden energiájukat mozgósították a norvégok, és utolsó rohamra indultak. Ekkor a szerencse is a magyarok mellé szegődött, ugyanis a magyar csapatot egyszer a keresztléc mentette meg, de a szervezett, hősies és sokszor önfeláldozó védekezés kifizetődött, mivel kibírta a nyomást a lefújásig. Ezt követően a magyar szurkolótábor "Fülöp Marci, Fülöp Marci" rigmussal emlékezett a csütörtökön 32 évesen elhunyt korábbi válogatott kapusra. Vasárnap 20.45-től a Groupama Arénában rendezik a visszavágót, melyen a mostani meccsen kapott sárga lapja miatt

Gera Zoltán

nem léphet pályára.

Eb-pótselejtező, első mérkőzés:

Norvégia - Magyarország 0-1 (0-1)

Oslo, Ullevaal Stadion, 28 000 néző. Vezette: Mark Clattenburg (angol).

Norvégia:

Örjan Nyland - Omar Elabdellaoui, Even Hovland, Vegard Forren, Tom Högli - Per Ciljan Skjelbred (Pal André Helland 86'), Alexander Tettey, Stefan Johansen, Jo Inge Berget (Mohamed Elyounoussi 74') - Markus Henriksen, Alexander Söderlund (Marcus Pedersen 61').

Szövetségi kapitány:

Per-Mathias Högmo.

Magyarország:

Király Gábor - Fiola Attila, Guzmics Richárd, Lang Ádám, Kádár Tamás - Kleinheisler László (Nagy Ádám 75'), Gera Zoltán, Elek Ákos, Dzsudzsák Balázs (Lovrencsics Gergő 76') - Németh Krisztián, Szalai Ádám (Priskin Tamás 91').

Szövetségi kapitány:

Bernd Storck.

Gólszerző:

Kleinheisler (26').

Sárga lap:

Tettey (19'), Elabdellaoui (65'), ill. Gera (23'), Kádár (34'), Guzmics (39').

MAGYAR GYŐZELEM! Kleinheisler László góljával nyert a magyar válogatott Norvégiában, így kedvező helyzetből várhatja a vasárnapi visszavágót! KLIKK: http://szegedma.hu/?p=588483

Szerző: Szegedma Hírportál2015. november 12.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.