Futsal: kiváló rangadót nyert az SZTE EHÖK SE + FOTÓK



Nagyszerű mérkőzésen verte a második Csengert az SZTE EHÖK SE: Bullás Imréék hátrányból fordítva verték riválisukat, így megelőzték a tabellán hétfő esti ellenfelüket.
Igazi rangadó várt az SZTE EHÖK SE-re hétfőn este, hiszen a harmadik helyen álló szegedi csapat az egy ponttal előtte álló Csengert fogadta az újszegedi sportcsarnokban. A nagy iramban kezdődött találkozó első lövését
Bánóczki
eresztette el, de nem talált kaput, majd egy perccel később egy oldalberúgás után
Bodó
már pontosabb volt: lapos lövése
Tombácz
lábai között vágódott a kapuba, így vezettek a vendégek. (0-1)
Vellai
egyenlíthetett volna szintén egy oldalakciót követően, de lefordulása után nem tudta eltenni
Szabó
kapus mellett a labdát.
Deák
még ennél is nagyobb lehetőséget hibázott el a félidő derekán, amikor is
Fülöp
szerzett vissza egy labdát a csengeri kapu előtt, majd ketten álltak szemben a kapussal, de Deák ellőtte, viszont ez is elakadt Szabóban. Kapura veszélyesebben futballozott a
Makra Zsolt-Dürgő Péter
páros által irányított csapat, aminek a 12. percben lett meg az eredménye: Tombácz remek kidobása után Vellai indulhatott meg a jobb szélen, aki a csereként beállt kapus,
Csernyi
mellett már el tudta emelni a labdát, 1-1. Sőt, egy perccel később a szerencse is a szegediekkel volt:
Bulláshoz
előbb visszapattant a hosszan átvett labdája, így ziccerbe került, lövése pedig Csernyi hátáról pattant be, így fordított az EHÖK SE, 2-1. Maradtak lendületben a szegediek, akik továbbra is bátran lőttek távolról is: Tóth Attila bombája után a Csernyiről kipattanó labdát pofozta be Vellai közelről, ezzel már kettővel vezetettek a hazaiak, 3-1. Azonban nem adta fel a Csenge, három perccel a szünet előtt Gaál jobbról lőtt a rövid sarokba, 3-2. Másfél perccel a szünet előtt Vellai vitatható kezezése után a hatodik faultját követte el az EHÖK SE, emiatt büntetőt rúghatott a Csenger, de Bodó lövését megfogta Tombácz, így előnnyel zárta a kiváló első félidőt a szegedi csapat. Remekül kezdődött a második húsz perc az EHÖK számára: Bullás ellenállhatatlanul indult meg jobbról a kapu fele, és ballal szépen visszahúzta a jobb alsóba, majd
Balogh Ádám
is higgadtan használta ki Deák önzetlensége utáni szituációt, 5-2. Az ötödik percben mindkét fél elégedetlen volt a játékvezető ítélete után: Pankotait kiállították, miután Deáknak rúgott oda hátulról, azonban nem ítélt előnyszabályt a bíró, így nem volt érvényes a szegedi gól. Az öt-a-négy elleni játékból nem tudott eredményes lenni a gárda, azonban Vellai mesterhármasig jutott a félidő felénél, így már négy volt közte, de csupán egy percig, mert
Szilágyi
nem hibázott ziccerben. (6-3) A továbbra is remek iramú és színvonalú meccsen az utolsó pár percre mindkét csapatnak kigyűlt az öt faultja, és sokáig nem akart elmozdulni az eredmény erről az állásról: Szentes Bíró a keresztlécet találta el, majd két perccel a vége előtt Csamangó faultja után ismét büntetőt lőhetett a Csenger, Bodó ezt már belőtte, 6-4. Egy perccel később megint a vonalra állhatott Bodó, de a második kisbüntetőjét is kihagyta, majd Deák az üres kaput nem tudta bevenni a saját térfeléről. A végére feljött a vendégek kapusa is ötödik embernek, és erre ráfizetett a Csenger, Bullás begurította az utolsó percben a felezőről, ezzel bebiztosította a szegedi győzelmet, 7-4. A következő fordulóban, amely az őszi utolsó lesz, a győzelmével már második helyen álló SZTE EHÖK SE a listavezető Kincsem Lovasparkhoz utazik.
Férfi futsal NB II, Keleti csoport, 12. forduló
SZTE EHÖK SE - Csenger 7-4 (3-2)
Szeged, újszegedi sportcsarnok, 150 néző. Vezette: Geleta Mihály, Kaszala Mihály (Márkus András)
EHÖK SE:
Tombácz - Bánóczki, Tóth A., Szentes Bíró, Vellai. Csere: Vasas (kapus), Bullás, Ördögh, Deák, Fülöp, Balogh Ád., Csamangó, Csanádi.
Vezetőedző:
Makra Zsolt.
Csenger:
Szabó J. - Balogh Ár., Bodó, Pankotai, Balogh P. Csere: Csernyi (kapus), Gaál, Szilágyi, Katona, Kovács Sz., Geletey, Rigó, Osváth, Mándi.
Vezetőedző:
Szilágyi Sándor.
Gól:
Vellai (12', 15', 30'), Bullás (13', 22', 40'), Balogh Ádám (23') ill. Bodó (3', 38' - büntetőből), Gaál (17'), Szilágyi (31')
Sárga lap:
Deák (13'), Bullás (18'), Tóth A. (21'), Fülöp (39') ill. Pankotai (16')
Kiállítva:
Pankotai (25') Makra Zsolt:
"Rangadóhoz méltó játékkal, nagyszerű hozzáállással arattunk fontos győzelmet. Remélhetőleg jövőhéten feltesszük az i-re a pontot."
Fontos rangadót nyert az SZTE EHÖK SE, amely ezzel már második a bajnokságban.http://szegedma.hu/?p=593110
Szerző: Szegedma Hírportál, 2015. november 30.