Vízilabda Euro Kupa: könnyedén verte a Szeged a német Esslingent



Harmadik mérkőzését is megnyerte a Szeged-Diapolo együttese az Euro Kupa Népligetben zajló selejtezőcsoportjában.
A német Esslingen elleni partit persze egyértelműen kötelező győzelemként abszolválhatjuk. Annak, hiszen a két keret között óriási a szakadék, nem vitás,
Varga Péter
együttese nagyságrendekkel erősebb - írja a
. Persze ezt ki is kell hozni egy-egy találkozón. Jelentjük, ezúttal is megtörtént. Kiválóan jelzi a különbséget az a tény is, hogy az első szegedi személyi hibát (
Varga II Zsolt
ellen fújtak ötméterest) mindösszesen a 19. percben, azaz a harmadik negyedben fújták be a játékvezetők, amikor éppen 12–4 állt a táblán. Úgy védekezte ki könnyűszerrel a német támadások zömét a csongrádi alakulat, hogy szabálytalankodnia sem kellett, avagy edzőmeccs zajlott a vízben. Újabb árulkodó adat: az első duplázó
Kiss Csaba
volt, méghozzá csapata nyolcadik góljánál, avagy ezúttal is mindenki hozzátette a magáért a sikerhez. Végül tízen hozták össze a 22 gólt. A kapuban a nagyszünet után
Meixner Marcellt
Bognár Bendegúz
váltotta, valóban mindenki szerepet kapott. A harmadik negyedben engedett ki a Szeged, azt megnyerte a rivális 4–3-ra, más öröme nem nagyon lehetett. Persze az, hogy 14–5-ről 14–9-re felzárkózott, számára bizonyosan sokat érhet, pont azonban nem járt érte. Ráadásul a Szeged aztán újra megrázta magát, és végül 23–11-re hozta a partit.
Férfi vízilabda Euro Kupa 1. selejtezőkör A csoport:
Szeged-Diapolo – SSV Esslingen (német) 23–11 (5–1, 6–2, 3–4, 9–4)
Budapest, Népliget. Vezette: Tchachenko, Butz
Szeged:
Meixner – Kiss Cs. 3, Seman 2, Varga II Zs. 2, Manchercz K. 6, Manhercz Á. 2, Kunac 3.
Csere:
Sánta 1, Pellei 2, Sedlmayer 1, Palotás, Chilkó 1, Bognár (kapus).
Vezetőedző:
Varga Péter
Esslingen:
Ravanbach – Rothfuss 1, van der Bosch 1, Nossek 3, Syka, Hadar 2, Glaser 4.
Csere:
Hechler, V. Finkes, Michalko, Sopiadis, R. Finkes, Hausmann (kapus).
Vezetőedző:
Bernd Berger
Emberelőny:
7/5, ill. 3/3.
Ötméteres:
1/0, ill. 1/1. Varga Péter:
"Jól kezdtük a mérkőzést, hamar sikerült elhúznunk, nyilvánvalóan nagy különbség volt a két csapat között. Annak örülök, hogy ilyen sok gólt szereztünk, illetve külön kiemelném, hogy Bognár Bendegúz 18 évesen a nemzetközi porondon bemutatkozhatott. Készülünk a folytatásra."
Manhercz Krisztián:
"Fizikálisan szembeötlő volt a különbség, a mérkőzés első felében végig szorost tudtunk játszani, és a hamar elléptünk tőlük. Jó felkészülésnek nevezném a mérkőzést a keményebb folytatásra."
A csoport állása:
1. Szeged-Diapolo 9 pont 2. Ferencváros-PQS-Waterpolo 7 pont 3. Jadran Split 6 pont 4. Acquachiara 4 pont 5. Strasbourg 3 pont 6. Esslingen 0 pont 7. Primorac Kotor 0 pont
Később a nap folyamán:
18.40: FTC-PQS-Waterpolo - Primorac Kotor (montenegrói) 20.20: Acquachiara (olasz) - Strasbourg (francia)
Nem okozott gondot a német Esslingen a szegedi pólósoknak - KLIKK: http://szegedma.hu/?p=576506
Posted by Szegedma Hírportál on 2015. október 2.