Labdarúgás: szerződést bontott a Hódmezővásárhely Bódi Attilával



A Hódmezővásárhelyi Futball Club elnöksége keddi ülésén felbontotta a felnőtt csapat edzőjének, Bódi Attilának a szerződését - adta hírül a egyesület portálunkhoz eljuttatott sajtóközleményében.
"A HFC elnöksége ezúton köszöni meg
Bódi Attila
eddigi munkáját és sok sikert kíván neki további edzői pályafutásához. Az elnökség keresi a megfelelő utódot, várhatóan a holnapi napon bejelentjük az új edző személyét" - írták még a levélben. A Makó FC-t elhagyó Bódi Attila a 2014/2015-ös szezon előtt vette át az akkor még a megyei I. osztályban szereplő HFC irányítását. Vezetésével a csapat veretlenül, mindössze hat pontot veszítve nyerte meg a bajnokságot, és harcolta ki ezáltal az osztályváltás lehetőségét. A vásárhelyi együttes ezzel egyidejűleg a SZEGEDma.hu Csongrád Megyei Magyar Kupában is aranyérmet szerzett, miután a döntőben hazai pályán 6-1-es sikert aratott az Ásotthalom felett. Marton Bencéék az NB III Közép csoport idei szezonjában ugyanakkor eddig nem teljesítettek túl jól, hiszen 12 fordulót követően mindössze 3 győzelemmel és 8 vereséggel a 17 résztvevőt magában foglaló táblázat 15. helyén szerénykednek. A Magyar Kupa főtáblájáról az első körben esett ki a HFC, mégpedig az osztálytárs Gyula elleni hazai 1-2-vel.
Elválnak egymástól Bódi Attila és a HFC útjai - részletek ITT: http://szegedma.hu/?p=582277
Szerző: Szegedma Hírportál, 2015. október 20.