Strandlabdarúgás - Szentes-Bíró Tamás: partiban voltunk a világ élvonalával



Hetedikként végzett a magyar strandlabdarúgó-válogatott az első ízben megrendezett Európa Játékok küzdelmeiben. A bakui tornán a mindössze 19 éves Szentes-Bíró Tamás képviselte Szegedet a nemzeti együttes tagjaként.
"Egy életre szóló élmény volt ez a torna számomra, nagyon jól éreztem magam. Megtiszteltetés, hogy ott lehettem ilyen fiatalon. Világszínvonalú esemény volt az Európa Játékok" - fogalmazott portálunknak az FC Junior Sport tehetsége. Hozzátette, kiváló körülmények között szerepelhettek, hiszen mind az olimpiai falu, mind a mérkőzéseknek otthont adó stadion nagyszerű miliőt adott a megmérettetésnek, emellett pedig számos néző volt kíváncsi a helyszínen az összecsapásokra. A küzdelmek két négycsapatos csoportban kezdődtek el, ahonnan az első két helyezett juthatott az elődöntőbe. A magyar együttes Oroszország, Spanyolország és Olaszország legjobbjaival nézett farkasszemet a kvartettben.
Weisz Tamás
szövetségi kapitány legénysége végül három vereséggel az utolsó helyen zárt, ezáltal az alsóházi rájátszásban folytathatta menetelését. Az ukránok ellen egy újabb fiaskó következett, a 7-8. helyért lejátszott összecsapáson azonban már a magyar csapat került ki győztesen a házigazda azerbajdzsániak elleni küzdelemből. Az erőviszonyokhoz hozzátartozik persze, hogy a riválisok közül az első négy egyaránt előkelőbb helyezést foglal el a
hazánk fiainál, Oroszország egyenesen címvédőként utazhat majd a júliusi, portugáliai világbajnokságra. "Sajnos elrontottuk kicsit, sikerülhetett volna jobban is a szereplésünk, hiszen szinte minden mérkőzésünkön vezettünk. A jövőben azt kell megtanulnunk, hogy hogyan lehet megnyerni egy-egy ilyen meccset, amikor ráadásul a világ élvonalához tartozó csapatok egyike az ellenfelünk, mint például az oroszok, vagy a spanyolok. Erőnlétben már-már jobbak is voltunk náluk, úgy érzem, játékban is felvettük a versenyt velük, sajnos azonban a végeredmény nem úgy alakult, ahogy szerettük volna. Azt hiszem, maradt még a csapatban egy kis plusz, ami nem jött ki. Ettől függetlenül a játék képe alapján partiban voltunk a világ élvonalával" - összegezte a tapasztalatokat
Szentes-Bíró Tamás
. Kitért rá, bár az orosz válogatott a szerencsével sem állt hadilábon, mindent egybevetve azonban megérdemelten nyerte meg a tornát. Védekezésre épülő taktikájuk nem eredményezett kifejezetten szép focit, ugyanakkor hatékonynak és eredményesnek bizonyult. A szegedi játékos elmondta, pozitív visszajelzéseket kapott az edzői stábtól a mutatott produkciója kapcsán. "Azt mondták, jól mozogtam, megérte a sok munka. Úgy érzem, nem lógtam ki egyáltalán a csapatból, nem hibáztam különösebben a pályán. Összességében elégedett vagyok a teljesítményemmel" - árulta el. Hozzátette, sajnálja, hogy a gólszerzés nem jött össze számára, főleg annak tükrében, hogy Oroszország ellen egy nagy helyzetet is kihasználatlanul hagyott.
Szentes-Bíró Tamás statisztikája az Európa Játékokon:
| Mérkőzés | Játékidő (perc) | Lövés | Kapura tartó kísérlet |
| B csoport | |||
| Magyarország - Oroszország 3-5 | 7 | 3 | 1 |
| Spanyolország - Magyarország 5-2 | 1 | - | - |
| Olaszország - Magyarország 5-4 | 7 | - | - |
| 5-8. helyért | |||
| Ukrajna - Magyarország 4-2 | 16 | 2 | - |
| 7-8. helyért | |||
| Magyarország - Azerbajdzsán 3-2 | 12 | 1 | 1 |
| Összesen: | 43 | 6 | 2 |
A védő hétfő este ért haza Szegedre, és bár a sikeres érettségijét követően iskolai feladatokat már nem kell teljesítenie, mégsem marad túl sok ideje pihenni. Péntek és szombat este a magyar nemzeti együttes a vb-re hazánkban készülő brazilokkal játszik felkészülési meccset Siófokon. Ugyancsak ezen a hétvégén ráadásul elkezdődik a tízcsapatos NB I-es pontvadászat is, amelyben az FC Junior Sport - Szentes-Bíró Tamással a soraiban - újoncként vesz részt. "Ez minden bizonnyal még egy tanulóév lesz számunkra. Ettől függetlenül úgy gondolom, alapvetően négy csapat jár előttünk, ahol a válogatott keretének 90 százaléka is játszik. Az 5-6. helyre odaérhetünk, ehhez azonban a hazai fordulóban mindenképpen jól kell teljesítenünk" - utalt rá a játékos, hogy a bajnoki mérkőzések egy részének Hódmezővásárhely ad otthont július 18-19-én. Ami pedig a nemzeti alakulatot illeti: augusztusban Siófok lesz az egyik állomása a European Beach Soccer League sorozatának, amikor a magyarok mellett három másik A divíziós együttes látogat a Balaton partjára, illetve nyolcan a B divízióból is.
A magyar válogatott minden meccsén pályára lépett a szegedi Szentes-Bíró Tamás a bakui Európa Játékokon! KLIKK: http://szegedma.hu/?p=550715
Posted by Szegedma Hírportál on 2015. július 1.