Sport

Labdarúgás: az NB II újoncához igazolt Dlusztus András

Labdarúgás: az NB II újoncához igazolt Dlusztus András

2015. július 9., csütörtök
Labdarúgás: az NB II újoncához igazolt Dlusztus András
szeol_szekszard_mj011

A nemrég lezárult idényben még csoporton belüli rivális volt Dlusztus András és klubja, a SZEOL SC számára a Vác FC: az egykoron magyar bajnokcsapat azonban megnyerte az NB III Közép csoportját, így ősztől már a másodosztályban szerepel, a szegediek védője pedig az újoncnál folytatja karrierjét.

Azzal a nem titkolt céllal érkezett vissza 2014 nyarán nevelőegyesületéhez

Dlusztus András

, hogy amennyiben sérülésmentesen le tudja hozni a szezont, akkor megpróbál visszakerülni magasabb osztályba, azt követően, hogy tavaly áprilisban közös megegyezéssel szerződést bontott az akkor NB I-es Lombard Pápával. A SZEOL-nál töltött idény alatt 24 mérkőzésen, kivétel nélkül kezdőként lépett pályára, és csupán a Monor ellen nem töltött kilencven percet a pályán, hiszen akkor 22 percet követően piros lapot kapott, így összesen 2092 minutumot játszott a 2014/15-ös szezonban, a hamarosan rajtoló futballszezont azonban már az NB II újoncánál, a Vác FC-nél kezdi meg Dlusztus András. „Volt egy-két lehetőségem, azért döntöttem végül a Vác mellett, mert úgy tűnik, hogy rendezettek a viszonyok. Amit láttam az első napokban, hogy nagyon komoly szakmai munka zajlik, bízok benne, hogy itt lesz lehetőségem előrelépni” – mondta el klubváltásával kapcsolatban Dlusztus András. A védő korábban többször is komoly sérüléssel bajlódott, szezon előtt is

úgy fogalmazott portálunknak

, az lesz a legfontosabb kérdés, hogy bírja-e a terhelést a lába, az idényt végül komolyabb probléma nélkül végig tudta játszani a Tisza Volán-nevelésű bekk. „A sérülésem után nagyon sokat segített az a munka, amit el tudtam végezni a Szegednél, ebben

Tóth Ákosnak

és

Siha Zsoltnak

nagy szerepe van, mert most tényleg nulláról kellett felépíteni magamat. Most nagy gondom nincs, végezni tudom a melót, itt most profi labdarúgásról van szó, amibe vissza kell csöppenni, keményen kell dolgozni, és akkor szépen újra fel lehet építeni a dolgokat” – tért ki állapotára Dlusztus András.

szeol_szekszard_mj051_dlusztus_andras

A SZEOL-lal a 204/15-ös szezonban végül az

ötödik helyen futott be

az NB III Közép csoportjában, ugyanakkor Tóth Ákos együttese nem állt messze attól, hogy újoncként érmet szerezzen a harmadosztályban. „Nagyon pozitív emlékeim vannak az elmúlt idényről, a csapat nagyon jó, egységes gárda. A szakmai munka az nem NB III-as szintű, hanem annál jóval komolyabb. Több helyen is elmondtam, hogy ebben a csapatban sok van, főleg úgy, hogy 90%-ban szegedi játékosok alkotják, szegedi szakvezetéssel, szegedi elnökkel. Ez a csapat többet érdemelne, több is van benne, nem tudom, hogy mi lesz a következő szezonban, de a tavaszi teljesítményünk abszolút azt mutatja, hogy ez a csapat egyben van. Tavaszi tabellán másodikak lettünk, és ha az utolsó fordulót úgymond nem rontjuk el, akkor még a harmadik hely is meglehetett volna, de az ötödik hely is komoly eredmény, főleg egy ilyen tavasz után” - tekintett vissza a SZEOL-ban töltött idényére a védő. Új csapatánál már az első tesztmérkőzését is lejátszotta Dlusztus András: kedden este az NB III Nyugati csoportjában tavaly bronzérmet szerzett Diósd elleni mérkőzésen 4-1-s győzelmet aratott a Vác, amelyből Dlusztus András góllal vette ki a részét. „Az új edzőnk is próbálgatja a játékosokat, lesz egy pár hét, amikor kialakulnak a csapaton belüli erőviszonyok. Sok idő már nincs hátra a felkészülésből, hiszen három hét múlva már kezdődik a bajnokság, meglátjuk, hogy mi lesz belőle” – fogalmazott a váciaknál betölthető szerepével kapcsolatban Dlusztus András. A védő március hetedikén még ellenfélként játszott

1-1-s döntetlent

a váci városi stadionban: a nyártól azonban már az NB II-re készülő Vác FC védelmét erősíti.

Osztályt vált a SZEOL SC védője: Dlusztus András a másodosztály újoncánál, a Vác FC-nél folytatja karrierjét.http://szegedma.hu/?p=552436

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. július 9.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.