Újabb műfüves futballpályával gazdagodott Csongrád megye + FOTÓK



Szombaton Csengelén avatták fel a 20x40 méteres, villanyvilágítással ellátott pályát, mely széles összefogással, hittel és akarattal jött létre a település gyöngyszemeként.
Nagyszabású ünnepség és egész napos futballtorna kísérte Csengelén a műfüves kispálya hivatalos átadását. Reggeltől estig gyerekek és felnőttek, lányok és fiúk rúgták a bőrt Csengelén, a helyi klub elnöke,
Kun-Szabó Tibor
szervezésében. A csengeleiek megadták a módját a beruházásának és az avatásnak is, az egész település megmozdult, segített, ahogy tudott, és aztán mindenki egy emberként örült annak a kis ékszerdoboznak, melyet szombaton véglegesen birtokba vehettek. Az ember önkéntelenül is arra gondolt:
Minden akadályt leküzdöttek
Az MLSZ pályaépítési programjának keretében létesült műfüves kispályát szombaton délután
Kormányos Sándor
polgármester,
Kiss-Rigó László
szeged-csanádi megyés püspök, az MLSZ Csongrád megyei társadalmi elnöke,
Nógrádi Tibor
, az MLSZ Csongrád megyei igazgatója,
Pintér M. Lajos
, portálunk ügyvezető-főszerkesztője, az MLSZ Csongrád megyei társadalmi elnökségi tagja, valamint
Kun-Szabó Tibor
, a Csengele KSE elnöke adták át, avatták fel. Őt vágták át jelképesen a nemzeti színű szalagot, melyből aztán szinte minden ünneplőnek jutott emlékbe egy-egy darabka.

Ünnepi beszédében Kun-Szabó Tibor köszönetet mondott a magyar kormánynak, a Magyar Labdarúgó-szövetségnek és Csengele korábbi, illetve jelenlegi önkormányzatának azért, hogy lehetővé tették ezt a jelentős sportberuházást. Kormányos Sándor kiemelte, rendkívül büszke az élénk csengelei sportéletre, arra, hogy ez a 2000 főnél kisebb lélekszámú település 109 igazolt labdarúgóval rendelkezik. Nem tagadta, számos nehézséget kellett leküzdeni a beruházás során. Az első kapavágásokat követően úgy tűnt, a magas talajvíz miatt ellehetetlenül a pályaépítés, de mindig volt, aki átlendítette a programot a holtponton. A sikerhez szükség volt a rengeteg támogatóra, a teljes település összefogására, a csengeleiek hitére, akaratára, áldozatvállalására. Örömét fejezte ki, hogy immáron egy rendkívül komoly, komplex létesítmény szolgálja a helyi sportot.
A sportszerűségre nevel az új pálya
Nógrádi Tibor megyei igazgató hangsúlyozta: sok gazdagabb és nagyobb település megirigyelhetné azt az innovációt, amit a korábbi és a jelenlegi csengelei településvezetés megvalósított. Csengele - mondta - büszke lehet beruházásaira, vezetőire és arra a szemléletre, melyet több megyei jogú város is megirigyelhet. Rámutatott arra is, a labdarúgópálya egy olyan eszköz, melynek feladata a közösség szolgálata. "Mint minden eszköz, ez is használható jó és rossz célokra egyaránt. Biztos vagyok benne, hogy ez a létesítmény az itt élők testi-lelki fejlődését fogja elősegíteni, a fair play szellemére, a sportszerűségre, az ellenfél tiszteletére, a győzelem alázatos megélésére és a vereség méltóságteljes elfogadására is meg fogja tanítani a helyieket" - szögezte le a sportvezető.
Csongrád megye élen jár
A műfüves kispályát Kiss-Rigó László megyés püspök áldotta meg. Ünnepi gondolatait úgy kezdte, nagy boldogságot jelent számára, hogy a megyei igazgatóság és társadalmi elnökség hathatós munkájának köszönhetően Csongrád megye élen jár a pályaépítésekben. Elárulta, Csengelén jelenleg zajlik a ravatalozó korszerűsítése. Derültséget okozva azt kívánta, a létesítmény szolgálja a helyiek testi-lelki egészségét, ezt használva éljenek teljes, egészséges és minél hosszabb életet, minél később jussanak el a ravatalozóig.

A történeti hűség kedvéért: az új műfüves kispályán az első mérkőzést a Csengelei Zsákbamacskák stoplis hölgyei vívták a Csengele U11, U13 vegyes együttesével.
Új műfüves focipályát avattak ma Csengelén - részletek fotókkal ITT: http://szegedma.hu/?p=548476
Posted by Szegedma Hírportál on 2015. június 20.
