Női futball: az Újpestet kiejtve lépett a SZAK a bennmaradás felé + FOTÓK



Hazai pályán kétgólos sikert aratott a Szegedi AK a vendég Újpest ellen a női NB I hetedik helyéért zajló párharc második felvonásán.
A 7. helyért, azaz tulajdonképpen az egyenes kiesés elkerüléséért folyó párviadal első meccsét – Újpesten – a Szegedi AK nyerte meg, és azzal a győzelemmel
Cserenkó Szabolcs
csapata tulajdonképpen azt is elérte, hogy a sorsát a saját kezébe vegye: „csak” nyernie kellett otthon, a Felső Tisza parti Stadionban is az UTE ellen. Sikerült, de nem ment könnyen, mert a vendégek nem adták olcsón a bőrüket! Az ötödik sárga lapja után egy meccset kihagyni kényszerülő
Várkonyi Orsolyát
nélkülöző UTE szervezetten, fegyelmezetten, keményen küzdve játszott, és az első félidőben - az első 10 percet leszámítva - uralta a játékot. A szegediek behúzódtak saját kapujuk előterébe, és inkább a védekezésre fektettek nagyobb hangsúlyt, tudva, hogy erővel jobban fogják bírni a második játékrészt. Elképzelésük be is jött, bár a hirtelen jött párás meleg is a kezükre játszott. Az első 45 percben a mezőnyben folyt a küzdelem, mindkét csapat sok ütközéssel tördelte a játékot. Sok volt a rossz megoldás, mert a nagy tét görcsössé tette a játékosokat. Mindössze egyszer került veszélybe a Szeged kapuja, amikor a 33. percben
Mátyás Noémi
tört be a tizenhatoson belülre, de a becsúszó
Mesterházi Csilla
jókor érkezett. Lábáról azonban felpördült a labda és veszélyesen szállt a bal felső sarok felé, azonban a levegőben úszó
Almina Hodzic
látványos mozdulattal szögletre mentett. Ezen kívül egyik oldalon sem sikerült érdemleges helyzetet feljegyezni... A második játékrészben egy teljesen más szegedi csapat lépett pályára. Csúsztak-másztak, és nemcsak küzdöttek, hanem elkezdtek futballozni is! Nyílt sisakos küzdelem zajlott a pályán, hiszen mindkét csapat győzelemre játszott. Egyre jobban kinyílt az Újpest, így a hazaiak előtt is egyre több lehetőség adódott. Az 57. percben viszont az UTE szerezhetett volna gólt. A Mátyás Noémi buktatásáért megítélt jobb oldali szabadrúgást követően a veszélyesen kapu elé kanyarodó labdát 5 méterről
Kiss Fanni
fejelte rá, de a játékszer centiméterekkel elkerülte a bal alsó sarkot. Két perccel később a másik oldalon
Zimányi Kovács Anikó
lőtt fölé 14 méterről. Egyre nagyobb erőket mozgósított a SZAK, és érezni lehetett, hogy előbb-utóbb góllá érik a fokozódó nyomás. A 67. percben
Sanja Tumbas Loketic
durrantott rá egy szögletből belőtt labdát 10 méterről, azonban az kipattant a blokkoló védőkről, így
Szil Tünde
elé pattant, aki ballal óriási löketet eresztett el, amely az egyik védő felemelt kezéről pattant ki a mezőnybe, azonban a játékvezető nagyvonalúan továbbot intett. A 72. percben megszerezte a vezetés a SZAK! Zimányi Kovács Anikó passzolt be egy szögletet laposan a rövidre, ahol
Papp Dorina
ügyesen vette át és fedezte a labdát. Visszaütötte azt a befelé mozgó Zimányi Kovácsnak, akitől mindenki beívelést várt, ehelyett azonban laposan belőtte a labdát a kapu elé, a kimozduló védők mögé, ahol az érkező
Barta Dijana
3 méterről a hálóba lőtt. (1-0) Eldőlni látszott a küzdelem, mert lehetett érezni, hogy az Újpest fárad, és már nincs benne a gól a csapatban. A szívük még vitte őket előre, de egyre jobban fellazult a védelmük, és percről perce több lehetősége alakult ki a hazaiaknak - több alkalommal állította meg őket lesen a bíró. A 80. percben
Bíró Barbara
védte magabiztosan Zimányi Kovács Anikó 28 méteres, jól helyezett, kellemetlen szabadrúgását. Két perccel később azonban már ő is tehetetlennek bizonyult, amikor ismét a nagy kedvvel játszó Zimányi Kovács Anikó lépett ki középen egy pontos indítással és a kimozduló kapus mellett 13 méterről a hálóba helyezett. (2-0) Az Újpest számára ebben a pillanatban véget ért a mérkőzés, hiszen teljesen elkészültek erejükkel és fejben is elkönyvelték a kiesést. Három perccel a vége előtt Sanja Tumbas Loketic lőtt még beadásból egy felső kapufát, de ez már nem befolyásolta a végeredményt, ami alapján a Szegedi AK továbblépett, és ezzel megszerezte a lehetőséget a bennmaradás kiharcolására. A következő hétvégén dől el, hogy kell-e még játszania az NB I-ért, ami attól függ, hogy az NB II-es Kóka - Győri ETO mérkőzésen milyen eredmény születik. Mivel a Győrnek június 7-én lejár a klublicence, ezért, ha nem tud nyerni Kókán és a második helyen végez, akkor nem játszhat tovább. Az MLSZ versenybizottságának döntésén múlik, hogy a szegedi csapat egyenes ágon NB I-es marad-e, vagy játszania kell a bennmaradásért az NB II 3. helyezettjével, a Budapest Honvéddal. Ha a Kóka kikap, akkor ők lesznek a SZAK ellenfelei, ezért szegedi szempontból is izgalmas szombat elé nézünk annak ellenére, hogy a szegediek szabadnaposak lesznek. A két párharc alapján elmondható, hogy a SZAK teljesen megérdemelten, 4-0-ás gólkülönbséggel jutott tovább. Sokkal koncentráltabb és gólratörőbb játékot mutattak be ellenfelüknél és fizikailag is felőrölték őket. Az UTE a bajnokság hajrájára szétesett, míg a szegedi lányok fegyelmezett, taktikus játékkal rukkoltak elő és nem sok esélyt hagytak a vendégeknek a gólszerzésre. Szikrázóan kemény összecsapásokat láttunk, amelyeken a hazaiak elsősorban megalkuvást nem tűrő küzdeni tudásukkal múlták felül ellenfelüket.
Női labdarúgó NB I helyosztó a 7. helyért, 2. mérkőzés:
Szegedi AK - Újpesti TE 2-0 (0-0)
Szeged, Felső Tisza parti stadion. Vezette: Szommer Attila (Kovács László, Garai Péter).
SZAK:
Hodzic - Harcel, Mesterházi, Barta, Lévai, Szil (Végh 87'), Szalai, Zimányi Kovács, Papp, Dudás (Varga 62'), Tumbas Loketic.
Vezetőedző:
Cserenkó Szabolcs.
UTE:
Bíró - Durkó, Szennai (Véglás 74'), Kiss F., Ács, Mátyás, Orsó (Dohány 60'), Nagy Sz., Olasz, Kiss K., Popovics (Botka 85').
Vezetőedző:
Orosz Sándor.
Gólszerzők:
Barta (72'), Zimányi Kovács (83').
Sárga lap:
Durkó (72'), Mátyás (86'). Cserenkó Szabolcs (SZAK):
"Úgy gondolom, hogy a nagy tét rányomta a bélyegét az első félidei játékunkra, a néhány játékosom nagyon görcsösen játszott. A bajnokság ezen szakaszában már a mentális tényezők döntenek, úgyhogy egész héten ezen dolgoztunk. A második félidei gólratörő játékunkkal, fegyelmezettségünkkel rászolgáltunk a, győzelemre, gratulálok mindenkinek!"
Tóth Attila (UTE):
"Az első játékrészben kiegyenlített volt a küzdelem, bármelyik csapat előnyt szerezhetett volna. A második félidőben a jobb kondícióval rendelkező Szeged eldöntötte a mérkőzést, kijöttek az edzéslátogatottságból adódó hiányosságaink. Sok sikert kívánok nekik az osztályozóhoz!"
Varga Zsuzsa (SZAK):
"Ez egy nagyon küzdelmes, harcias meccs volt. Az első félidő igencsak kapkodó, tördelt játékot hozott, a második játékrészben azonban összeszedtük magunkat, és már kialakítottunk jó néhány helyzetet is, amiből szerencsére kettőt gólra tudtunk váltani."
Bíró Barbara (UTE):
"Gratulálok az ellenfélnek, megérdemelten nyertek. Sok sikert kívánok nekik az osztályozón!"
A szegedi csajok kiejtették az Újpestet - nagyot lépett a SZAK a bennmaradás felé! KLIKK: http://szegedma.hu/?p=543504
Posted by Szegedma Hírportál on 2015. június 2.