Hátország: népes gyerekseregnek szervezett focitornát a Déli Aprók FC és a Rendőr TE



A Déli Aprók FC és a Rendőr TE május 23-án labdarúgó tornát szervezett az U11-es korosztályban szereplő gyermekek részére.
A
Sahin-Tóth Dezső
által irányított egyesület figyelmet fordít arra, hogy azoknak a gyerekeknek is játéklehetőséget tudjon biztosítani, akik kezdők vagy még a fejlődésükben később várható a játékossá érés pillanata. A
Sinkó Imre
által támogatott és DOMA-FOOD Kupa néven megrendezett eseményen ezeknek a gyerekeknek is biztosítottak minél több lehetőséget a korosztályos edzők. A nagy gyereklétszám miatt a szervezők megrendeztek egy 6+1-es felállásban és egy 4+1 felállásban játszandó futballtornát is. Az elsőként megrendezett torna ideje alatt az időjárás nem fogadta kegyeibe a játékosokat és edzőket, valamint az aggódó, szurkoló szülőket, mivel az eső úgy esett, mintha dézsából öntötték volna. Viszont ez nem jelentett gondot a gyerekeknek, mert a zord időjárás ellenére is férfiasan vetették magukat a küzdelmekbe. A nagyobb létszámú tornát - amely során 3 pályán zajlottak a küzdelmek és mindenki játszott mindenki ellen - az algyői fiatalok nyerték meg harcos játékkal, teljesen megérdemelten. A SZEOL-os gyerekeknek jutott az ezüstérem, míg a bronzérmet a Móravárosi Kinizsi titánjai szerezték meg. A negyedik helyet a
Kurucsai András
edzette sándorfalviak és
Bodó Attila
2006-os születésű hazai játékosai szerezték meg. A 2006-os gyerekek egyetlen vereséget szenvedtek a torna során, úgy, hogy 1-2 évvel fiatalabbak voltak a többi csapat játékosainál és fizikailag is nagy hátrányból indultak neki a meccseknek. A szervező,
Horváth Zoltán
Rendőr TE és DAFC néven induló csapatai a 6. és 7. helyet szerezték meg, és ha az eredménnyel nem is, a mutatott játékkal és hozzáállással maximálisan elégedett volt az edző. A torna egyik nagy pozitívuma volt még, hogy az edzők egymás között vezették a meccseket teljes egyetértésben, és a nézőtérről is csak minimális volt a felháborodás egy-egy közösen meghozott ítélet után, pedig érmekért játszottak a csapatok.
A 6+1-es felállásban játszott torna eredményei:
Rendőr TE – DAFC 1-0 Rendőr TE – Algyő 0-2 Rendőr TE – Rendőr TE 2006 1-1 Rendőr TE – Móraváros 0-4 Rendőr TE – Sándorfalva 1-2 Rendőr TE – SZEOL 0-2 DAFC – Algyő 1-3 DAFC – Rendőr TE 2006 0-1 DAFC – Móraváros 0-2 DAFC – Sándorfalva 0-2 DAFC – SZEOL 0-4 Algyő – Rendőr TE 2006 2-1 Algyő – Móraváros 2-1 Algyő – Sándorfalva 2-0 Algyő – SZEOL 1-2 Rendőr TE 2006 – Móraváros 2-2 Rendőr TE 2006 – Sándorfalva 1-1 Rendőr TE 2006 – SZEOL 1-1 Móraváros – Sándorfalva 3-0 Móraváros – SZEOL 2-2 Sándorfalva – SZEOL 0-2
A DOMA-FOOD Kupa végeredménye:
1. Algyő SK 2. SZEOL 3. Móravárosi Kinizsi 4. Sándorfalva és Rendőr TE 2006 6. Rendőr TE 7. DAFC A díjakat a szponzor,
Sinkó Imre
adta át, akinek köszönhetően minden csapatból egy játékos került díjazásra, akit az edzők választottak ki csapataikból, nem is elsősorban csak a tornán mutatott teljesítmény, hanem az edzéslátogatottság, edzésmunka alapján is.
Csapatok legjobbjai:
Bárdos-Dánszky Gergő (Móravárosi Kinizsi), Kurucsai Dávid (Sándorfalva), Haska Áron (RTE), Délceg Olivér (Rendőr TE 2006), Ágoston Pál (DAFC) Szabó Zalán (SZEOL) Molnár Márk (Algyő).
Különdíj:
Sinkó Domonkos (DAFC).
Horváth Zoltán tanítványai:
Szeberényi Kristóf, Faragó Mátyás, Haska Áron, Uzonyi Máté, Virág Péter, Zergényi Bálint, Hímer Péter, Ágoston Márk, Sinkó Domonkos, Szél Roland, Szirmai Zalán, Ágoston Pál, Hangai Balázs.
Bodó Attila 2006-os tanítványai:
Bánfi Botond, Király Márk, Felhő Zalán, Nagy Botond, Márton Zalán, Ilyés Hunor, Kocsis Dániel, Duray Péter, Patkós Roland, Délceg Olivér, Geretovszky Márton.