Labdarúgás: villanyfényes mezőkövesdi derbi vár a Szeged-Grosicsra



Három hazai mérkőzést követően idegenben lép pályára a Szeged 2011-Grosics Akadémia, Nyilas Elek együttese a tavaly még az élvonalban szereplő Mezőkövesd otthonába látogat szombat este. A kövesdieken várhatóan nagyobb nyomás lesz, ami azonban esélyt is jelenthet Germán Tamáséknak.
A közelmúltban
Mezőkövesd vendége lesz az NB II 22. fordulójában a Szeged 2011-Grosics Akadémia, a tavaly még első osztályú mezőkövesdi gárda a Szolnok ellen hazai pályán 3-2-re elvesztett mérkőzést követően közös megegyezéssel szerződést bontott
Tóth László
vezetőedzővel, aki a továbbiakban szakmai igazgatóként dolgozik a klubnál, a csapat új edzője pedig a korábban a Nyíregyházánál dolgozó
Lucsánszky Tamás
lett, aki az elmúlt fordulóban a Szigetszentmiklós otthonában elért 1-1-s döntetlen alkalmával mutatkozott be a kövesdi kispadon. A hazaiak számára nagyon fontos lehet a szombati mérkőzés, hiszen nem titkolt céljuk a visszajutás az NB I-be, az eddigi tavaszi szereplés, közte a legutóbbi három mérkőzésen szerzett egy pont után viszont lépéshátrányba kerültek a riválisokkal szemben. A Mezőkövesd négy pontos hátrányban van a feljutást jelentő, második helytől, míg az utóbbi időben nagyon stabilan játszó Szeged-Grosics egy győzelemmel éppen befogná szombati ellenfelét. A teher inkább a Mezőkövesden lesz, ami egyúttal teret nyithat a szegedi támadásoknak is. Nehéz periódus előtt állnak
Germán Tamásék
, hiszen a Mezőkövesd elleni idegenbeli meccs után két másik, feljutásra esélyes gárdával játszik
Nyilas Elek
együttese, a következő fordulóban a Gyirmótot fogadja, majd egy héttel később a Vasas otthonában lép pályára a Szeged-Grosics.
Online
Szombaton 18.00-tól folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adunk a Mezőkövesd Zsóry FC - Szeged 2011-Grosics Akadémia NB II-es bajnoki mérkőzésről. Hajrá Szeged!„Gyakorlatilag a Mezőkövesd elvesztette azt a pontokat, amelyeket elveszthetett, innentől kezdve minden mérkőzésükön győzni kell ahhoz, hogy versenyben maradnak a feljutást jelentő pozícióért. Az biztos, hogy a nyomás rajtuk van, akár csak a jövő héten majd a Gyirmóton és a Vasason is rajta lesz. Azt gondolom, hogy felhőtlenül játszhatjuk a saját játékunkat, azt a futballt, amelyet fel tudtunk vonultatni a mérkőzéseinken. Nehéznek ígérkező sorozat vár ránk, de mondhatjuk, hogy mennyivel „könnyebb” megverni egy Csákvárt mint egy Vasast, vagy Mezőkövesdet? Minden meccs nagyon nehéz, nem állítanék fel erősségi sorrendet, bár nyilván a jobb csapatok állnak a tabella elején. A győzelmi kényszerben játszó csapatoknak sem könnyű a helyzetük, egyértelműen azt várom magunktól, hogy ezt, a számunkra előnyt jelentő faktort kihasználjuk” - fogalmazott portálunknak Nyilas Elek, a Szeged 2011-Grosics Akadémia vezetőedzője a szombati mérkőzés előtt. A szegedi gárda sikerében nagy szerepet játszhat az a stabilitás, ami az utóbbi négy mérkőzésen jellemezte Tóth Gáborék játékát, hiszen
Szántai Levente
kapuját legutóbb
február 28-án, a soroksáriLovrencsics Balázs
tudta bevenni, az azóta eltelt négy mérkőzés egyikén sem kapott gólt a Szeged-Grosics, amely ha folytatni tudja az elmúlt időszak játékát, akkor nagyot léphet szombaton is a győzelem felé. „Nagyon nagy reményemet fejezem ki az iránt, hogy ez a kép a jövőben is felfedezhető lesz, hiszen ha ez megvan, akkor ebből ki tudunk indulni. Kevés az a meccs, amikor nem lövünk gólt, bár nyilván előfordul, de egy nagyon komoly alapra tudunk pakolni a továbbiakban. Ha ezt így tudjuk folytatni, akkor nagy esélyünk lehet arra, hogy a későbbiekben is győztesen jöhessünk le a pályáról” - mondta el a Szeged-Grosics trénere. Ha már Szántai Levente, a télen igazolt kapus éppen a Mezőkövesdtől érkezett a kék-feketékhez, a hálóőr pedig akár plusz információkkal is szolgálhat a szombati ellenféllel kapcsolatban, még a kövesdiek kissé át is alakultak a tél folyamán, hiszen Szántai mellett a kameruni-magyar csatár,
George Menougong
, valamint
Nikola Pantovic
,
Csató Martin
és
Hanzl Máté
is távozott a gárdától, ugyanakkor többek között az érkezési oldalon
Bajzát Péter
, (a csatár ezen a meccsen térhet vissza, miután a Békéscsaba ellen 2-1-re elvesztett meccsen kiállították)
Sváb Dániel
,
Gengeliczki Gergő
,
Medgyes Zoltán
, és a szegedi tréner fia,
ifj. Nyilas Elek
neve is szerepel. „Minden csapatot hosszasan elemzünk az adott héten, az viszont igaz, hogy több, közelebbi információink vannak Levente jóvoltából. Elemeztük a meccseiket, a játékukat, rendszerüket, komolyan felkészülünk mindenkiből, mint minden csapatot, a Mezőkövesdet is kellően ismerjük, az erősségeik mellett pedig azokat a pontokat is, ahol esetlegesen meg tudjuk szervezni támadásainkat” - tette hozzá Nyilas Elek. A Szeged-Grosics edzője úgy fogalmazott, nincs olyan meccs, amire úgy készülnek, hogy egy pontot szeretnének szerezni, így a mezőkövesdi meccsen is a három pontért lépnek majd pályára. A hosszú ideje sérült
Pozsár Gábor
és
Zaharia Csaba
mellett a Sopron ellen kiállított
Vladimir Veselinovra
nem számíthat majd Nyilas Elek szombaton.
A Szeged 2011-Grosics Akadémia várható összeállítása:
Szántai – Szabó P., Tóth G., Markovic, Mészáros, Fitos, Berde, Máté, Zabari, Oláh L., Germán.
Emlékeztetőül a legutóbbi mérkőzésükön
Szeged 2011-Grosics Akadémia – Mezőkövesd Zsóry FC 2 – 1 (0-1)
Gyula, Grosics Akadémia, 400 néző. Vezeti: Berke Balázs (Kovács II. Gábor, Vígh-Tarsonyi Gergő.)
Szeged:
Belecan – Mészáros, Markovic, Farkas, Szabó P., Zelenyánszki (Kéri, 60′), Oláh G., Máté, Zabari (Pászka, 60′), Oláh L. (Hegedűs, 86′), Germán.
Vezetőedző:
Nyilas Elek.
Mezőkövesd:
Kunsági – Balogh, Izing, Engel (Búrány, 71′), Hegedűs, Szeles, Takács, Kulcsár, Baracskai, Balajti (Molnár G., a szünetben), Menougong (Pantovic, 62′).
Vezetőedző:
Tóth László
Gól:
Germán (80′, 82′) ill. Izing (29′)
Sárga lap:
Markovic (53′), Máté (63′), Oláh G. (68′), Pászka (72′) ill. Kulcsár (52′), Baracskai (90+1′)
Így játszottak a csapatok a 21. fordulóban
SZTK-Erima – Mezőkövesd Zsóry FC 1-1 (1-1)
Szigetszentmiklós, vezette: Solymosi Péter (Bozó Zoltán, Varga Gábor)
Mezőkövesd:
Kunsági, Sváb, Takács, Nyilas, Balajti, Kulcsár (Engel, 78'), Dvorschák, Máté, Tajthy, Molnár (Baracskai, 57'), Szeles.
Vezetőedző:
Lucsánszky Tamás.
Gól:
Hevesi-Tóth (18') ill. Máté (11')
Szeged 2011-Grosics Akadémia-Soproni VSE 0-0
Gyula, Grosics Akadémia, 300 néző. Vezeti: Karakó Ferenc (Medovarszki János, Kulcsár Judit.)
Szeged-Grosics:
Szántai – Szabó P., Markovic, Tóth G., Mészáros, Fitos, Veselinov, Máté, Zabari (Hegedűs M., 73′), Oláh L. (Manga, 66′), Germán (Berde, 83′).
Vezetőedző:
Nyilas Elek.
Sopron:
Halasi – Eszlátyi (Szabó L., 56′), Holdampf, Sifter, Fazekas, Kovács, Deme, Füredi, Zamostny (Horváth, 66′), Jovetic, Kapacina (Erdélyi, 78′).
Vezetőedző:
Supka Attila.
Sárga lap:
Tóth G. (21′) ill. Fazekas (90+1′)
Kiállítva:
Veselinov (85′)
Ami a történelmet illeti
Mezőkövesd-Szeged NB II-es rangadót rendeznek a szombat esti villanyfényes mérkőzésen! Sporttörténeti érdekesség, hogy a Szeged és korábbi híres elődei immár 116 éves fennállásuk alatt mindössze ötször találkoztak a jelenleg is NB I-be tartó mezőkövesdiekkel másodosztályú bajnokin (a Borsod megyeiek eddig csupán egyszer, a 2013-14-es idényben szerepeltek az élvonalban!), s ezidáig a tavaly őszi 2-1-es sikerükkel együtt épp 50 %-os a kék-feketék mérlege… A szombati meccsükön sem az újonc Tisza-partiak az esélyesek, de – Nyilas Elek játékosait ismerve – az újabb bravúr egyáltalán nem lehetetlen... - írja
Vitos
György
, a szegedi futball krónikása. Amikor legelőször, a 2011-2012-es idényben megmérkőzhettek egymással az NB II-ben, a jó öreg Vasutas-stadion sokadszori felújítása miatt az első 5 fordulóból zsinórban négyet idegenben játszottak az akkor is újonc Tisza-partiak, és az időtájt még sorra szenvedték el idegen pályákon a vereségeket… Mezőkövesden is ilyen sors várt rájuk: a két együttes legelső bajnoki összecsapásán – 2011 augusztusában – az újonc Szeged 2011 Czirbus – Podonyi, Tóth Imre (Laczkó János, aki már jelenleg az U14-esek edzője!)), Gellér, Radnai – Reyes, Batik, Magyar, Brinszky (Varga)- Kulacsik (Folmer), Bernáth P. összeállításban sima 3-1 arányú vereséget szenvedett a hazaiaktól, s akkor mindössze a hondurasi Reyes számított külföldinek… A találkozó góljait az örök lesipuskás Hamar Ádám (2), valamint Bogdány illetve Elek öngólból szerezték. A 2012 tavaszi visszavágón minden adott volt a javításra, ám óriási balszerencsével, csupán néhány másodperccel(!!!) a lefújás előtt két bajnoki pontot is elvesztett a végig 1-0-ra vezető Szeged 2011 együttese… De ennek is volt külön pikantériája, hiszen a találkozón Tóth Imre szerzett vezetést, aztán a játékvezető addig-addig hosszabbított, amíg a 93. percben ki más, mint Hamar Ádám egyenlített… De a teljességhez tartozik, hogy a gól előtt egy kövesdi játékos megsérült, és a szegediek sportszerűen kirúgták a lasztit, majd a gyors “felépülést” követően nem adták vissza a labdát a vendégek, hanem rögvest támadást indítottak és a bírói hármas sípszó előtt néhány másodperccel az eddig gyakran említett Hamar kiegyenlített… 2012 őszén már az ex-szegedi, majd újpesti Véber György irányította az akkor öt forduló után 100%-osan álló és listavezető mezőkövesdieket, így a Szegednek nem volt sok esélye az idegenbeli pontszerzésre. A papírorma beigazolódott, hiszen ki más, mint Hamar Ádám duplájával már 2-0-ra vezettek a félidőben a hazaiak, és a szegedi szurkolók akkori kedvencének, Radnai Györgynek (becenevén “Gyurmának”!) a szünet utáni gólja már csak szépségtapasznak számított (1-2), ráadásul Tóth Bálint vezetőedzőt és a vendég szegedieket még le is “csürhézték” Véber Györgyék, aki azóta már az állástalan licences edzőink népes táborát szaporítja… Ilyen előzményeket követően került sor 2013 áprilisában – már Gálhidi György irányítása mellett – a Vasutas-stadionban, közel ezer néző előtt a sorrendben 4. Szeged-Mezőkövesd NB II-es összecsapásra, s végre megszületett a legelső hazai diadal: Farkas Zoltán góljával 1-0-ra győztek a kék-feketék! Hamar Ádám ezúttal már nem tudott gólt rúgni a Szegednek,ám a sors furcsa fintoraként a kövesdiek mégis följutottak az első osztályba, míg a 16-os mezőnyben az előkelő 7. helyezést elért Tisza-partiak a “kisvárdai csapást” követően – szégyenszemre – az NB III-ba kényszerültek…. Egy idénnyel később mindketten visszatértek az immár egycsoportos NB II-be, a kövesdiek "felülről", a szegediek meg "alulról"... S tavaly ősszel a Nyilas Elek által irányított újonc kék-feketék csöppet sem voltak megilletődve az NB I-ből érkezett esélyesebb vendégeikkel szemben: kövesdi félidei vezetés után Germán Tamás két perc alatt lőtt duplájával rendkívül fontos 3 pontot szereztek! Mindezek ellenére (vagy éppen ezért?!) most szombaton, 18 órától ismét rangadót vívhatnak egymással, a sorrendben 6. Mezőkövesd-Szeged NB II-es összecsapás keretében!
Vitos György
A bajnokság állása
| # | Név | MSZ | GY | D | V | LG | KG | GK | P |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Békéscsaba | 21 | 13 | 3 | 5 | 30 | 21 | 9 | 42 |
| 2. | Vasas FC | 21 | 13 | 2 | 6 | 40 | 22 | 18 | 41 |
| 3. | Gyirmót Győr | 21 | 11 | 8 | 2 | 34 | 18 | 16 | 41 |
| 4. | Mezőkövesd Zsóry | 21 | 10 | 7 | 4 | 40 | 23 | 17 | 37 |
| 5. | Szolnoki MÁV | 21 | 10 | 7 | 4 | 38 | 31 | 7 | 37 |
| 6. | Szeged 2011 | 21 | 10 | 4 | 7 | 26 | 20 | 6 | 34 |
| 7. | Soproni VSE | 21 | 7 | 8 | 6 | 32 | 30 | 2 | 29 |
| 8. | Zalaegerszeg | 21 | 7 | 8 | 6 | 27 | 28 | -1 | 29 |
| 9. | SZTK-Erima | 21 | 6 | 9 | 6 | 17 | 22 | -5 | 27 |
| 10. | Soroksár SC | 21 | 6 | 5 | 10 | 22 | 29 | -7 | 23 |
| 11. | Aqvital Csákvár | 21 | 5 | 7 | 9 | 29 | 33 | -4 | 22 |
| 12. | BFC Siófok | 21 | 4 | 9 | 8 | 28 | 37 | -9 | 21 |
| 13. | Ceglédi VSE | 21 | 4 | 8 | 9 | 24 | 31 | -7 | 20 |
| 14. | FC Ajka | 21 | 4 | 6 | 11 | 27 | 34 | -7 | 18 |
| 15. | Kaposvári Rákóczi | 21 | 4 | 6 | 11 | 18 | 28 | -10 | 18 |
| 16. | Balmazújváros | 21 | 3 | 5 | 13 | 20 | 45 | -25 | 14 |
Az NB II 22. fordulójának programja
Április 3., péntek 18.00
Soproni-VSE-Soroksár SC
19.00
Aqvital FC Csákvár-Ceglédi VSE ;
április 4., szombat 16.30
FC Ajka-Kaposvári Rákóczi FC
18.00
Mezőkövesd Zsóry FC-Szeged 2011-Grosics Akadémia, Vasas FC-Szolnoki MÁV FC, ZTE FC-BFC Siófok ;
április 5., vasárnap 16.30
Balmaz Kamilla Gyógyfürdő-Békéscsaba 1912 Előre
18.00
Gyirmót FC-Győr-SZTK-Erima.
Megveri a szezonban másodjára is a Szeged-Grosics a tavaly még NB I-es Mezőkövesdet? Ez a szombati nap egy nagy kérdése. Íme, az esélyek: http://szegedma.hu/?p=523928
Posted by Szegedma Hírportál on 2015. április 3.